A fotókon rácsodálkozunk a világ sokszínűségére, felfedezzük egymást és a Teremtő jelenlétét – emelte ki beszédében a kiállítást megnyitó Zalán János színész, a Pesti Magyar Színház igazgatója. Márfi Gyula érsek köszöntőjében azt mondta, sok ismerőst lát a képeken, pannonhalmi diákkora idéződik fel benne, a találkozások zirci ciszterciekkel, keszthelyi kármelitákkal és sümegi ferencesekkel. A fotózás művészet: elkapni a pillanatot, bemutatni az embert, az életét.
Ferenc pápa 2015-öt a megszentelt élet évének nyilvánította. Megújulásra kérte a szerzetesrendeket, valamint arra, hogy legyenek készek az őszinte és nyitott kommunikációra a világgal. Úgy gondolta, a szerzetesek túlságosan befelé fordultak, így a világ úgy tekint rájuk, mint csodabogarakra, akiknek nem ismerik mindennapjaikat, törekvéseiket, indítékaikat.
A megszentelt élet évének három célkitűzése volt Ferenc pápa szándéka szerint: a megszentelt élet képviselői mindenekelőtt hálaadással tekintsenek a múltjukba, hogy élővé tegyék ezáltal saját identitásukat, másrészt a jelent szenvedéllyel éljék meg, ami természetes következménye saját gyökereik újrafelfedezésének, a harmadik célkitűzés pedig a jövő átölelése reménységgel.
A pápa arra kérte a híveket, keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt személyekkel együtt ünnepeljenek és velük közösen szolgáljanak – mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója megnyitóbeszédében. Hangsúlyozta, hogy nagybátyja, Korzenszky Richárd és munkatársa, Kovács Tibor István fotókiállítása egyfajta összegzés, fotóikon személyes történeteket mesélnek el; azt, hogyan valósították meg a szerzetesek a rájuk bízott feladatot.
A teljesség igénye nélkül arra vállalkoztak, hogy megmutassák az élő egyházat, a 21. századi szerzetesek életét, emberközeli ábrázolásban. A fotók előtt szemlélődve rácsodálkozhatunk a makro- és mikrovilág sokszínűségére, felfedezhetjük egymást és a Teremtő jelenlétét. A fotók arcokat, tekinteteket, mosolyokat ábrázolnak. Felfedezhetjük bennük mindazt, amiből a derű fakad: nem vagyunk egyedül, van valaki, akire rábízhatjuk az életünket – emelte ki Zalán János.
Korzenszky Richárd úgy fogalmazott, meglepetés és megtiszteltetés számára, hogy a szerzetesekről készült több száz fotójából kiállíthat néhányat, ráadásul munkatársával együtt.
A megnyitón közreműködtek a Tihanyi Bencés Iskola tanulói. A kiállítást B. Varga Judit rendezte. Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója elmondta: a kiállítás kísérőrendezvényeként a megszentelt élet évére meghirdetett Rendben lenni – képek szerzetesekről című fotópályázat nyertes alkotásaiból válogatás látható az intézmény árkádos folyosóján.
Forrás: Veol.hu
Fotó: Tihanyi Bencés Apátság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












