Kolbe atya 1894. január 8-án született a Lengyelországban, szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.
A család szegénysége miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a gyógyszerész ámulva vette észre, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele és fölismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú majd kiugrott a bőréből örömében. És csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban.
Egyik társa a lembergi szemináriumból így nyilatkozott róla: Rajmund volt valamennyiünk között a legtehetségesebb. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális föltaláló lehetett volna.
Vidám, élénk gyermekkor után a ferences minorita rendbe lépett. Fogadalomtétele után Rómába küldték. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.
Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy kiadhasson egy újságot. Az engedélyt megkapta azzal a föltétellel, hogy a költségeket magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda állt. A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Mint indokolták: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20. és nem a 13. században élünk.”
1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak, egészsége miatt azonban 1936-ban visszatért hazájába.
1940-ben a németek kiürítették a Szeplőtelen városát, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt utoljára életben. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.
Harminc évvel később, 1971. október 17-én VI. Pál pápa boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.
Egyik fogolytársa mondta el: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
katolikus.hu/Magyar Kurír