A fúvósok térzenéje után kezdődött az ünnepi szentmise. A szentmisén részt vettek többek között: Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója, Orbán István, a Járási Kormányhivatal vezetője, Huszár Gábor, Szentgotthárd Város polgármestere, Bauer Károly érdemesült polgármester, valamint a város önkormányzati képviselői és díszpolgárai.
Bodorkós Imre plébános szentbeszédében arról szólt, hogy az isteni törvények, melyre az Intelmek is utal, ma is eligazodási pontot, útmutatást jelentenek életünkben. Szent Istvánhoz hasonlóan nekünk is meg kell találni a mindennapokban annak lehetőségét, hogy ezeket képviseljük.
A szentmisén a templomi és a városi kórus végezte a zenei szolgálatot Soós János kántor-karnagy vezetésével.
A szentmise befejezése után a város polgármestere, Huszár Gábor szólt az ünneplőkhöz, bemutatta a város halhatlanjainak aranykönyvét, és megszegte a megáldott kenyeret.
A nap folyamán egyéni és közösségi imára is volt lehetőség a templomban. 5 órakor Bodorkós Imre vezetett szentségimádási órát, melynek végén szentségi áldást adott. Este 6 órakor ismét szentmisét mutattak be.
Forrás: Szombathelyi Egyházmegye
Fotó: Bana Ferenc
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria