A gyulafehérvári szeminárium közössége október 12-én tartotta a kápolna örökös szentségimádási napját, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a mindennapi tanulmányok és feladatok mellett a kispapok hosszabb időt szenteljenek az imádságnak, az elcsendesedésnek és az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal való személyes találkozásnak.
A nap a reggeli dicséret, a Laudes közös elimádkozásával kezdődött, amelyet szentmise követett. Ezt követően a nap folyamán a kispapok egymást váltva imádkoztak a kihelyezett Oltáriszentség előtt. A csendes szentségimádás során személyes és közösségi szándékaikat, hivatásukat, valamint a rájuk bízottakat is Isten elé vihették.
Az örökös szentségimádási nap különösen is ráirányította a figyelmet arra, hogy a papi hivatásra való felkészülés nem csupán teológiai tanulmányokat és lelkipásztori képzést jelent, hanem mindenekelőtt a Krisztussal való személyes kapcsolat elmélyítését. Az Oltáriszentség előtti imádság ennek a lelki formálódásnak egyik fontos forrása.
Az idei alkalom különleges mozzanata volt Szent Carlo Acutis ereklyéjének elhelyezése az intézmény kápolnájában. Az – éppen húsz éve – fiatalon elhunyt, 2025-ben szentté avatott olasz ifjú életének középpontjában az Eucharisztia állt. Tanúságtétele arra emlékeztet, hogy az életszentség nem csupán rendkívüli tettekben, hanem az Istennel megélt mindennapi kapcsolatban is kibontakozhat. Különösen beszédes, hogy ereklyéjét éppen azon a napon helyezik el a szemináriumban, amikor az Egyház liturgikus emléknapját ünnepli.
„Minél gyakrabban vesszük magunkhoz az Eucharisztiát, annál inkább válunk Jézushoz hasonlóvá, hogy már ezen a földön megízlelhessük a mennyországot” – vallotta Szent Carlo Acutis. Gondolata szorosan kapcsolódik a szentségimádási nap üzenetéhez, amely a Krisztussal való találkozás és a belőle fakadó élet fontosságára irányította a figyelmet.
A közös imádság a nap végén az Oltáriszentség litániájával folytatódott, amelyet Kiss Szilárd diakónus vezetett. Az ünneplés szentségi áldással zárult.
Forrás: Seminarium Incarnatae Sapientiae/Romkat.ro
Fotó: Egyed Arnold István
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








