Szép halál? Az eutanázia lélektani és társadalmi hatásai – Monostori László morálteológus gondolatai

 A 21. században a tabuk közé tartozó halál témájáról nem szoktunk beszélni, különösen nem a gyógyíthatatlan beteg hozzátartozóink előtt, pedig a halál része mindannyiunk életének, és a végső stádiumban lévő beteget segíteni kell abban, hogy az élete végét testileg, lelkileg, szellemileg minél emberibb módon tudja megélni, és el tudja végezni azokat a feladatait, amelyek még hátra vannak: az elbúcsúzás, kapcsolatok rendezése.

Monostori László bevezető gondolataiban messzebbről indulva egy kulcsfontosságú kérdésről, az emberi méltóságról beszélt, amely a legfontosabb az embert érintő kérdésekben: Vannak olyan körülmények, élethelyzetek, amikor az ember méltósága veszélynek van kitéve. Megtámadhatják, megszégyeníthetik, megrágalmazhatják, vagy ha valaki beteg, gyógyszerek hatása alatt áll, fogyatékkal élő, idős, vagy éppen egy csecsemő, akkor olyan helyzetben van, hogy nem, vagy csak korlátozott módon tudja megvédeni önmagát.

„Akik ki vannak szolgáltatva másoknak, azokat jobban kell védeni. Hogy milyen egy társadalom, megmutatja, hogyan bánik azokkal, akik testileg-szellemileg nincsenek életük csúcsán.”

Ezt követően az előadó az eutanázia témájában két fontos fogalmat járt körbe. A fájdalom egy kellemetlen testi jelzés, ami arra utal, hogy valami nincs rendben. Mint jelzés, akár hasznos is lehet, mert veszélyforrásra figyelmeztethet, de életet is menthet (a perforált vakbélgyulladás okozta mérhetetlen fájdalom életveszélyes állapotot jelez). A fájdalom tehát nagyon fontos, komoly jelzés.

A jóléti társadalomban – amelyben mi is élünk – általános hozzáállás, hogy a fájdalom rossz dolog, és szinte a legfontosabb az életünkben, hogy azt mindenáron elkerüljük, megszüntessük, vagy mérsékeljük. Éppen ezért nem ritka, hogy vannak, akik félnek a fájdalomtól. Pszichológusok szerint arra is van példa, hogy valakinek fáj a fájdalomtól való félelem. Ez a félelem már lelki fájdalmat okozhat az emberben.

A jóléti társadalomnak az az igazi kérdése, hogy mit tegyünk akkor, ha nem elégséges már a fájdalom csillapítása. A fájdalomcsillapítás jó dolog, de van, amikor a legerősebb gyógyszer sem elég erre. Ekkor merül fel az a kérdés: lehet-e értékes az az élet, melyben jelen van a szenvedés. Attól függően, hogy erre a kérdésre hogyan válaszolunk, az eutanáziával kapcsolatban feltett kérdésekre is kapunk választ magunknak.

„Katolikus papként hiszem, hogy az is megvalósíthatja önmagát, megélheti a személyes méltóságát, aki szenved.

Könnyű nekünk, akik hiszünk a túlvilági életben. Aki hisz abban, hogy a halál után van egy másik élet, ahol már nem lesz több szenvedés, annak könnyebb elviselni a földi fájdalmat. A fájdalom tehát egy nagyon fontos, kardinális kérdés az eutanáziával kapcsolatban.

A fájdalom után a másik kulcsfontosságú fogalmat tisztázta az előadó. Végső stádiumban van a visszafordíthatatlan állapotú, halálhoz vezető betegségben szenvedő páciens. Ekkor az orvosi kezelés már nem hatásos, vagyis már nincs remény arra, hogy a beteg meggyógyuljon, sőt az orvosok már nem tudják késleltetni sem a betegség lefolyását, de a konkrét végső haláltusa még nem kezdődött el.

Mit tehetünk egy végső stádiumban lévő beteggel? A kérdéskörben három lehetőségről beszélt az erkölcsteológus. Az eutanázia alkalmazásával előre hozzuk a halál idejét, vagyis nem várjuk meg, amíg meghal a beteg. A terápiás túlbuzgóság a másik oldala az éremnek, amelyben éppen az ellentéte a cél, az, hogy a halál idejét megpróbáljuk mindenáron késleltetni. Ez az, amikor valaki minden lehetséges kezelést kipróbál, kísérleti terápiát alkalmaz, még akkor is, ha a beteg végső stádiumban van, és az újabb kezelés szenvedéssel jár. A palliatív kezelés a halál idejének elfogadását jelenti, ebben benne van a fájdalomcsillapítás és a haldokló emberi, pszichés, testi, spirituális kísérése a végső útján, hogy a lehető legemberibb módon tudjon eltávozni a földi életből.

Monostori László a három felmerülő lehetőség részletezésében először az eutanázia kérdéskört járta körül, amelynél meg kell vizsgálni a szándék, a módszer és a cselekvés alapját: Az eutanázia olyan tett, vagy mulasztás, mely természete vagy a cselekvő szándéka szerint halált idéz elő, hogy minden fájdalmat kiküszöböljön. A definícióból is érezzük, hogy itt a cél a fájdalom megszüntetése. Amikor már a legerősebb fájdalomcsillapítók sem működnek, akkor úgy szüntetjük meg a fájdalmat, hogy véget vetünk a beteg életének, hogy ne szenvedjen többet. Beszélünk aktív és passzív eutanáziáról.

„Meggyőződésem, hogy nincs igazi különbség az aktív és passzív eutanázia között. Mindegy, hogy méreginjekciót alkalmaznak (aktív), vagy valakit lekapcsolnak a lélegeztető gépről (passzív). Nem itt van a különbség. Ha mégis szeretnénk ezt kategorizálni, akkor hasznosabb, ha megvizsgáljuk a szándék, a módszer és a cselekvés alapját.”

Szándék alapján akkor beszélünk eutanáziáról, ha véget vetünk egy emberi életnek, vagy siettetjük a halált. Nagyon fontos, hogy nem számít eutanáziának az, ha a szándék a fájdalom csillapítása. Akkor sem eutanázia, ha a fájdalom csillapításának van egy másodlagos, de nem akart olyan hatása, hogy ezáltal mégis megrövidül az illető élete, vagy eszméletvesztés következik be.

Klasszikus példa, hogy amikor a végső stádiumban lévő betegek morfiumot kapnak, amely a legerősebb fájdalomcsillapító kábítószer, annak hatásaként valószínűleg a beteg hamarabb meghal. Ha a végső stádiumban lévő beteg nem kap morfiumot, akkor előfordul, hogy olyan elviselhetetlen fájdalma van, hogy már nem képes semmilyen kommunikációra. Viszont, ha megkapja a morfiumot, lehetőséget adunk arra, hogy el tudjon búcsúzni szeretteitől még azon az áron is, ha ezáltal megrövidül az élete. Tehát

amikor nincs más eszköz, csak a fájdalomcsillapítás, amelynek a célja is az, akkor ez megengedett, és ez nem számít eutanáziának.

A módszer is meghatározó: beadhatunk egy halált okozó tablettát, vagy pedig elmulasztunk egy kötelező kezelést.

Négy kötelező kezelés van, amelyek soha nem számítanak rendkívülinek, és amelyekhez minden embernek állapottól, életkortól, kilátásoktól függetlenül joga van: ez a táplálék, a folyadék, a levegő, a higiénia. Nem hagyhatunk senkit éhen vagy szomjan halni, megfulladni, és embertelen higiéniai körülmények között meghalni. Ezek alapvetően hozzátartoznak az ember személyi méltóságához, és nincs az az indok, ami miatt ezektől valakit megfoszthatnánk. Ezen kötelező kezeléseket még mesterségesen is biztosítani kell.

Ha az Egyház tanítását valljuk és életpártiak vagyunk, nemet mondunk az eutanáziára. Lehet, hogy embertelennek tartanak bennünket, de embert ölni nem szabad.

Ki szeretne egy olyan társadalomban élni, ahol az emberi életet nem tisztelik? Hiszem, hogy Isten az élet és a halál ura, és az élet nagyobb nálunk. Nincs senkinek sem joga a másik élete vagy a saját élete fölött rendelkezni.

Ahhoz, hogy egy normális társadalmat működtetni tudjunk, tiszteletben kell tartani a másik ember életét.

Az előadás teljes egészében ITT olvasható. 

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye/Kovács Ágnes

Fotó: Vatican News (kezdőkép); Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír