Negyvenöten indultak útnak a 2025-ös szentévi domonkos zarándoklatra Olaszországba, hogy felkeressék a rendalapító Szent Domonkoshoz kapcsolódó szakrális helyszíneket. Az útvonal megtervezésében együttműködtek a Via Sacra utazási irodával.
A csoport lelkivezetőjének, Bejczi Tibor OP atyának nagy része volt abban, hogy a zarándoklat valóban via sacra legyen. Faragó Szilvia idegenvezető nagy hely- és tárgyismerettel rendelkezvén fáradhatatlan lelkesedéssel mutatta be a résztvevőknek a múlt és jelen Itáliáját.
Elsőként Bolognába utaztak, ahol a Szent Domonkos-bazilikában, a rendalapító ereklyéit őrző márványoltáron mutatott be szentmisét Bejczi Tibor OP.
A carrarai márványból készült oltárt több nagy művész, köztük Michelangelo alkotásai díszítik.
A rendházban, amely egyben teológiai főiskola is, Francesco domonkos atya vezetésével megtekinthették a hatalmas könyvtárat a hozzá tartozó díszteremmel, majd beléphettek a kicsiny cellába is, ahol Szent Domonkos visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó kérése az volt, hogy a testvérek lába alatt nyugodhasson, azzal a vigasztalással, hogy ahová megy, onnan még nagyobb segítségükre lehet.
Montepulciano világhíres borairól, így a Vino Nobiléről is ismert, de a hatalmas, többszáz éves borpincében tartott borkóstoló csak kísérő élmény volt ahhoz az ajándékhoz, amelyet a Szent Ágnes (1268–1317) domonkos szerzetesnővér templomában bemutatott szentmise jelentett. Szent Ágnest mélyen tisztelte Sienai Szent Katalin, Itália védőszentje és Európa társvédőszentje, aki gyakran ellátogatott romlatlan földi maradványaihoz.
Útjuk ezután az örök városba, Rómába vezetett, ahol három napot töltöttek. Fáradalmaikat a szépen felújított Szent István-zarándokházban pihenhették ki.
Az Aventinus-dombon magasodó Santa Sabina-bazilika a legnagyobb és sokak szerint a legszebb római őskeresztény bazilika, 422–432 között épült. A hozzá tartozó rendházban működik a domonkos rend kúriája, központja. A rendalapító maga is élt. Az általa ültetett narancsfa, amely a hagyomány szerint az első volt Itáliában, még mindig zöldell a kolostorkertben.
A coport vezetője itt Cristobal Torres Iglesias OP, a világi domonkosok promotora volt, aki májusban Magyarországon járt. Nagy szeretettel fogadta a csoportot, bemutatva nekik a bazilika páratlan, több évszázados kincseit. A bazilika Szűz Mária-kápolnája előtt énekelve együtt imádkozták a domonkos Salve Reginát, a domonkos család minden tagját, Egyházunkat és Magyarországot is Szűz Mária oltalmába ajánlva.
Rómában az építészeti remekművek és páratlan művészeti alkotások áhítatra és elcsendesedésre indították a zarándokokat. A Szent Kelemen-bazilikában, Róma egyik legősibb templomában, amelyet az ír domonkosok látnak el, eléjük tárult egy csodálatos mozaik, amely Krisztus keresztjét az élet fájaként mutatja be. A Lateráni Szent János-bazilika szent kapuin imádkozva, énekelve haladtak át.
A Santa Maria Sopra Minerva-templomba, ahol Sienai Szent Katalin testereklyéjét és Fra Angelico domonkos reneszánsz festő sírját őrzik, s ahol szentmisét szerettek volna ünnepelni, egy hatalmas felhőszakadás miatt nem jutottak el.
Útjuk negyedik napján az Angyalvártól induló Via della Conciliazione elkerített zarándoksávjában a szervezők által biztosított nagy fakereszttel indultak a Szent Péter-bazilika felé, imádkozva és énekelve. A sok csoport fegyelmezetten, elmélyülve követte egymást; a járókelők tisztelettel figyelték a zarándokokat. A Szent Péter-bazilika szent kapuján megrendülten haladtak át. A templom zsúfolásig tele volt, szinte az egész világ jelen volt. Lassan jutottak el a leghíresebb oltárokig, festményekig, szobrokig. Évszázadok spirituális és művészi kincsei, műalkotásokba sűrített teológia, gyönyörű mozaikok és Egyházunk nagy szentjei indították imára és hálaadásra a jelenlévőket.
A Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozhattak Ferenc pápa sírjánál, amelyről soha nem hiányzik a fehér rózsa. Megcsodálták a gyönyörű Havas Boldogasszony-bazilikát és benne a legfontosabb csodatévő Mária-ikont, a Salus Populi Romani kegyképet, melyet a hagyomány szerint Szent Lukács festett, és amely előtt Ferenc pápa minden útja előtt és után imádkozott.
Másnap ragyogó napsütésben zarándokoltak a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába, melynek előterében, az egyiptomi gránitoszlopsor árnyékában, Szent Pál hatalmas szobra előtt készültek a belépésre.
Zarándoklatuk folytatásában Nápoly felé indultak. Pompejiben a Rózsafüzér Királynője-bazilikában ünnepeltek szentmisét. Ebben a templomban találhatók Bartolo Longo harmadrendi domonkos földi maradványai, akit október 4-én avat szentté a pápa. A szeptemberben szentté avatott Pier Giorgio Frassati után Bartolo Longo lesz a második világi domonkos, aki Szent Domonkos útját járva a szentek közösségébe kerül, erősítve a domonkos család minden tagját.
Útjuk során a zarándokok számtalan szép oltárképet és festményt láttak, amelyek mind azt a jelenetet ábrázolják, amikor Szűz Mária ölében a gyermek Jézussal átnyújtja a rózsafüzért Szent Domonkosnak és más domonkos női szenteknek, leggyakrabban Sienai Szent Katalinnak. A domonkos rend lelkiségében különleges jelentősége van a rózsafüzér imádságnak.
Másnap Nápolyban, rövid városnézés után a San Domenico Maggiore domonkos templomban szentmisén vettek részt. Majd megtekinthették a kolostor egy részét. Aquinói Szent Tamás, az „Angyali doktor” cellájában a szent csontereklyéjét, dokumentumokat és hozzá fűződő tárgyakat láthattak; a templom sekrestyéjében pedig körben a falakon szicíliai és francia királyok, köztük az Anjou családtagok bíborral borított koporsóit.
Szeptember 14-én, vasárnap reggel zarándoklatuk utolsó állomására, Sienába indultak. A dombon álló Szent Domonkos-bazilikában naponta imádkozott és vett részt szentmisén Sienai Szent Katalin, akinek fejereklyéje a központi kápolnában található. Itt megtekinthették a róla készült egyetlen hiteles korabeli festményt, Andrea di Vanni alkotását is. A bazilikában ünnepelt szentmisében hálát adtak a sok kegyelemért, élményért és ajándékért; Istenhez és a domonkos szentekhez könyörögtek, s a Szűzanya közbenjárását kérték családjaikért, a domonkos rendért és a XIV. Leó pápáért, aki aznap ünnepelte 70. születésnapját.
Szent Katalin szülőházának megtekintése után elbúcsúztak Sienától. Hazafelé különös kegyelemben volt részük: internetes közvetítésen keresztül követhették két fiatal domonkos jelölt beöltözési szertartását, amely ünnepi szentmise keretében zajlott az írországi Corkban.
„Ez a zarándoklat nemcsak földrajzi út volt, hanem lelki zarándoklat is: közelebb vitt bennünket Istenhez, a domonkos szentekhez, és egymáshoz is. Hálás szívvel tértünk haza, hogy tanúságot tegyünk mindarról, amit kaptunk. Deo gratias!” – írta beszámolója végén Kőrösiné Merkl Hilda világi domonkos.
Fotó: Kőrösiné Merkl Hilda, Bejczi Tibor, Kiss Rozália
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria








