Szent Erzsébet példája erősítse hivatásunkat! – A szlovák Karitász zarándoklata Sárospatakon

Hazai – 2022. október 9., vasárnap | 9:42

Az október 8-án megrendezett zarándoklatot pénteken egy nemzetközi konferencia előzte meg, amelyen szlovákiai, magyarországi és ukrajnai (kárpátaljai) karitászszervezetek vezetői vettek részt. Szombatra a mintegy 25 fős szakmai találkozó népes zarándoklattá bővült.

Már reggel óta sürgölődtek a piros ruhások a bazilika és a Szent Erzsébet Ház környékén Sárospatak központjában. A szomszédos ország karitászhálózata minden évben megrendezi országos zarándoklatát – idén Szent Erzsébet szülőhelyét választották a karitászmunkatársak találkozójának helyszínéül.

Sátorral, regisztrációs pulttal és frissítőkkel várták a több mint 400 szlovák és mintegy 50 magyarországi karitászmunkatársat és -önkéntest. A szlovák szervezők között ott szorgoskodott Bereczkei Miklós plébános és Árvai Ferenc egri karitászigazgató is; jó házigazdaként a szervezést már hetek óta segítve mindent megtettek, hogy minél jobban sikerüljön a zarándoklat.

A karitásztalálkozó fő programja az ünnepi szentmise volt. A zarándokokat több pap és három püspök is elkísérte Szlovákiából. A bevonulást követően Ternyák Csaba egri érsek köszöntötte őket, és Szent Erzsébetet példaként állította valamennyi hívő elé, mondván, hogy az igazi szeretet nem válogat. Ezt a lelkületet kívánta a találkozó minden résztvevőjének az egri érsek.

Orosch János nagyszombati érsek homíliájában Szent Erzsébet életéből kiemelte, hogy az akkori kor szellemének megfelelően nagyon korán férjhez adták, ő pedig kérte Istent, hogy igaz szeretettel ajándékozza meg őt.

Erzsébet a szolgáló szeretet példaképévé vált, akit a hívőknek, köztük a papoknak is követni kell. Erzsébet számára minden rászoruló, minden beteg maga Jézus volt, és a kézzel fogható segítségnyújtás mellett a lelki szenvedéseiket is gyógyítani akarta. Mindannyiunknak ki kell lépni az utolsó vacsora terméből és az emberek közé menni, igaz szeretettel a rászorulók felé fordulni. Ez a zarándoklat erősítse meg hivatásukban a karitászmunkatársakat és vezessen arra, hogy mindig Krisztust követők legyünk – kívánta.

A szentmise végén az egri érsek megáldotta az oltárhoz készített kenyereket, amelyeket Szent Erzsébet kenyércsodájára emlékezve a Karitász munkatársai kiosztottak minden résztvevőnek.

A teljesen megtelt sárospataki bazilikában érezni lehetett, hogy a Karitász munkatársai hivatásként megélt munkájukat a hitből táplálkozva végzik.

A nap programja sajtótájékoztatóval folytatódott, ahol a szlovák püspökök kifejezték köszönetüket és örömüket a közös találkozásért. Elhangzott, hogy Szent Erzsébet összeköti a két nemzetet és egyesít minket abban, hogy Krisztus szeretetét tettekre váltsuk.

Ternyák Csaba érsek elmondta, hogy Szent Erzsébet a magyar és szlovák Karitásznak is védőszentje és inspirál bennünket a szeretet konkrét cselekedeteire. Emlékeztetett, hogy társak vagyunk a krisztusi úton.

Écsy Gábor, a magyar Katolikus Karitász igazgatója a két nap összegzéseként arról beszélt, hogy hálás e különleges alkalomért, hogy Szent Erzsébet szülővárosában imádkozhattak és egyeztethettek az elmúlt napokban a szlovákiai és kárpátaljai testvérekkel. A találkozásnak a közös együttműködések terve mellett azonnali gyakorlati hozadéka is lett. A két ország karitászszervezetei megegyeztek, hogy a következő hetekben közösen összeállítanak egy segélyszállítmányt az ukrajnai háborúban szenvedők megsegítése céljából.

Miroslav Dzurech, a szlovák Karitász főtitkára és Pavol Vilček, a szepesi egyházmegyei Karitász vezetője is megköszönte, hogy létrejöhetett az esemény, és hogy ezen a találkozón közösen imádkozhattak Szent Erzsébethez, hogy vezesse őket a szeretet útján. A megbeszélt együttműködések pedig még hatékonyabbá teszik majd szolgálatukat.

A program délután egy Szent Erzsébetről szóló előadással folytatódott és litániával zárult, majd a tíz szlovák egyházmegyéből érkezett zarándokok hálatelt szívvel indultak haza.

Jó volt megtapasztalni, hogy a Karitász családja Isten szeretete által milyen erősen köti össze a Karitász munkatársait határokon innen és túl is.

Szöveg: Papp Ildikó, Zagyva Richárd

Fotó: Szent István Televízió - Federics Róbert; Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria