Szentek a takarásból – Paszternák István a mérai templom feltáruló falképeiről

„A legelső, aprócska templom téglából épült meg a Bársonyos nyugati magaspartján, román stílusban, vélhetőleg a 13. században. Keletelt tengelyű volt, szentélye a jelek szerint egyenesen záródott. Tán e templomot díszítette az a freskó, melynek egy ismeretlen szentet ábrázoló, később fallal elfedett részletét korábban feltárták a mai diadalív mögött. E legidősebb épületből nem sok maradt ránk, hisz annak északi hajófala és diadalívének északi pillére kivételével a későbbi bővítések során a földig elbontották azt” – olvasom Paszternák István egyik 2018-as beszámolójában. Írásában annak a felsőmérai református templomnak nyolc évszázadot átívelő építéstörténetét foglalta össze, amelynek kutatásáról, feltárásáról és nemrég előkerült freskóinak jelentőségéről egyre több biztató hír szól. Merthogy az a bizonyos északi hajófal és a diadalív pillére csodákat regél.

– Méra az ország északkeleti részén, a Hernád völgyében található. Erre a környékre ma a megérdemeltnél kevesebb figyelem irányul, a középkor századaiban azonban kifejezetten sűrűn lakott, jól prosperáló, gazdag vidék volt, ami az építészetben is megmutatkozott. Ha csak a Hernád mai Magyarországhoz tartozó, déli völgyét nézzük, egymást követik a nagyméretű, komoly hagyatékot őrző középkori templomok Szikszótól Korláton, Göncön, Telkibányán át Abaújvárig, és a szóban forgó Méráig. 

– A három éve kezdődött célirányos feltárás eddig mit árult el a templom építésének fázisairól? 

– Valamennyi történelmi épület magában hordozza az elmúlt századok építéstörténetét. Egy oklevél, írásos dokumentum esetében kell egy gondos levéltáros, aki megőrzi azt; egy restaurátor, aki megmenti a fizikai enyészettől; egy, a nyelvet ismerő szakember, aki el tudja azt olvasni, fel tudja oldani a rövidítéseket. Szükség van helynévtanászra, aki a földrajzi neveket be tudja azonosítani, meg egy történészre, aki az így kinyert információkat a történeti összefüggésbe helyezi. Ugyanez a helyzet a műemlék épületek kezelésével és megismerésével kapcsolatban is. A középkori eredetű mérai református templom számtalan információt rejt a múltjával kapcsolatban. Történészek már korábban összegyűjtöttek rá vonatkozó forrásokat, de még az sem volt nyilvánvaló, hogy azok pontosan erről az épületről szólnak-e. Annak ellenére, hogy a templom küllemre 18–19. századi képet mutatott, amikor 2018-ban elkezdtük a kutatását, már a gyanított középkori eredetéből indultunk ki. A vakolat alatti falszövetek vizsgálatába fogva egyre-másra váltak értelmezhetővé az addig csak papíron lévő történeti információk, dátumok, adatok. Sikerült megtalálnunk az épület legrégebbi részét az északi hajófalba foglalva. Valaha egy aprócska Árpád-kori templom volt, amelyre a 13. századi források utaltak. A falszövet vizsgálata egyértelműen bebizonyította, hogy a 13–14. század fordulóján részben lebontották és átalakították a templomot. Egyedül az említett északi fal maradt meg az ősi épületből, amelyet nyugati és déli irányban majdnem a kétszeresére bővítettek.

Egy békésebb és gyarapodó időszakról tanúskodik az, hogy a Hernád-völgyben a 15. század második felében új templomok épültek, másokat pedig átépítettek, bővítettek.

Mérában is rögzíthettük a 15. századi gótikus átalakítás nyomait: a korábbi résablakokat elfalazták, a régi hajófalba nagyméretű, csúcsíves záradékú ablakokat nyitottak, a keleti oldalon egy, a korábbinál nagyobb, sokszög záródású, kőbordás boltozatú szentélyt alakítottak ki, és az egész épületet – a gótika magasra törő stílusához igazodva – megmagasították. Ennek az átépítésnek a nyomai, eredményei vezettek el minket a freskók megmeneküléséhez, majd szerencsés előkerüléséhez. 

