Szent Kristóf oltalmába ajánlották az utazókat Nagyváradon

Kishírek – 2021. július 30., péntek | 7:34

Bár a II. vatikáni zsinat Szent Kristóf napját törölte a liturgikus ünnepek sorából, számos helyen ma is él a szokás, hogy az ünnepnapon, vagy az ahhoz közel eső hétvégén megáldják a járműveket és a patrónus közbenjárását kérik, hogy óvja meg az úton lévőket. Július 25-én Fodor József, a nagyváradi egyházmegye helynöke áldotta meg a nagyváradi székesegyház körül parkoló autókat.

Szent Kristófot az utazók védőszentjeként tartja számon a katolikus vallási hagyomány. A tizennégy segítőszent egyike, kiemelkedő tisztelet övezi a népi vallásosságban. Szent Kristóf emléknapjához kapcsolódik a különböző járművek megáldásának hagyománya is, amelyet a mai Erdély számos pontján is gyakorolnak.

Idén Nagyváradon a Nagyboldogasszony-székesegyházban a 18 órakor kezdődő szentmisét követően Fodor József vikárius ajánlotta az utazók védőszentjének oltalmába a templom melletti Kanonok soron parkoló járműveket.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Ciucur-Losonczi Antonius

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria