A hálás páciensek szavazták meg a 2017-ben alapított Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíjára Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvost. A görögkatolikus papcsaládba született orvos tizenkét Debrecenben töltött esztendő után szintén pap férjével Nyíregyházára költözött, akit ott állított szolgálatba a püspök. A díjazott főorvos még több mint 40 év szolgálat után is dolgozik, így bőven van rálátása az orvostudomány fejlődésére.
„Ma már nem a TBC a tüdőgyógyászok legnagyobb gondja – van még, de inkább gócpontokban –, hanem azok a betegségek, amikről saját magunk tehetünk, például a dohányzás miatt, de jelentős a környezetszennyezés szerepe is. Nagyon sokat fejlődött az orvostudomány, mert amikor én kezdtem, sok esetben hoztak be olyan asztmás rohammal betegeket, hogy alig tudtuk megmenteni az életüket. Ma is előfordul 10-15 beteg évente, hogy asztmás rohamban meghal, de ez már nagyon ritka” – mondta el Obbágy Veronika.
Hozzátette: „Ma már sok olyan inhalatív gyógyszer van – a fizikusok találmánya nyomán –, mellyel minél mélyebbre és a legkisebb légutakba is eljuttathatják a gyógyszert. Nagy szerencse ez, hiszen az érbe például nem lehet befecskendezni koleszterint oldó anyagot. Másik újkori betegségként a COPD-t (krónikus obstruktív tüdőbetegség – a szerk.) említette a főorvos, amely előrehaladó és visszafordíthatatlan, de gondozható betegség.
A hit és elhivatottság is jelen van Obbágy Veronika főorvos asszony életében szakmai tudása és emberszeretete mellett. Korábban átvehette a nyíregyházi görögkatolikus székesegyház Szent Miklós-díját is, mely az egyházi és világi köszönet kifejezése.
„Mondhatom, hogy a hitet az anyatejjel szívtam magamba, hiszen görögkatolikus pap gyerekének születtem. Nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy azt csinálhatom egész életemben, amit szerettem volna négyéves koromtól, hogy gyógyítsak, és orvos legyek. Ezekben a díjakban is – a szakmától is és a kórházamtól is kaptam díjakat – a Jóisten kezét éreztem sok esetben.
Soha nem térítettem, de mindig igyekeztem megmutatni a hitemet”
– fogalmazott a legújabb elismerés kapcsán, amelyet április 12-én vehetett át Budapesten, az MTA Kodály termében tartott díjátadón.
Obbágy Veronika köszönettel fordul hálás betegei felé, akik erre a díjra javasolták. Természetesen sokat köszön a családjának is – kiváltképp gyerekeinek –, akik elviselték, hogy édesapjuk, aki pap és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, de édesanyjuk is mindenkié. Náluk nincs munkaidő, ráadásul orvos is, pap is van a gyerekek között is. Obbágy Veronika még a családtervezés idején döntött arról, hogy szemész vagy tüdőgyógyász lesz. Súlyos asztmás édesanyja miatt választotta az utóbbit, amikor csodálattal tapasztalta, hogy egy vénás injekció után talpra áll a beteg. Ez a gyógyító csoda segíti és kíséri végig pályáján.
A díjazottat a Nyíregyházi Televízió munkatársai kérdezték:
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye; Nyíregyháza.hu
Fotó: Családi archívum
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria