Szenvedélyhez láncolva – Bemutatták a Máltai Tanulmányok sorozat legújabb kötetét

Az addikció mentálhigiénés, pszichológiai és társadalmi vonatkozásairól szóló beszélgetésen a tudományos folyóirat Szenvedélyhez láncolva című számában publikáló három szerző vett részt: Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns és Szemelyácz János pszichiáter, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke. A beszélgetést Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője vezette.

Felvetődött többek között, hogy a függőséggel küzdők sokszor traumatizáltak. Kapitány-Fövény Máté ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezt sokan túlhangsúlyozzák, mintha minden függő traumatizált lenne. Elmondta, hogy miközben az élete során majdnem mindenki elszenved potenciálisan traumatizáló eseményt – akár csak azzal, hogy látunk egy balesetet –, poszttraumás stressz (PTSD) csupán az emberek 3-4 százalékánál alakul ki. A függőknél ennek a becsült aránya 30-34 százalék, vagyis tízszer több, ami hatalmas különbség, de még mindig csak minden harmadik függőről beszélünk. „Szerintem az esetek többségében sokkal inkább az ürességérzet az, ami bejósolja a függőséget, és nem feltétlenül a traumatikus sebek.” (Kapitány-Fövény Máté írása Életútszemlélet az addiktológiában címmel jelent meg a folyóiratban.)

Szemelyácz János – aki A fiatal szerhasználók címmel publikált a folyóiratban – példákkal illusztrálta, hogy sok prevenciónak szánt alkotás is válthat ki rossz hatást a kamaszoknál. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a Rekviem egy álomért című filmet három fiatal kliensével együtt nézte meg a moziban, és bár a film nagyon eldurvul a végére, így a legtöbben letargikus hangulatban jöttek ki a teremből, az egyik fiatal mégis azt mondta: „Én úgy szúrnék egyet!”

Szemelyácz János szerint hasonlóan célt téveszthet, amikor egy drogprevenciós kiállítás végén például egy koporsó áll elrettentésül. Néhány kamasznak több se kell ennél: „Ebbe bele lehet halni? Akkor kettőt kérek.”

A szakember hozzátette: „Nagyon érdekes visszajelzéseket kapok. Az egyik fiú, aki tizenhat-hét éves korában járt hozzám, azt mondta, hogy amikor leült velem beszélgetni, akkor érezte először, hogy amit mond, azt komolyan veszik, annak van jelentősége. Ott kezdte érezni, hogy a kimondott szóval hogyan vállal felelősséget.”

Marjai Kamilla – írása A függőséggel terhelt test valósága, élményvilága és jelentésváltozatai címmel jelent meg – többek között arról szól, hogy Magyarországon széles körben alkalmazzák az addiktológiában a színházterápiát is. A szakember doktori disszertációját a serdülő korú autisták bullying és szerhasználati jellemzőiről írta, ennek kapcsán egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szerhasználat viszonylag keveseket érint az autisták körében, ami részben a szociális elakadásaikkal magyarázható, de a nemzetközi szakirodalom szerint azon felnőttek esetében, akik autizmussal élnek, de nem diagnosztizált autisták és szerhasználók, sok esetben a szerhasználat „elmaszkolja”, elfedi az autizmus tüneteit. Olyan módon, hogy éppen a szociális kapcsolatokat „olajozza be”, tehát nekik „így könnyebb kapcsolódni, ismerkedni, vegyülni, a társaság aktív szereplőivé válni”. Hozzátette: körükben a csoportterápia nem is működik, már-már kontraproduktív, mert a szociális elakadásaik miatt nem tudnak beépülni a csoportba, kipörögnek, a kudarcélmény pedig további üzemanyagként hat a függőség számára.

A Máltai Tanulmányok legfrissebb cikkei és a teljes lapszám megtalálhatók a maltaitanulmanyok.hu oldalon. Recenzió a Szenvedélyhez láncolva című kötetről ITT olvasható.

Videó-összefoglaló az eseményről:

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír