Nem is szerencsés azt mondani, hogy áteredő bűn nélkül fogantatott, mert úgy tűnik, mintha Mária nélkülözne valamit. Épp a fordítottja az igaz. Az áteredő bűn nem valami, hanem a teljes élet hiánya. Olyan, mintha a pék körberágná a friss kenyeret, mielőtt kiadja a kezéből.
Talán szabad pont ennél a hasonlatnál maradnunk, hiszen Jézus is a borral együtt kenyérrel alapította az Oltáriszentséget. A kenyérbe helyezett istenemberi élet kifejezi, hogy a mi életünk is olyan, amely fogyasztható, és tápláló. Azoknak is, akik még nem hisznek Krisztusban. A tiszta élet, mint Szűz Máriáé is, érték a másik embernek, és nem tehető tönkre, nem sajátítható ki.
Sánta János