– Milyen technikai megoldásokra van szükség, hogy a freskók láthatóvá váljanak, illetve láthatóak maradjanak? Merthogy ez esetben – különleges módon – falbontással jutnak el hozzájuk.   

– Aki ma belép a templomba, még munkaközi állapotot talál. De sok minden kikövetkeztethető már abból is, amit ma látunk és tudunk. Az említett késő gótikus átalakítás során a 15. századi építőknek valószínűleg az lehetett a véleményük, hogy a korábbi templom meghagyott, még román kori fala nem elég vastag ahhoz, hogy tovább tudják magasítani. Ezért szokatlan megoldást választottak, megkettőzték azt: az északi hajófal elé-mellé építettek egy ugyanolyan vastag másikat, majd a régi fal szintjének elérése után a kettőt felül összefalazták, és ezzel a kétszeres vastagsággal emelték tovább.

Ezzel a módszerrel igen jót tettek velünk, hiszen – akaratlanul is – olyan felületeket takartak el és védtek meg az utókor számára, amelyeken a falképek háborítatlanul, sértetlenül vészelhettek át hatszáz évet.

A köpenyfalnak azonban értelemszerűen ma is statikai funkciója van, így ahhoz, hogy a freskók láthatóvá tétele érdekében elbonthassuk, meg kell oldani ennek a kiváltását. A freskós rész köré ezért egy rejtett vasbeton szerkezetet fogunk beépíteni, amely képes lesz arra, hogy a fölé nehezedő falat úgy tartsa meg, hogy az ne a köpenyfalra támaszkodjon. Miután ezt elbonthatjuk, már nem csak a kisebb-nagyobb „betekintő ablakokon” keresztül lesz látható a freskó, hanem teljes szélességében. 

– Mi tudható most az első templomról, és milyen témákat ábrázolnak a már látható falképek? 

– Egy 1302-es oklevél említi a templom középkori titulusát: Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelték. A templom teljes festészeti programját már nem ismerhetjük meg, de megmaradt freskóinak témái alapján számos összefüggésre következtetni lehet. Az előkerült jelenetek visszavisznek a középkorba, amikor a hívők túlnyomó többsége analfabéta volt. A keresztény hit, az evangéliumok, a szentek és az erények megismeréséhez nagy segítséget nyújtottak a templomokat díszítő falképek. Mérán a köpenyfal a templom egykori diadalívéből is eltakart egy csíkot, amelyen a páncélba öltözött Szent László király életnagyságú alakja látható. Feje körül glória, bárd a kezében, tőr az oldalán; a félreértés elkerülése végett eleink még alá is írták: Sanctus Rex.

A hajó északi falán több sorban voltak festett jelenetek. Egyelőre – az egész kibontásig – csak az alsó sorról vannak információink. Itt most az egyik jelenetnek a jobb és egy másiknak a bal sarka látható. Az előbbi egy gyakorta előforduló ábrázolás, a Levétel a keresztről részlete: a létrára mászó figura, valószínűleg Arimathiai József segíti leemelni a halott Jézus testét. A túlsó végen egy érdekes, ikonográfiailag ugyancsak ismerős képet látunk: az úgynevezett Köpönyeges Máriát. Itt a Szűzanya hermelinpalástja alatt találnak védelmet a hozzá menekülők, jelen esetben három szent. Az elöl álló, fél életnagyságú alakok közül az egyik egy köpenyes, glóriás férfi, aki valamiféle táblát tart a kezében, rajta az Üdvözlégy első három sora olvasható latinul, gótikus minuszkulákkal festve: „Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum.” Nem tudjuk a funkcióját ennek a vágódeszkaszerű, leginkább rostélyra emlékeztető, nyeles tárgynak. Talán mártírattribútumként Szent Lőrinc személyére utalhat.

– Stílus, kvalitás szempontjából mit gondol a mérai freskókról?  

– Nagyon jó megtartásúak, a színeik ma is intenzívek, és a képek finom ecsetkezelésről tanúskodnak. A freskók átfogó jellegű művészettörténeti feldolgozásának még nem jött el az ideje, hiszen egyelőre csak a „mozaikszemeket” látjuk. De máris tettünk lépéseket annak érdekében, hogy a teljes feltárást követően elkészülhessen a freskóciklus ez irányú értékelése is. Nagy büszkeségünkre nemrég itt járt Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész professzor, akivel megállapodtunk, hogy amennyiben ideje és ereje engedi, részt vesz a képek elemzésében. Óriási elismerés ez számunkra. Nyilván kereshetünk közelebbi, távolabbi párhuzamokat, de abban már most biztos vagyok, hogy Mérára is igaz Prokopp professzor asszony azon vélekedése, ami az elmúlt évtizedek kutatásai alapján megerősödött benne: az idő tájt semmilyen tekintetben nem maradtunk le Európa – építkező, a művészetet pártoló, alkalmazó és értő – vezető országaitól. Már csak kis türelemre van szükség, a munkák lezártával többet fogunk tudni, és Mérát beilleszthetjük az északkeleti régió freskós templomokkal büszkélkedő településeinek sorába. Közel van hozzá Vizsoly, Abaújvár, Kassa is csak negyven kilométer. Több környékbeli templomról már évtizedek óta vagy akár egy évszázada lehetett tudni, hogy falképek rejtőznek a vakolat alatt, de a mérai freskó örömteli híre tényleg egészen friss.

– Mi lesz mindebből átmenthető az utókor számára? Egyáltalán mit engednek meg az anyagi lehetőségek? 

– A megmaradt freskók méretét nagyjából ismerjük, az északi hajófal keleti felét borítják. Illetve van még egy keskeny sáv a 15. századi gótikus diadalív – ugyancsak freskós falfelülethez csatlakozó – pillére mögött, ahol szintén megmaradt valami. Egy helyen sikerült bekukkantani, ahol egy glóriás, koronás alak feje tűnt fel. Ezt a részt is a napokban fogjuk kibontani. Szerencsére ez a beavatkozás nem jár semmiféle veszéllyel, a statikustól már megkaptuk rá az engedélyt.

A munka végeztével minden fönnmaradt freskó látható lesz, ahogy a két középkori ajtó és a két ablak is, melyek a kutatások folyamán kerültek elő.

Egyébként a templom egykori csúcsíves gótikus ablakai is hitelesen rekonstruálhatók lennének, de az épület 1794-es tűzvészt követő helyreállításkor a falakat egy-másfél méterrel visszabontották, így ma ezek az ablakok furcsán néznének ki a plafont böködő magas nyílásaikkal. A teljes gótikus térélményt jelen körülmények között nem lehetne visszahozni. 

– A mérai templom mellett milyen egyéb feladatok várják a térségben?    

– Párhuzamosan számos műemlék épület, zömében templom kutatása, renoválása zajlik a környéken, és szerencsés módon néhánynak én is a tevékeny részese lehetek. A legnagyobb horderejű munka a 18. századi miskolci minorita templom külső-belső felújítása, ami tavaly kezdődött. A napokban fejeztem be kollégáimmal az aggteleki református templom építéstörténetének összefoglalását. Rövidesen ott is renoválásba kezdenek. Hamarosan megújulhat a jósvafői templom barokk harangtornya is. Az engedélyek megérkezése után pedig indulunk a radostyáni középkori templomba, ahol ugyancsak falkutatást kell végezni. Ezek a helyek, épületek mind olyan fontos mozaikszemek, amelyek az eddigi ismereteinkkel összeadódva pontosabban kirajzolhatják majd e régió és általában a középkori Magyarország egyházművészetének képét. 

Szerző: Pallós Tamás 

Fotó: Paszternák István    

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.