Szent Erzsébet napján imával és meleg étellel segítik a szegényeket Szatmárnémetiben

Külhoni – 2015. november 18., szerda | 8:55

Idén is imádkoznak a rászorulókért november 19-én Szent Erzsébet szatmárnémeti szobránál, majd ételt osztanak a város négy pontján.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Szatmárnémetiben lassan azonosul a szeretetszolgálat napjával. Harmadik éve gyűlnek össze ezen a napon a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szeretetszolgálatának csoportjai a magyar szent szobránál, a Hildegárda-templommal szembeni téren, hogy közösen álljanak ki a szegényekért és a rászorulókért, s felhívják a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára. Az imádságot követően ételt osztanak a város négy pontján.

Árpád-házi Szent Erzsébet a segítségnyújtás példája. Második gyermeke születése után hálából huszonnyolc ágyas kórházat alapított, ahol maga is részt vett a betegápolásban. Az éhínségek, járványok idején kinyittatta az éléstárakat, a szegényeket élelmezte, maga pedig mértéktartóan élt. Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagjaként később egyszerű, szürke köntösben járt, és a szegényeket szolgálta. Legendák szólnak az életét a segítségnyújtásnak szentelő Erzsébetről, akinek köntösében a kenyér rózsává változott, amikor férje felelősségre akarta vonni a végletekig gyakorolt jótékonykodásáért. Ezt ábrázolja a szatmárnémeti szobor is, amelynek környéke idén is a Szent Erzsébet-napi rendezvény központi helyszíne lesz.

14 órakor kezdődik a szobornál a megemlékezés, amelyen Schönberger Jenő püspök is részt vesz, és beszédet mond a szeretetszolgálat fontosságáról, majd rózsákat helyeznek el az emlékmű talapzatán, s együtt imádkoznak a szegényekért. Az eseményen részt vesznek az egyházmegyei szeretetszolgálat csoportjai is.

A megemlékezést követően az egyházmegyei Caritas-szervezet, a Máltai Segélyszolgálat Szatmári Kirendeltsége, az egyházmegyei kórházpasztorációs iroda munkatársai, az önkéntes beteglátogatók, a pasztorális iroda képviselői, a piarista nővérek, a plébániai szeretetszolgálat tagjai, az egyházmegye börtönlelkészséggel megbízott papja és a Boldog Scheffler János Központ munkatársai meleg ételt osztanak majd a különböző kerületekben.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír