Szent Margit imáival az egész nemzetet szolgálta – Világi domonkosok országos találkozója Budapesten

A megjelenteket Kőrösiné Merkl Hilda, a magyar világi domonkos közösség vezetője köszöntötte, kiemelve: „ez a közösség és ez az élmény nagy-nagy ajándék lesz mindannyiunk számára”. Emlékeztetett rá: néhány nappal vagyunk Árpád-házi Szent Margit ünnepe után és néhány nappal Aquinói Szent Tamás ünnepe előtt.

A szentmise evangéliuma Szent Márk könyvéből hangzott el: a feltámadt Jézus megparancsolja tanítványainak, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az evangéliumot minden népnek (16,15–18).

Mit jelent a mai ember számára az időbeosztás, hogyan tölti a napjait? – tette fel a kérdést homíliájában Mészáros Domonkos.  Vannak programjai, melyeket mindennap meg kell tennie, ha tetszik, ha nem – mondta válaszul. Példaként azt említette, hogy kutyasétáltatásnál a gazdának ki kell várnia tisztelettel, „amíg a kutya elvégzi a dolgát”, utána benyúl a zsebébe, kiveszi a nejlonzacskót, betereli abba a nagydolgot, bedobja a kukába. Ezt mindennap többször is meg kell csinálnia. Ha van az embernek aszkézise, ez valószínűleg az. Amikor viszont a rokont kellene tisztába tennünk, akkor már meggondoljuk, inkább másra bízzuk, talán még fizetünk is érte, csak ne nekünk kelljen csinálni ezt. Ám ha a kutyáról van szó, megtesszük. Nem furcsa ez? – gondolkodtatta el hallgatóságát a domonkos pap.

Rámutatott aztán, vannak ennél rosszabb dolgok is: például amikor olyan dolgok hagyják el a szánkat megszólaláskor, amik ártalmasabbak egy kutya nagydolgánál. Egymást kenjük ezekkel össze. Emiatt aztán rosszkedvünk van, felelősöket keresünk és találunk bőven, panaszkodunk: ez a világ kutyás világ!

Vannak dolgok, amiktől undorodunk kellene, és önként kellene választanunk azt a jót, aminek értelme van, ami csillog, igaz, szép

– fogalmazott Mészáros Domonkos.

Az ember értelme a remény – mondta a domonkos szerzetes. Felidézte: amikor a XIII. században IV. Béla és V. István – apa és fia – szemben álltak egymással, kardjukat kihúzva gyilkolták volna egymást – magyar a magyar, testvér a testvér ellen –, s amikor már éppen egymásnak mentek volna, jött Szent Margit, a domonkos kolostorban élő királylány. S kiderült: azzal, hogy elvonulva a világtól, imádkozik, elmélkedik, engesztel, valójában az egész nemzetet szolgálja.

Margit még kislány volt, amikor a szülei fölajánlották őt Magyarországért áldozatul, és így már egészen kiskorában a legértelmesebb dologgal kezdte: az önfeláldozással, ami az emberi szeretet csúcsa.

Másokért áldozta fel magát: nem a kutyájáért, hanem a nemzetéért. Az egymással civakodó IV. Bélának és V. Istvánnak egyaránt szüksége volt valakire, akinek a szava hiteles, megbízható, igazságos, szeretetet sugároz. Ez Szent Margit volt. Imádságos lelkületével mindkettejüknek elmondta a hibáit, úgy intette meg őket, hogy érezzék: ez az intés szeretetből fakad. Belátták: bűnbánatot kell tartaniuk, bocsánatot kérniük egymástól és kezet fogni egymással. Mindezt Margit imádságai hitelesítették. Az ima tehát nem magánügy – szögezte le Mészáros Domonkos.

Akik az életüket másokért feláldozzák, azok a lelki higiéniát építik, és itt már nem hétköznapi kutyaügyekről van szó, hanem mindennapos imádságról, megszentelődésről, ahol a végtelen Istennel találkozott Árpád-házi Szent Margit, ajándékaiból dúsult a lelke. Ezekből táplálkozva volt képes megbocsátani mindent. Isten szentségéből indult ki az élete, és ide tért vissza mindig. „Miatyánk, aki a menyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod…” – számára ez nem verkli volt, amit gyorsan el kell mondania. Szent Margit megszentelődésében rácsodálkozott a végtelen Istenre, és ezt megélte. A belőle sugárzó szeretet kiáradt. Ezért

amikor a két király találkozott egymással, már nem a sárdobálásban találkoztak, hanem Szent Margit szeretetében, akinek a társaságában újra emberré váltak, és magyarrá, nemzetépítővé.

Ez a feladatunk: minden egyes zsolozsma, minden egyes rózsafüzér vagy Szentírásról való elmélkedés nemcsak a saját magunk üdvösségében gazdagodás, „jóleső érzés a végtelen zseni társaságában lenni, akinél nincs tökéletesebb”, hanem mindannyian ezt igényeljük egymástól. Tudjuk, hogy ez áldozatok nélkül nem megy. Árpád-házi Szent Margit huszonnyolc évesen halt meg, de már ötéves korától élte a tökéletességet. Szent Pál a harmincas éveiben tért meg, és utána körülbelül ugyanennyi hasznos időt töltött el, tanúságot téve az Úr Jézus szent tökéletességéről, komoly áldozatokkal.

Mészáros Domonkos leszögezte: rengeteg kutyagumi van a világon. Nagyon sokan sározzák be egymást. Tudjuk, hogy ebben a világban legjobb lenne a legtöbb időt tölteni a Jóistennel, akár ki is válogathatnánk, mik a valóban fontos dolgok az életünkben, és miket kellene selejteznünk, hogy több idő maradjon Krisztusra, és belőle töltekezve a többieket gazdagítsuk. Ha valamikor, akkor erre most nagyon nagy szükség van. Árpád-házi Szent Margit áldozatos élete felderíti az arcunkat, hogy elfogad az Isten, és ez a legnagyobb ajándék az Ő részéről. Ha kiosztja ezt a rengeteg kegyelmet ingyen, a legnagyobbnál, ami örökké tartó, tud-e valaki valami nagyobbat mondani, amire érdemes elcserélni?

A szentmisét követően Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást, Van, szeret – Van remény címmel. Beszédéről később számolunk be részletesen.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír