
Szent Margit 1246-tól 1252-ig élt a veszprémi Szent Katalin-kolostorban. A zárda másik híres lakója Boldog Ilona volt, akit Szent Margit tanítójaként említenek.
Idén a lelkigyakorlatot Szerenka Miklós érseki helynök, plébános meghívására Márfi Gyula érsek vezette a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek szolgálatával.
A lelkigyakorlat első napján, január 16-án a főpásztor homíliájában a bűnről beszélt. „Szükségünk van arra, hogy időnként bűnbánatot tartsunk, hogy igénybe vegyük Isten irgalmas szeretetét. Az isteni irgalmasság szentévében különösen fontos, hogy felismerjük bűneinket, és tudjuk, hogy van rá bocsánat. Tudjunk bízni a Jóisten irgalmában” – mondta Márfi Gyula érsek. A szentmisén koncelebrált Szerenka Miklós helynök, a Szent Margit-templom plébánosa és Cséry Gergő nemesgulácsi plébános, a templom egykori káplánja.
Csak azt szeretjük, akiért szenvedünk. Csak az szeret minket, aki szenved értünk – mondta Márfi Gyula érsek szentbeszédében a templom búcsúi nagymiséjén január 17-én, vasárnap. Az ünnepi alkalommal vele koncelebrált Szerenka Miklós helynök, plébános, Varga István címzetes apát, a hittudományi főiskola rektora és Brenner József nyugalmazott szombathelyi helynök, címzetes apát, spirituális.
A keresztény örömről és optimizmusról beszélt Márfi Gyula érsek az Árpád-házi Szent Margit-templom búcsúja alkalmából tartott triduum utolsó napján, a szent ünnepén. Elmondta, hogy Margit – miközben nagyon kemény vezekléseket folytatott, és nyilvánvalóan szomorkodott, siratta hazájának bűneit – nagyon boldog is volt, mert Jézust állandóan a közelében érezte. Jézus volt az ő láthatatlan vőlegénye. Jézuson keresztül közel érezte magát a mennyei Atyához és a Szentlélekhez, aki vigasztalással és örömmel tölti el az ember lelkét. „A fájdalmak, a csalódások és a könnyek kétségkívül a mi életünkben is jelen vannak, de a keresztény embernek mégis alapjában véve örülnie kell” – hangsúlyozta az érsek. A szentmisén a főpásztorral koncelebrált Schall Tamás, a Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa, László Dezső, a Regina Mundi-templom plébánosa, Tornavölgyi Krisztián ugodi plébános, a templom egykori káplánja és Laposa Norbert káplán.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



