Az érintett kötött pályás járatok, így többek között az 1-es villamos, a nagykörúti 4-es, 6-os villamos, az M1-es, az M2-es és az M4-es metrójáratok, valamint az M3-as pótlóbuszok jelentősen sűrűbben közlekednek majd.
A körmenet várhatóan 21 órakor ér véget a Hősök terén, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, a szentmise főcelebránsa a záróáldást adja majd.
Az eucharisztikus körmenetet szeptember 11-én, szombaton este rendezik meg a Kossuth Lajos téri, 17 órakor kezdődő szentmisét követően, a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útvonalon. A körmenet hossza 3,5 kilométer, körülbelül 2-2,5 óra, menet közben is lehet csatlakozni. A BKK ugyanakkor arra kéri a látogatókat, hogy úti céljuk eléréséhez válasszák a közösségi közlekedést.
*
Sűrűbb közlekedést biztosít a BKK elsősorban a rendezvények környékét érintő kötött pályás vonalakon:
– a Hungária körúton közlekedő 1-es villamos vonalán,
– az M2-es és M4-es metró vonalán,
– a nagykörúti 4-es és 6-os villamosvonalon.
Emellett sűrűbben járnak majd:
– az M3-as metrópótló buszok a Határ út és a Lehel tér között,
– a Rákóczi út – Thököly út útvonalon a belváros és Zugló, illetve Újpalota között közlekedő 7E autóbuszok.
A BKK javasolja az eucharisztikus kongresszusra látogatóknak, hogy – lehetőség szerint – jegyüket vagy bérletüket elővételben vagy mobiljegyként váltsák meg. A mobiljegyekről bővebben a bkk.hu/mobiljegy oldalon lehet tájékozódni. A BKK értékesítői hálózata megtekinthető a BKK Pontkeresőjében.
A Népligetnél szeptember 11-én és 12-én nyitva tart az aluljáróban található BKK Ügyfélközpont, valamint mobil értékesítési pont üzemel a felszínen, a Népliget felőli oldalon. Mindkét értékesítőhely 7 és 19 óra között fogadja az ügyfeleket.
A kiemelt közlekedési csomópontokban a BKK utaskoordinátorai nyújtanak segítséget a rendezvényre érkezőknek.
Az eucharisztikus kongresszusra érkező jelentős számú résztvevő miatt a társaság kéri az autósok figyelmét és türelmét.
Közúti közlekedési változások az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményei miatt:
szeptember 10-én, pénteken 22 órától szeptember 13-án hajnalig a már korábban lezárt Hősök tere és Kós Károly sétány mellett lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat az Ajtósi Dürer sor és a Podmaniczky utca között;
szeptember 11-én, szombaton az esti körmenet miatt a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere útszakaszokon lezárásokra és korlátozásokra kell készülni. A Kossuth térre jutáshoz a 2-es, 4-es, 6-os villamosokat, az M2-es metrót (Deák tér és séta), valamint az M3, M3A pótlóbuszok igénybevételévét ajánljuk;
szeptember 10-én, pénteken üzemkezdettől szeptember 12-én, vasárnap hajnalig a 2-es és 2M villamosok rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek. A 15-ös és a 115-ös buszok módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér érintése nélkül a Bajcsy-Zsilinszky úton járnak. A 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth Lajos térnél a Honvéd utcában kialakított ideiglenes végállomáson állnak meg;
a körmenet idején, szombaton 18 óra 50 perctől 21 óráig a 4-es és a 6-os villamos nem közlekedik az Oktogon és a Blaha Lujza tér között. A Király utca/Erzsébet körút és a Blaha Lujza tér között egy villamos ingajáratként közlekedik a Petőfi híd irányú vágányon.
Programok a Kossuth téren:
14 órakor lesz a kapunyitás és a gyülekező. A várakozás idejét videóvetítés és színpadi program tölti meg tartalommal.
15 órától a Honvédség Központi Fúvós Zenekara, a Virtuózok: Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam (hegedű), Bácsy-Schwart Zoltán (brácsa), Lugosi Dániel Ali (klarinét), Schmalzl Ella (cselló), Sárközi Ádám (nagybőgő), valamint Dánielfy Gergő lép színpadra. Hallhatjuk a Nobel-békedíjjal elismert tudós, Ürge-Vorsatz Diánának, a NEK hírnökének tanúságtételét. Dolhai Attila, aki szintén a kongresszus egyik hírnöke, meglepetésműsorral készült erre az alkalomra. Ezt követően a Rajkó Művészegyüttes Tánckara és Zenekara ad műsort.
16 óra 30 perctől I. Bartholomaiosz konstantinápoly ökumenikus pátriárka mond beszédet.
17 órától Erdő Péter bíboros, prímás celebrál szentmisét.
Ezután indulnak el a zarándokok a Kossuth térről – az Oltáriszentséget kísérve – a Hősök terére, ahol a záróáldás hangzik majd el. A körmeneti gyertyákat a szervezők biztosítják a helyszínen. A körmenet útvonala mentén lehetőség lesz a csatlakozásra.
Forrás és fotó: NEK/BKK/ NEK Titkárság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria