Szent kapu: bevonulás

Az ókori Egyházban az 5. század eleje óta vannak szertartáskönyvek, amelyek említik a bevonulás és a hozzá kapcsolódó ének gyakorlatát. Az eucharisztia liturgiáját zárt ajtók mögött végezték, arra csak a megkeresztelteket engedték be. Hangsúlyos volt a kapuk őrzése, ami a kisebb rendek egyikének, az ostiariusnak a felelőssége volt. A templomi padok elterjedésével liturgiáinknak ma ritkán része a templomkapu megnyitása és az ünnepélyes bevonulás.

Nagyobb ünnepek során az asszisztencia, a papság, a szerzetesközösség, és nagyon szép gyakorlat, ha a szentségekben részesedők (elsőáldozók, bérmálkozók, házasságot kötő jegyesek) zenei kíséret és bevonulási ének mellett lépnek be a templom kapuján. Ezt sokszor körmeneti kereszt vezeti, gyertyákkal, tömjénezővel és az evangéliumoskönyvvel. Vannak alkalmak, amikor az együtt ünneplő gyülekezet ünnepélyesen kivonul a kapun: húsvét éjszakáján vagy Úrnapján körmenetet végez.

A 2025-ös szentév idején a nagy római bazilikákban és egyházmegyéink kijelölt templomaiban szent kapuk nyíltak, „hogy élő tapasztalatot szerezhessünk Isten szeretetéről, mely felébreszti szívünkben a Krisztusban való üdvösség biztos reményét” (Ferenc pápa, Spes non confundit, 6). A Szentatya tanítása szerint

azért nyitunk szent kaput, hogy azon belépve Isten reménykeltő szeretetével találkozzunk, és ez az új távlatokat nyitó szeretet tegyen minket tágas szívűvé a rászorulóban jelen lévő Krisztus iránt.

Ferenc pápa arra kéri a keresztény közösséget, hogy „nagylelkűen tárja ki a befogadás kapuját, hogy senki se nélkülözze a jobb élet reményét!  Visszhangozzanak szívünkben az Úr szavai, aki az utolsó ítéletről szóló fontos példabeszédében azt mondta: »Idegen voltam, és befogadtatok«” (Mt 25,35.40; Ferenc pápa, Spes non confundit, 13).

A kapu emlékeztet arra, hogy Isten nem szűnik meg kopogtatni.

Ma is bebocsátást kér, az őszinte és tiszta szívekben szeretne lakást venni. És hogy méltó hajléka legyünk, át is alakít minket (vö. évközi 6. vasárnap collectája): ő maga szeretne bevonulni, és fényt, az üdvösség jó illatát, életadó igét és megtartó közösséget hoz az életünkbe.

Fotó: Ábrahám Kitti/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír