Szentmise Mindszenty József boldoggá avatásáért a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban

A bevezetőben Koncz Asztrik budapesti irgalmasrendi perjel saját élményét osztotta meg. Elmondta, hogy kisgyermekként nagyanyjától hallott először Mindszentyről, akiről akkor azt képzelte, hogy a hercegprímás valami mesebeli figura. Később, irgalmasrendi szerzetesként bizonyságot nyert olvasmányaiból, de még inkább öreg rendtársa, Romanus testvér elbeszéléseiből – aki az irgalmasrend bécsi kórházában Mindszenty ápolója és élete utolsó napjainak, óráinak tanúja volt – arról, hogy gyermekfantáziája egykor alig túlzott, ugyanis a szentéletű érsek élete valóban telis-tele volt csodás, mesébe illő, de nagyon is valóságos elemekkel.

A szentmise homíliájában Ladocsi Gáspár püspök ugyancsak személyes élményeit osztotta meg. Annak idején ő kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy Mindszenty esztergomi sírtábláját szövegezze meg; nem lenézve a magyar nyelv szépségét, de latinul. Elmondása szerint semmi vita nem volt arról, hogy a prímások kriptájában központi helyet kell kapnia. A szövegbe, amellett, hogy a bíboros életének értékeire kellett felhívni a figyelmet, az emberek vágyait is bele kellett foglalni. Ügyeltek arra, hogy a sírtábla nagyon esztétikus legyen, figyelemfelhívó, de nem hivalkodó: a fekete márványlap már megjelenésében is tekintélyt, tiszteletet, és méltóságot kellett, hogy sugározzon. Kiemelte, hogy a sírfeliratba a klasszikus vergiliusi kifejezéseket szándékozta beleilleszteni, majd prédikációját a szöveg elemzésével folytatta.

„VITA HUMILIAVIT – MORS EXALTAVIT” – vagyis az élet megalázta, a halál felmagasztalta. Mindszenty megalázottságát két pólus határozta meg: a fasizmus és a kommunizmus. A sírtáblán nincs kereszt, ellenben ott a krisztogram, győzelmi koszorúval körülvéve. Középütt hercegprímási címere látható.

„S.R.E. TIT. S. STEPHANI IN COELIO MONTE PRESB. CARDINALIS” – a római Coelius-hegyen levő Szent István-templom volt a címtemploma, melynek presbiter-bíborosa volt.

„ULTIMUS PRINCEPS PRIMAS HUNGARIAE” – egyben Magyarország hercegprímása. Mégpedig az utolsó, ugyanis ezt a címet csak pár évig viselhette, mert XII. Piusz pápa 1951-ben az egyházi személyeknek megtiltotta mindenféle világi rang használatát.

Továbbá „ARCHIEP. STRIGON.” – azaz Esztergom érseke.

„FIDELISSIMUS IN TRIBULATIONE PASTOR” – vagyis oly igen hűséges pásztor a szorongattatásban, megnyomorításban, sanyargatásban (mindezeket kifejezi a latin tribulatio), amelyből neki zalaegerszegi apátplébánosként, veszprémi püspökként és esztergomi prímásérsekként egyaránt kijutott, hiszen élete nagy részét börtönben vagy száműzetésben töltötte. Soha nem feledkezett meg nyomorult sorstársairól: gyógyszert és segélyeket eszközölt ki azok számára, akik a háború folytán a romok között tengették életüket.

„JOSEPHUS MINDSZENTY” – szülőfalujára utaló felvett nevével azt is kifejezte, hogy büszke arra, honnan jött.

A sírtábla közepébe gravírozott címer a Pannonia Sacra, az apostoli kettős kereszt és a bíborosai kalap egységét testesíti meg.

„BELLI IMPETU FIRMUS” – aki a háború erőszakoskodásában erős volt, ahol a latin firmus helytálló erőre utal, nem úgy, mint a fortis, amely fizikai erőt jelez.

„TYRANNICA POTESTATE CRUCIATUS AD CARCERAM DAMNATUS” – a zsarnoki hatalom által megkínzattatott és börtönre ítéltetett. A crutiatus szóban Krisztus keresztjének zamata és ereje is benne rejlik. Naplójában ezekről a dolgokról csak annyit ír, amennyit a papi szemérem megenged: nem panaszképpen, hanem emlékeztetőül a későbbi nemzedéknek. Mi sok dolgot csak sejteni tudunk, de annak még a többszörösét kell hozzáképzelni.

„PATRIAE EXSUL” – a haza száműzöttje lett. Itt megtudhattuk a szöveg fogalmazójától, hogy az első változat „patria et patriae exsul”, vagyis a hazából és a hazától egyaránt száműzött lett volna. Mindszenty ugyanis nem akarta hazáját elhagyni. Itthon akart maradni, de oltalomban, az amerikai követségen.

„OBEDIENS ROMANAE MATRIS ECCLESIAE FILIUS” – a Római Egyháznak engedelmes fia, bíboros, akit hűségre kötelez a vérpiros szín. Az ember könnyeben viseli a sebeket, amelyek az ellenség ejt rajta. De nem így, ha az Egyház, az Anya, nem törődik vele és megveti. Mindszentynek ez a kereszt is kijutott.

„AMATISSIMAE PATRIAE HONESTASIS CULTOR USOUE AD MORTEM PERMANSIT” – vagyis hőn szeretett anyaszentegyházának volt tisztelője mindhalálig.

„IN CELLA MARIAE SEPULTUS ANNO XVI° POST OBITUM TRANSLATUS” – Mindszenty bíboros, ha már egyszer nem a Kárpátok ölelésében levő hazájában, legalább a mindig is magyarnak tekintett Máriacellben nyerhetett nyugalmat. A még a halálában is száműzött főpap sorsa a 137. zsoltár panaszos sorait idézi: „Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat” (Zsolt 137,1–2). Tizenhat évvel halála után végre hazatérhetett az általa kívánt helyre, az esztergomi prímások kriptájába, ahol végül „HIC IN PACE QUIESCIT” – békére talált.

Mindszenty József példája figyelmeztet bennünket Egyházunk és a hazánk iránti felelősségre, valamint az áldozatvállalás kötelezettségére – fejezte be prédikációját Ladocsi Gáspár.

A szentmisét követően Kovács Gergely történész, a Mindszenty Alapítvány kurátora, ügyvivő képviselője, Mindszenty József boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora és több róla szóló könyv szerzője tartott szintén személyes hangú előadást. Kiemelte a sírfelirat nagy jelentőségét a boldoggáavatási eljárásban. Ugyanis ha valaki – miként Mindszenty József – az életszentség hírében hunyt el, akkor ez a temetésében is megnyilatkozik. Ez így történt 1975-ben Máriacellben és 1991-ben Esztergomban egyaránt.

Amikor a Szentatya küldötte megkérdezte Mindszentyt, hogy vállalja-e az esztergomi érseki széket, továbbá hogy vállalja-e az üldöztetést, a börtönt és a vértanúságot, az utóbbi miatt ő két nap gondolkodási időt kért.

1991-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatása előtt jelezte, hogy tiszteletét tenné Mindszenty atya sírjánál. A szervezők azt gondolták, hogy a Szentatya majd csak fejet hajt és elhelyez egy koszorút. Ő azonban hangsúlyozta, hogy imádkozni szeretne. Ugyanaz történt, mint 1983-ban Máriacellben, amikor kinyittatta a bazilika oldalkápolnájának rácsát, hogy egész közel tudjon menni Mindszenty nyughelyéhez.

Nekünk a szentek legnagyobb félelmeinkben, még halálfélelmünkben is segítenek; nem csak azért, mert ők már üdvözültek, hanem mert személyes kapcsolatban vagyunk velük. Ezért, amikor közbenjárásukat kérve imádkozunk, kicsit megnyílik számunkra a mennyország kapuja és áthidalódik ez a sokszor rettenetesnek tűnő szakadék. Mindszenty bíboros esetében erre is utal a latin pontifex – magyarul főpap – szó, melynek eredeti jelentése hídverő.

A bíboros a börtönben szív- és tüdőbetegséget szerzett, amely négyévente kiújult nála. Ehhez viszonyítva nyolcvanévesen jó fizikai állapotban volt. Látva azonban, hogy az emigrációban élő magyaroknak nincsen püspöke, felkereste őket szerte a világban: Ausztráliában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Észak-Amerikában. Pásztori látogatásai során négyszer megkerülte a földet. Ez az iszonyú megterhelés azonban felőrölte egészségét és gyakorlatilag ez vezetett halálához, tehát nem csak annak a műtétnek a szervezetére gyakorolt megterhelése, amelyen a Betegápoló Irgalmasrend bécsi kórházában kellett átesnie.

Ő igazi pásztor volt, aki találkozni szeretett az emberekkel. Egyszer, úton Amerikába még az amszterdami átszállás két óráját is arra szánta, hogy találkozzon az ottani magyarokkal. Ezt követően Amerikához közelítve a gépen így szólt titkához: „Milyen gyorsan eltelt az út, és ezt az amszterdami oázisnak lehet köszönni!” Oázisnak hívta tehát a szeretett magyarjaival való találkozást.

Mi is az ilyen oázisoknak – ahol Isten, embertársaink és a saját magunk szeretetét megtapasztalhatjuk – köszönhetjük, ha egy fárasztó út gyorsan eltelik – fejezte be beszédét a viceposztulátor.

Mindszenty megkapta Istentől azt az ajándékot, hogy püspöki szolgálata az emigrációban kiteljesedhetett. Szellemi-lelki örökségének lényege, hogy gyakoroljuk a szeretetet, amelyből aztán mi magunk is táplálkozhatunk. Mert a szeretet nem csak a halált, de minden rosszat, gyűlöletet, nehézséget és szenvedést legyőz.

Ezt követően az ünneplők az otthon kertjében megkoszorúzták a bíboros szobrát, melyet az otthon egykori Mindszenty-díjas lakója, Pákh Tibor emeltetett 2016-ban, a bíboros kiszabadulásának 60. évfordulója alkalmából.

Szöveg: Koncz Z. Asztrik OH/Betegápoló Irgalmas Rend Magyarország

Fotó: Frey István

Magyar Kurír