Szentmisén ünnepelték a szerelmeseket Pécsett

Hazai – 2023. február 17., péntek | 11:50

Február 14-én, Szent Bálint püspök és vértanú, a szerelmesek védőszentje liturgikus emléknapján a szerelmesekért, a házasságra készülőkért és a házaspárokért imádkoznak a szentmiséken. Ebből az alkalmából a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban mutatott be szentmisét és adott áldást a jelenlévőkre Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész.

Szent Bálint legendája a Krisztus születése utáni 3. évszázadra nyúlik vissza, amikor a római császár parancsa ellenére Bálint püspök titokban katonákat esketett össze szerelmükkel, akiket egy-egy szál virággal is megajándékozott. Mivel kezdetektől fogva ismert volt a szerelmesek iránti rokonszenve és értük tanúsított önfeláldozó szeretete, ezért is lett halála után a szerelmesek védőszentje.

A Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban – hétköznapi nevén a pécsi dzsámiban – celebrált szentmise kezdete előtt a párok szív alakú papírra írták fel kéréseiket és fogalmazták meg köszönetüket.

A szerelmesek azért jöttek ide, hogy hálát adjanak Istennek, és kérjék tőle szerelmük, egymás iránti elköteleződésük megerősítését – hangzott el a szertartáson. A kosárba helyezett üzeneteket Kovács József egyetemi lelkész az oltárra helyezte és Isten gondviselő szeretetébe ajánlotta.

Hálát adott a házasság szentségéért, és Isten áldását kérte minden jegyes- és házaspárra, hogy kitartsanak egymás mellett és valóra tudják váltani Isten velük kapcsolatos szeretettervét családjukban.

Majd arra kérte a jelen lévő szerelmespárokat, jegyeseket és házasokat, hogy egymás szemébe nézve mondják el az általa felolvasott imádságokat:

Jegyesek imája:

Istenünk, aki a teremtéskor a házasságot rendelted, és Jézus által szentséggé tetted, esdve könyörgök előtted jegyesemért.
Erősítsd lelkében a hitet, hogy a földi élet útját ennek világosságában járja.
Erősítsd kegyelmi életét, hogy mint Isten gyermeke, a Magasságbeli előtt kedves legyen.
Erősítsd akaratát, hogy parancsaid szerint élve erényes legyen.
Különösen arra kérlek, Uram, kapcsold irántam táplált szeretetét a Te szeretetedbe, hogy így tebenned találkozva hűséges és egymás gyengéit elviselő házastársak legyünk.
Én pedig ígérem, hogy mindenben akaratodat követve, szíved szerinti hitvestársa leszek, és arra fogok törekedni, hogy földi életünk a mennyországba vezető út legyen.
Isteni Megváltó Jézus Krisztusom! A Te szent nevedben házaséletre szántam magamat, add reám és jegyesemre áldásodat mindennap. Ámen.

Szerelmesek imája:

Szerelmes vagyok, és ez olyan csodálatos érzés. Boldog vagyok, hogy boldoggá tehetem őt.
Köszönöm, Uram, hogy egymásra találtunk. Köszönöm, hogy tervezhetjük jövőnket. Köszönöm Neked szemünket, mellyel egymásban gyönyörködhetünk, köszönöm ajkunkat, mellyel egymást megcsókolhatjuk, köszönök neked minden mozdulatot, minden pillantást. Hálát adok mindezért, s a Te kezedbe helyezem boldogságunkat.
Te mindent jól elrendezel, Te magad vagy a szeretet. Add, hogy egymást mind jobban megismerhessük, s eldönthessük, valóban egymáshoz valók vagyunk-e.
Szerelmes vagyok… Köszönöm Neked, Uram. Ámen.

Házastársak imája:

Istenem!
Te hívtál meg a házaséletre.
Ez az állapot szent, szentül is akarom tehát megélni.
Szeretetet és hűséget fogadtam házastársamnak.
Nem akarom azt viszálykodás, egyenetlenség vagy hűtlenség által megszegni.
Nehéz ugyan a házasság kötelmeinek teljesítése,
de kegyelmeddel nem lehetetlen.
Mindent, mi tőlem telik, megteszek, bármennyire nehezemre essék is.
Erősíts kegyelmeddel,
hogy hitvestársam várakozásának mindenben megfelelhessek,
s amellett a te szent törvényeidet is pontosan megtartva
vele és egész családommal együtt
egykor szent színed látására juthassak.
Ámen.

A szentmisét követően a templom kapujában a szentírási igehelyeket tartalmazó cédulákból választhattak maguknak a párok. Az ünnep alkalmából pedig az úgynevezett fotófal előtt lehetett fényképezkedni, melynek díszeit, akárcsak a cédulákat, a diákok készítették.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Fábián Bence/Pécsi Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria