A Mátrába nemcsak túrabottal, hanem üres flakonokkal fölpakolva érdemes elindulni. Az itt feltörő forrásvizek komoly gyógyító hatással bírnak, amelyekről a helyi szakember, Prakfalvi Péter beszélt.
Szentkút – Mátraverebély-Szentkút
Szentkút forrásvize már a 13. században csodát tett, ugyanis a legenda szerint egy néma pásztorfiú beszélni kezdett tőle. Azóta számos gyógyulás köthető a zarándokhely liturgikus terén található kútjához, pedig kémiai összetétele nem mutat számottevő eltérést egy tiszta forrásvíztől.
A hét szentséget megformáló csapon kifolyó víz mellett további négy forrásvíz található még az erdőben, néhány percnyi sétára a nemzeti kegyhely bazilikájától, amelyet a közelmúltban családbarát zarándokhellyé nyilvánítottak.
Köszvénykút (Szurdokpüspöki és Gyöngyöspata között)
Már az 1800-as években megtapasztalták az itt feltörő víz gyógyító hatását: vödrökben felcipelték a közelben lévő fürdőbe a vizét, ahol kádakba öntötték, majd felforrósított kövekkel felmelegítették ülőfürdő céljából. Az egykori létesítménynek már semmilyen nyoma nem látható. A patak túlsó felén az eredeti forrás található, a parkoló felöli részen már egy fúrásból folyik bőséges vize.
Fúróvíz – Kisterenye
Ez egy kis vízhozamú, ugyanakkor annál nagyobb szén-dioxid és nátrium-hidrogén-karbonát(szódabikarbóna) tartalmú ásványvíz, amelyhez szinte csak sorbaállás után lehet hozzájutni. Gyomorsav-túltengés ellen javasolják a legjobban, ugyanis megköti azt. Érdemes körültekintőnek lenni, mert a benne lévő nátrium megemeli a vérnyomást. A fúrócsőből származó vastartalma miatt a vashiányt is pótolhatja.
Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria