Szeretjük egymást és Istent – Beszélgetés a volt pázmányos Kővári Viktóriával és Fodor Richárddal

Kővári Viktória szabadbölcsészként filmelméletet, filmtörténetet tanult, jelenleg magyar szakos, Fodor Richárd pedig angol-történelem szakos tanárként végzett a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. 2013 őszén találkoztak először, közös baráti társaságba kerültek, majd kapcsolatuk szerelemmé mélyült. Ma már házasok, eddig egy gyermekük született. 2021-ig laktak Piliscsabán, amire vallomásuk szerint örökre kicsit az otthonukként fognak tekinteni.

– Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

Viki: 2013 őszén egy Ószövetség óra előtt. Elsőévesek voltunk, én szabadbölcsész filmelmélet, filmtörténet szakos, Ricsi angol-történelem tanár. Akkoriban két anglisztikással sikerült igazán összebarátkoznom, ők ismerték Ricsit. Aztán egyik nap várakoztunk az Ószövetség órára, én elszaladtam mosdóba, és mire visszaértem, Ricsi ott ült a helyemen. Fogalmam sem volt ki ő, azt meg pláne nem tudtam, hogy nyolc évvel később a férjem, kilenc év múlva pedig a kislányom apukája lesz.

A félév hátralevő részében mindkét közös óránkon egymás mellett ültünk. Szépen lassan kialakult egy szuper baráti társaság, akikkel rendszeresen együtt ebédeltünk a menzán, találkoztunk órák után, és amely társaságból a mai napig megmaradt néhány elég szoros barátság. Ahogy teltek a hónapok, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a kettőnk barátsága szerelemmé mélyült, és egy áprilisi pázmányos kocsmatúrán meg is történt az első csók.

– Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

Ricsi: A legfontosabb, hogy a Pázmánynak köszönhetjük egymást, és egy csomó fantasztikus barátot és élményt. A piliscsabai campus hangulata, a HK-ban (Hallgatói Klub –  a szerk.) töltött esték, a vonatpótlós utazások mind-mind olyan élmények, amiket sosem fogunk elfelejteni.

A Pázmánynak köszönhetjük, hogy Piliscsaba az otthonunkká vált. Ott lettünk egy pár, ott költöztünk össze, ott formálódtunk felnőtté, Viki az egyetem után ott talált munkát, ott bontakozott ki az, hogy mivel is szeretne foglalkozni később, ott találtunk rá a hitünkre, és egy csomó barátra. 2021-ig éltünk Piliscsabán, és szerintem örökre kicsit az otthonunkként fogunk tekinteni rá.

Viki: Én ismét pázmányos hallgató vagyok, csak éppen passzív státuszban a kisbabánk miatt, de régi vágyam volt elvégezni a magyar szakot, így hát 2020-ban belevágtam.

Ricsi: Számomra talán az izgalmas lehetőségek egész sorát jelentette. Viszonylag korán több feladatot vállaltam a Vitéz János Tanárképző Központban és a Hallgatói Önkormányzatban, ahol egy összetartó, szuper csapat tagjaként dolgoztam. Mindkét területre maximálisan igaz, hogy remek emberekkel találkoztam, akiktől nagyon sokat tanultam és tanulok a mai napig is. A tanárképzés elvégzése után pedig sok változás mellett a Pázmány biztos pontot és egyben új kihívást jelent, immár munkahelyként.

– Amikor az egyetemi éveitekre gondoltok vissza, mi jut eszetekbe?

Ricsi: Végtelenül hálásak vagyunk, hogy a piliscsabai campuson járhattunk egyetemre. Ez óriási áldás. Ahogy az is, hogy képes volt elindítani minket a hit felé. Egyikünk sem volt kifejezetten vallásos 19 évesen, most viszont, tíz évvel később rendszeresen járunk misére, mindennap imádkozunk. Az ide vezető út határozottan a Pázmányon kezdődött el. (…)

– Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emléketek?

Viki: A 2014-es áprilisi kocsmatúra, amikor végre megléptük azt, amire már egy ideje számítottak a barátaink: egy pár lettünk. A másik egyértelműen a diplomaosztóm. Egy apró adminisztrációs hiba miatt majdnem nem kaptam diplomát. Mindez aznap derült ki, a regisztráció közben. Ricsi viszont ekkor is megmentett – pedig én már sírva mondtam anyukámnak, hogy bizony nem lesz ma semmilyen diplomaosztó –, beszélt a Tanulmányi Osztály vezetőjével, kiderült, hol a hiba, és megoldották. (…)

Ricsi: A fentiek mellett nagyon szívesen emlékszem vissza az első Pázmány Campus Junior Nyári Egyetemre, amelyet néhány kedves barátommal közösen szerveztünk Piliscsabán felvételi előtt álló gimnazista diákok számára. Lelkesen terveztünk és tárgyaltunk az egyetem kollégáival, előadásokat, szemináriumokat, kultúrbisztrót, koncertet, filmklubot, kincskeresést és még ezer dolgot csináltunk, és végig nagyon jól éreztük magunkat. Szintén maradandó emléket jelentenek a campuson tartott idegenvezetések. Néha nyugdíjas katonatiszteknek, vagy éppen egy nagyon aranyos, Japánból csak a piliscsabai épületek miatt Magyarországra érkező építész házaspárnak mutattam meg az egyetem épületeit és nevezetességeit.

– Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

Ricsi: Szeretjük egymást és Istent. Annyira sok apró véletlennek tűnő dolgon múlt az, hogy végül a Pázmányon kötöttünk ki, és két teljesen különböző szakra járó hallgatóként megismertük egymást, hogy biztosak vagyunk benne, Isten rendezte így, és ezért mindennap hálát adunk. Az egymás iránti szeretetet is igyekszünk mindennap kifejezni.  Ha reggel egyikünk korán indul el, mindig jó érzés betakargatni a másikat és a szekrényére tenni egy kis sütit vagy kekszet. Szendvicset készíteni másnapra, megengedni, hogy ő válasszon filmet. Ha valamelyikünknek túl sok a tennivalója, igyekszünk könnyebbé tenni a másik mindennapjait. Apróságok ezek, de mégis a legfontosabbak, mert a mindennapokat szépítik meg. Ugyanúgy, ahogy a nevetés is. Rengeteget nevetünk.

A teljes beszélgetés IDE kattintva olvasható el.

Forrás és fotó: Pazmanyonline.blog.hu

Magyar Kurír