A debreceni köznevelési intézmény apraja-nagyja idén is örömmel vett részt a Debreceni Karitatív Testület adventi adománygyűjtő akciójában. Az iskola diákjai és tanári kara, hathatós szülői támogatással, közel 40 doboz tartós élelmiszert tartalmazó adományt állítottak össze: liszt, cukor, olaj, száraz tészta és természetesen édesség is került a szeretetdobozokba.
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke és a gyerekek képviselői adták át az összegyűjtött adományokat Bódór Editnek, a Debreceni Karitatív Testület elnökének.
A dobozok átadásán jelen volt még Kovács István, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye oktatási igazgatója, Németh István püspöki titkár és Bódis Zoltán, a Szent József-intézmény főigazgatója.
A Szent József-es gyermekek alkalomhoz illően, adventi énekekkel készültek, majd a püspök vezetésével az ünnepélyes átadót közös imádság követte.
Szöveg: Bódis Zoltán főigazgató / Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria