Szent István király példáját követve – Idén is megrendezték a homokháti búcsút

Hazai – 2024. augusztus 22., csütörtök | 9:53

Szent István király ünnepe vigíliáján, augusztus 19-én rendezték meg a XI. Homokháti Búcsút Mórahalmon. A rendezvény keretében adták át a Homokhátság Díjat. A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.

A Szent István kenyere búcsút 2012-ben rendezték meg először Mórahalmon a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködve azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási közösségei összegyűlhessenek Szent István szándéka szerint. Búcsúja és ünnepe nem csupán az egyes településeknek lehet – immáron 11 éve létezik ez az esemény, amikor a Homokhátság kistérségének minden vallásos lakója és csoportja, felekezettől függetlenül hálát adhat hitéért, történelméért, kultúrájáért, hagyományaiért.

A homokháti búcsút mindig Szent István ünnepének előestéjén, augusztus 19-én tartják, így történt ez idén is. A rendezvény nyitányaként László Attila Fonogram díjas erdélyi magyar énekes, a Csillag születik harmadik szériájának győztese adott műsort a templomkertben, majd Nógrádi Zoltán polgármester mondott beszédet.

II. János Pál pápa gondolataira emlékeztette a jelenlévőket: a szenteket nem ünnepelni kell, hanem követni példájukat. „Mi most itt Szent István királyunk, államalapító első szentünk örökségének tiszteletére gyűltünk össze. És hallgassunk a szent pápára: kövessük az ő példáját.”

Beszéde után Nógrádi Zoltán átadta a Homokhátság Díjat, amelyet idén Duka Félix, a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház és a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház nyugalmazott ügyvezetője, a város egykori kulturális igazgatója vehetett át.

Ezt követően Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatott be szabadtéri szentmisét. „Homokháti búcsúi szentmisénket ajánljuk fel Mórahalom és az egész Homokhátság minden lakójáért, családjáért, és nemzeti ünnepünk vigíliáján az egész nemzetért” – fohászkodott a főpásztor.

A püspök megáldotta az új kenyeret is, emlékeztve a résztvevőket: a megosztott étel a szeretet, a gondoskodás és az összetartozás jelképe.

A szentmise végén fáklyás körmenet vonult végig Mórahalmon, hirdetve az Úr dicsőségét.

A búcsú zárásaként Mórahalom városa közös vacsorára látta vendégül a résztvevőket.

Forrás: Mórahalom Város Sajtószolgálata, Arany T. János/Délmagyar.hu

Fotó: Mórahalom Város Sajtószolgálata Gémes Sándor/Délmagyar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria