A váci székesegyház árkádjai fölött a 25 méter magasban található teraszon gyülekeztek a meghívott vendégek, ahol egy rövid barokk zenei bevezetőt követően Marton Zsolt váci megyéspüspök köszöntötte Az ég veled! című, a váci Nagyboldogasszony-székesegyház tornyában kialakított állandó kiállítás megnyitóján megjelenteket.
A főpásztor elmondta: régi vágya volt a váciaknak, hogy a torony látogathatóvá váljon, amely a székesegyház felújításával valósulhatott meg 2025-ben. A kisharangoknak helyet adó, 38 méter magas torony gyönyörű váci panorámát kínál, a benne felfedezett helység tökéletes kiállító térré vált.
Miért foglalkozik az Egyház a turizmussal és a művészettel? – tette fel a kérdést Marton Zsolt püspök. – Azért, mert Isten nemcsak igaz és jó, hanem maga a szépség is. A művészetek, a kultúra az Isten szépségét hivatottak megmutatni.
Biblia pauperumként (a szegények bibliája) a templomok falain található freskóábrázolások az írástudatlan tömegek számára az Egyház, a Biblia tanítását voltak hivatottak a képeken keresztül bemutatni. A váci székesegyházban csodálatos képi világ tárul elénk, egyedülálló freskókkal, melyek hitünket, az Egyház tanítását jelenítik meg – folytatta a főpásztor.
Franz Anton Maulbertsch freskóiban egy hitvallás mutatkozik meg, amely a kiállítótérben a kivetítésnek köszönhetően egészen közelről, feliratozva látható. A szenteket, apostolokat, szentéletű királyokat, szerzeteseket, de egyszerű embereket is ábrázoló freskó azt a hitet fejezi ki, hogy mindnyájan az ég lakóivá váltak, oda vágyódtak, és hitünk szerint ott is vannak. Mi is erre vágyunk, mert az ég velünk van, és ennek szeretnénk hangot adni azáltal, hogy a művészet Isten szépségét megmutatva megérintheti minden jó szándékú ember szívét függetlenül attól, hogy vallásos vagy nem vallásos – zárta beszédét Marton Zsolt.
Gaylhoffer-Kovács Gábor, a kiállítás egyik kurátora elmondta: Nagy Veronikával, a veszprémi múzeum igazgatójával mindketten művészettörténészek, szakterületük a barokk freskófestészet. „A kiállítás fókuszába Franz Anton Maulbertsch kupolafreskóját és a kupolát szerettük volna állítani, hogy megmutathassuk, mi az a csodálatos barokk illúzió, ami a kupolában megvalósul. Az illúzió szónak talán van egy kis negatív felhangja, mert tudjuk, hogy nem igaz, mégis úgy látjuk, mintha igaz lenne. A barokk illúzióban pontosan fordítva van.
A régi művészek úgy alkották meg az illúziókat, hogy az érzékszerveken keresztül a szívig hatolnak, és tudjuk, hogy ez igaz, valós. Ilyen igazság a minket körülvevő szentek közössége, ezt fejezi ki Maulbertsch alkotása”
– mondta a művészettörténész.
Sütő Ferenc szobrászművész, a torony bronz plakettjeinek alkotója elmondta: a készülődést látván fogalmazódott meg benne, hogy szolgálatba kell állni, és ezek a kis plasztikák szolgálni szeretnék azt a helyet, ahonnan kitekinthetünk Vác szellemiségére és lelkiségére. A tornyokra és történetiségükre koncentrált azzal a céllal, hogy a látogatók vallási hovatartozásuktól függetlenül megismerhessék a székesegyház kilátótornyát körülvevő templomtornyokat.
A toronyban kilenc medaliont helyeztek el, melyek segítségével a magasból beazonosítható többek között a Fehérek temploma, a görög templom és a piarista templom kettős tornya is.
A váci székesegyházban található Magyarország legjelentősebb kupolája. A kupolát díszítő freskó, amelynek címe a Mennyország dicsősége, közel ötszáz négyzetmétert tesz ki; „lakóit” Franz Anton Maulbertsch, a 18. század egyik leghíresebb osztrák festője festette, művészi bravúrral. A kupolafreskó gyönyörűen érzékelteti a megnyíló felhős égboltozatot, az azon átragyogó fénysugarakat változatos árnyalatokkal és színekkel, valamint több csoportban láthatjuk az Atyát, a Fiút és Szűz Máriát, angyalokkal körbevéve. Mellettük egyháztanítókat, szenteket, apostolokat is felfedezhetünk – összesen mintegy 150 alak található a váci kupola égboltja alatt.
Az ég veled! című kiállítás Magyarország kormányának támogatásával, a Székesegyház Északi Tornyának Turisztikai Fejlesztése című projekt keretében, pályázati támogatásból valósult meg. Naponta 9 óra és 18.30 között látogatható. Jegyek a bejáratnál QR-kód segítségével, vagy a PüspökVác Látogatóközpontban vásárolhatók (Vác, Galamb u. 1.).
A püspöki palota és a székesegyház toronykilátója minden hónap utolsó szombatján ingyenes a váci lakcímkártyával rendelkező lakosok, látogatók számára.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria















