„Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni” – Szent Hiláriusz püspök és egyháztanító

Hiláriusz 315 körül született Poitiers-ban, Gallia római provinciában. Életének a keresztségét megelőző időszakáról keveset tudunk. Megházasodott, és egy leánya született. 

Már érett férfi volt, amikor egy este a Szentírás olvasása közben mélyen megragadta Istennek önmagáról tett tanúsága. Elhatározta, hogy megváltoztatja életét. El akarta nyerni Istentől azt a tökéletes boldogságot, amelyre annyira vágyakozott. Valószínűleg ekkor kezdett közeledni a helybeli keresztény közösséghez. Majd föliratkozott a hitjelöltek közé, és húsvétra virradó éjjel fölvette a keresztséget. Ez feltűnést keltett a városban, mivel az ő társadalmi köreiből csak kevesen tartoztak a keresztény közösségbe.

Hiláriusz Szent János evangéliuma után nagy elmélyüléssel olvasta Szent Máté evangéliumát, amely utolsó kételyeitől is megszabadította. 350 körül meghalt a város püspöke, akinek a nevét nem ismerjük. A keresztény nép összegyűlt, és közfelkiáltással Hiláriuszt választották püspökké. Ő ezt különösebb lelkesedés nélkül, de kötelességének tudatában elfogadta.

Az új püspök mindenekelőtt az igehirdetés feladatának szentelte magát. Az éppen tanulmányozott Szent Máté-evangéliumot magyarázta híveinek. A szöveg szellemi értelmét tárta föl előttük. E kommentár szövege ránk maradt. Öt-hat év alatt kiépítette egyházmegyéjét. Mártont, Gallia későbbi apostolát azonban eredménytelenül próbálta maga mellett tartani mint diakónust. Papjait valószínűleg közös életre fogta össze. Messze volt Rómától és az ariánusokkal vívott küzdelmektől, amelyek az egyház keleti felében ekkor már hevesen folytak.

A 353-as esztendőig Galliában senki sem törődött az arianizmussal. A keresztény Kelet hitvitáiba csak a trieri püspök bonyolódott bele, aki befogadta a száműzött Alexandriai Szent Atanázt. 355-ben Hiláriusz állt az arles-i Saturniusszal szemben kibontakozó ellenállás élére. Saturnius volt az arianizmus fő képviselője Galliában. Hiláriusz megszervezte a galliai püspökök gyűlését, és meggyőzte őket, hogy vizsgálják fölül az arles-i határozatokat, különüljenek el az ariánus püspököktől, és utasítsák vissza Atanáz elítélését. Nem sokáig váratott magára a császár ellenintézkedése, amelyet Saturnius sugallt: Hiláriuszt száműzetésbe küldték Kis-Ázsiába.

Szent Hiláriusz püspökké szentelése (ábrázolás 14. századi kéziratból)

„Fogságomban nem veszítettem el derűmet, mert Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni” – írta Hiláriusz, aki száműzetése ellenére nagy mozgási szabadságot élvezett. Fokozatosan megismerte az ottani egyházi helyzetet, a teológiai problémákat, és belelátott a keleti gondolkodás sajátosságaiba. Látván a tanításban mutatkozó zavarokat és tévedéseket, elhatározta, hogy teljes világossággal írásba foglalja a Szentírásra vonatkozó igaz katolikus tanítást és a teológiai érveket. Már száműzetésének első hónapjaiban elkezdte írni A Szentháromság című művét (eredeti címe: A hitről az ariánusokkal szemben). „Kényszerítve láttam magamat, hogy ügyetlen szavaimmal megvilágítsam ezeket a kimondhatatlan titkokat, és az emberi nyelv elégtelenségeire bízzam azokat a misztériumokat, amelyeket tulajdonképpen hitünkbe és lelkünk tiszteletébe zárva kellene őriznünk.” Hiláriusz számára a teológia sohasem a puszta tudásvágy kielégítése volt, hanem mindig az élő Isten megközelítése.

Keleti tartózkodása alatt nagyszabású békítő munkába fogott, és kísérletet tett a 325 óta közzétett hitvallási formulák értelmének kifejtésére. Érintkezésbe lépett az ariánusokkal: „Nem tartottam bűnnek, hogy társalogjak velük vagy belépjek templomaikba, mindenesetre anélkül, hogy hitüket elfogadnám, vagy hogy nagyon bizakodnék abban, hogy együtt dolgoznak velünk a béke helyreállításán.”

Hiláriusz ott volt a szeleukiai zsinaton is 359-ben, de nem sikerült az értelmet diadalra segítenie. És éppen ilyen kevés sikerrel járt a császárral való találkozása Konstantinápolyban, mert a saját földijei lettek árulói. Ez nagy megpróbáltatást jelentett számára. Végül is a keleti ariánusok gondoskodtak róla, hogy 359-ben „Kelet bajkeverőjét” visszaküldjék hazájába. Hiláriusz hazatérve legfőbb feladatának azt tartotta, hogy az igaz hitet visszaállítsa.

Sulpicius Severus szerint a poitiers-i püspök ebben az időben a kétely és a félelem időszakát élte át. A száműzetés és az egyházi események élesen megvilágították előtte, hogy a teológiai alaptételek mennyire tehetetlenek a császári hatalom túlkapásaival szemben. A párizsi zsinaton (361) elérte a galliai arianizmus két fejének, Arles és Perigueux püspökének kiközösítését, ugyanakkor az volt Hiláriusz alapelve, hogy azokat a püspököket, akik elismerték korábbi tévedésüket, hagyják meg a helyükön. Ez volt a gall egyház szerencséje. „Az egész világnak be kellett látnia – írja Sulpicius Severus –, hogy gall hazánk Hiláriusz püspök föllépése által szabadult meg a szakadástól.”

Életének utolsó éveit Hiláriusz békében töltötte. Ismét a Biblia tanulmányozásának szentelhette magát, és újra hozzálátott tanító munkájához. A zsoltárokat magyarázta híveinek. A boldogság szombati nyugalmáról, vagyis az örök boldogságról így ír: „Azzal készülünk föl rá, ha imádkozunk, virrasztunk, sokat olvassuk a Szentírást, ha böjtölünk, alázatosak vagyunk minden viszontagság ellenére is.” 

Hiláriusz 367-ben halt meg püspöki városában, Poitiers-ban. A 6. századi Jeromos-féle martirológium szerint január 13-án temették el. Rómában a 13. század óta január 14-én ünnepelték, mert vízkereszt nyolcada elfoglalta 13-át. 1969-ben, miután ez a nap fölszabadult, emléknapja újra január 13-ra került. IX. Piusz avatta egyháztanítóvá 1851-ben. Párma védőszentje, illetve a nehezen járni tanuló gyermekeké. Kígyómarás esetén hívják segítségül.

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy Fiad istenségét, amelyet Szent Hiláriusz püspök rendíthetetlenül védelmezett, kellő módon megértsük és igaz hittel megvalljuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)