Szent Ferenc Naphimnusza adta Ferenc pápa új enciklikájának címét

A Naphimnusz, a „Naptestvér éneke” (olaszul Cantico di frate Sole vagy Cantico delle Creature, latinul Laudes Creaturarum) Assisi Szent Ferenc (1182–1226) legismertebb írása, az egész teremtés Istent dicsőítő éneke. Legrégibb szövege óolasz nyelven egy Assisiben őrzött, 1250 körül írt kódexben maradt fenn – írja a Magyar katolikus lexikon. A vers az itáliai rímes próza első fontos alkotása; az egyik legrégebbi umbriai dialektusban írt szövegemlék.

A „Naptestvér énekének” keletkezését a Perugiai legenda meséli el. Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett – beszél a mű keletkezéséről az Assisi Szent Ferenc művei kötet előszava.

1225 őszén Ferencet betegségek gyötörték, majdnem teljesen megvakult. Fájdalmai szinte elviselhetetlennek tűntek, amikor egy éjjel, imádság közben megkapta Istentől az örök üdvösség ígéretét. Ekkor született a Naphimnusz, amely válasz Isten megtapasztalt jóságára; a szenvedésben született dal, hasonló a három ifjú énekéhez Dániel könyvében – olvashatjuk a Magyar katolikus lexikonban. Ezzel a dallal viselte Ferenc utolsó éveinek szenvedéseit, és ezt énekeltette halálának órájában is.

Szent Ferenc Perugiai legendája XLIII. fejezete így ír a Naptestvér éneke születéséről:

„Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.” (Perugiai legenda)

Naphimnusz

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Mindez egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk a nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Áldott légy, Uram, hold nénénkért és minden csillagaiért az égnek.
Őket az égen alkotta kezed, fényesnek, drága szépnek,
Áldott légy, Uram, szél öcsénkért,
Levegőért, felhőért, minden jó s rút időért
Kik által élteted minden te alkotásod.

Áldott légy, Uram víz húgunkért,
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos!

Áldott légy, Uram, tűz bátyánkért.
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldott légy, Uram, Földanya nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldott légy, Uram, minden emberért, ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldott légy, Uram, a testi halálért, mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták te szent akaratodnak.
A második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok.

(Sík Sándor fordítása)

Fotó: Wikimedia Commons; Telegraph

Magyar Kurír
(vn)