Fazakas Attila Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepéhez kapcsolódva Isten kegyelmét és áldását kérte minden szolgálatot teljesítő tűzoltóra, a már nyugállományú tagokra, és az elhunytak családjaira is. A plébános elmondta, a tűzoltók mindig ott vannak, ahol segíteni kell embertársaikon, Isten meghosszabbított kezeiként vannak jelen életünkben. A segítségnyújtást pedig önzetlenül, viszonzás nélkül nyújtják, ami az egyik legszentebb cselekedet a világunkban.
A plébános kiemelte a tűzoltók bátorságát, elkötelezettségét, és azt a mindenek felett álló hivatástudatot, amivel nap mint nap reményt adnak az elesetteknek, biztonságot nyújtanak a bajba jutottaknak.
A misét követően a templom előtt folytatódott a szertartás, ahol a plébános szenteltvízzel megáldotta a szegedi tűzoltók két új járművét is. Isten áldását kérte a járművekre és az azokon szolgálatot teljesítő tűzoltókra.
Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye/Délmagyar.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria