Szerzetesnek álltam – Bemutatták a Shoeshine.hu új dokumentumfilmjét

Él Budapesten két fiatal, a középiskolás korú Tamara, aranyos, kedves lány, és a néhány évvel idősebb Zsolti, nagy Újpest-drukker, ami a szívén, az a száján típus. Bár Isten létét nem utasítják el teljesen, nem hívők a szó hagyományos értelmében, templomba sem járnak.

Vajon hány százalék esély van arra, hogy ez a két fiatal beköltözik egy kolostorba? Csak matematikai, de a bennünk élő sztereotípiákat elutasító, hívő keresztények által működtetett Shoeshine.hu az „ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges” szellemében keresett fiatalokat legújabb filmjéhez. Tamara és Zsolt vállalkoztak arra, hogy öt napot eltöltenek egy kolostor zárt világában, a csornai premontreiek pedig nyitottak volt erre. Az alkotók napi tizennyolc órában filmezték a két fiatalt. Száznyolcvan órás nyersanyagból készült el végül 2018 októberében a Szerzetesnek álltam című dokumentumfilm, amelynek bemutatóját nagy érdeklődés mellett tartották a budapesti Premier Kultcaféban.

A film hangvétele oldott, közvetlen, és megerősíti a nézőt abban a hitében, hogy két, egymástól látszólag távol lévő világ szereplői is megtalálhatják a közös hangot, ha őszintén, nyílt szívvel közelednek egymáshoz, ha kölcsönösen a jó szándék vezérli őket. A személyek nem szerepet játszanak, hanem önmagukat adják. Az eredmény sok humor, spontán beszólás, vidám és katarzisos jelenetek váltakozása. Klasszikus vígjátékokat megidéző, kacagtató jelenet, amikor Fazakas Zoltán Márton csornai apát a csirkevágás rejtelmeire tanítja az egyébként laza, szavakban vagánynak látszó, de egy csirke nyakának elvágásától irtózó Zsoltit. Ugyancsak az apát egy meghitt beszélgetésen beismeri Tamara kérdésére, hogy bizony ő is volt szerelmes ifjúkorában, „ajaj, de hányszor!”. A fiú nem titkolja, hogy nem keresi a bajt, de ha olyan helyzetbe kerül, odacsap. A lány megkönnyezi, amikor egy ifjú házaspár örök hűséget fogad egymásnak a templomban. Gyönyörű jelenet, amikor az itallal nem éppen ellenséges viszonyban álló Zsolti elrejt egy borosüveget a függöny mögött, s mi nézők, követve előítéletünket, rögtön arra gondolunk, amire ilyenkor szokás gondolni, ám a következő jelenetben az ifjú átnyújtja az üveget Gozsda T. István atyának, aki a születésnapját ünnepli. A türelmesen elmagyarázott észérvek többet érnek, mint a dörgedelmek. Ennek bizonyítéka, amikor a gyónni csak időskorában akaró Zsoltnak István atya egy kert példáján keresztül mutatja be: a kertben is rendszeresen kigyomláljuk a gazt, ugyanígy kell folyamatosan gondoznunk, megtisztítanunk a lelkünket a naponta elkövetett bűn romboló hatásától, bízva Isten mindenkori irgalmában.

A legfontosabb teremtődik meg a szerzetesek és a két, hagyományosan nem vallásos, de Istenre nyitott fiatal között, a lélektől lélekig kapcsolat, ami minden emberi viszony alapja. Azt, hogy miként alakul a további életük, nem tudhatjuk, de hogy ismét Gozsda T. Istvánt idézzük: az öt nap alatt megtörtént a tűz meggyújtása, ami erdőtűzzé is terebélyesedhet, természetesen jó értelemben. A magot elvetették, megvan a remény a jó termésre.

A film bemutatása után Stumpf Kata beszélgetett az alkotókkal és a premontrei szerzetesekkel. Boldvai Márton Bertalan, a csornai prépostság perjele elmondta: közvetlenül a helyszíni forgatás előtt volt benne félelem, hogy ha igent mondanak, támadásoknak lesznek kitéve, de végül legyőzték a rossz érzéseiket. Kitért arra is, hogy nem kérdezték meg a fiatalokat, hogy honnan, milyen családból jöttek, nem volt prekoncepciójuk. Gozsda T. István felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez még csak hasonló filmes vállalkozás sem volt soha, ezért izgultak, vajon mi sül ki ebből... Az alapszituáció a spontaneitás volt.

Bazsik Ádám, a film producere a legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy hogyan sikerül megtalálniuk azt a kolostort, amely nyitott az ötletre. A fiatalokat nem kellett győzködniük, szívesen mondtak igent. Rendkívül fontos, hogy kétféle életmód képviselői találkoztak egymással, és szót értettek. Nagy ajándék volt találkozni a két fiatallal, meghallgatni őket, látni bennük Isten lenyomatát. 

Huszár Domonkos, a film rendezője elismerte: elsőre vad ötletnek tűnt szétfeszíteni a komfortzónát, nyitni a világra, de megcsinálták. Ő is úgy vélte, a magot talán sikerült elültetniük a két fiatalban, nagy kérdés a hogyan tovább. Örül, hogy valami megmozdult bennük.

Major Péter, az alkotás gyártásvezetője meghatónak nevezte, ahogyan Tamara és Zsolti fokozatosan lépnek tovább a szerzetesekkel való kapcsolatuk hatására. A végén ez már több volt, mint munka, különös közösség kovácsolódott össze, amely elkezdte formálni magát. Major Péter szerint ez a film továbbgondolkozásra készteti a szereplőket és a nézőket egyaránt. Lebontani a sztereotípiákat – Isten természetes kegyelme az embereken keresztül működik.

A film vetítése előtt és után Boldvai Márton Bertalan csornai premontrei perjellel, Huszár Domonkossal, a film rendezőjével és Tamarával, az egyik szereplővel beszélgettünk.

Huszár Domonkos felidézte: három évvel ezelőtt a Shoeshine.hu alkotócsapatában merült fel a film ötlete. Kezdettől fogva fő törekvésük, hogy olyan filmeket hozzanak létre, amelyek az Egyháznak azt az oldalát mutatják be, amely értéket közvetít, és így vonzó lehet a fiatalok szemében. Nagyon sok, ebben a szellemben készült filmjük született. A mostani alkotásuk egyedülálló projekt, ugyanis két nagyon zárt világ találkozott egymással, egy elképesztően extrém szituációban, extrém helyszínen, és ennek a valóságát filmezték le, rögzítették kamerák. Az átlagember úgy képzeli el a szerzetesi kolostort, hogy ott a szerzetesek, elzárva a világtól, egész nap imádkoznak, olvassák a Bibliát. A srácok pedig újpesti fiatalok, az ottani közeg különleges, időtlen miliő. Teljesen máshogyan élnek ezek a fiatalok, mint ahogy mi azt elképzeljük, másképp bánnak az idővel, máshogy az emberi kapcsolataikkal, nem csinálnak gondot egy-egy füves cigi elszívásából.

Kérdésünkre, hogyan talált rá a két fiatalra, a film rendezője elmondta: felesége, Kriszti Újpesten dolgozott, egy utcaklubban, ahová fiatalok jártak, köztük Zsola és Tamara is. Amikor felmerült a film ötlete, keresték, kik lehetnek azok, akik elég bevállalósak és nyitottak is ahhoz, hogy belemenjenek ebbe a kalandba. Sok fiatallal beszéltek erről, és végül Zsolában és Tamarában találták meg azokat, akik hozzák a jellegzetes újpesti miliőt, emellett pedig van bennük nyitottság Isten, a spiritualitás felé.

Boldvai Bertalan perjel egyetlen ilyen kezdeményezésről tud, Angliában történt ez, de nálunk egyedülálló vállalkozásról van szó. Amikor a Shoeshine.hu csapata megkereste őket, kettős érzés volt bennük. Egyfajta lelkesedés, de félelem is. Nem is attól, hogy mi történik, ha a két fiatal beköltözik közéjük, mert ez nem volt annyira szokatlan, ijesztő, inkább attól, hogy mi lesz a külvilág reakciója. A beköltözésnek két lecsapódása lehet: vagy nagyon jól sül el, lehetőség nyílik arra, hogy sok ember közelebb kerüljön az Egyházhoz, meglátva annak emberi arcát; ugyanakkor ott lesz egyúttal a támadási felület is, hiszen mégiscsak kívülálló embereket engednek be a monostorba, a saját családi, szerzetesi életükbe, ami nem szokványos. Végül azonban a lelkesedés legyőzte a félelmet, és belevágtak. Bertalan atya tapasztalata egyértelműen pozitív volt. A monostor közösségének nem kellett megjátszania magát. Megvolt a programjuk, amihez a fiatalok alkalmazkodtak, bekapcsolódtak. A stáb mindent felvett, ezt a perjel akkor vette észre, amikor egyik alkalommal beszélgetett Tamarával, és meglátta a kamera lencséjét. Bertalan atya úgy látja: a két fiatal jó szándékú, nyitott lélek, engedték, hogy a Jóisten – talán a premontrei szerzeteseken keresztül – megszólítsa őket.

Huszár Domonkos elmondta, ahhoz, hogy a film tényleg hiteles legyen, alapvetően fontos volt, hogy a valóságból merítsenek, azt a történetet ábrázolják, ami kikerekedik a szerzetesközösség és a fiatalok találkozásából. Ez az alkotás képes a szerzetesközösségekkel szembeni sztereotípiák ledöntésére. Igenis vannak a mai Magyarországon olyan papok, szerzetesek, akik hitelesek, meg tudják szólítani a fiatalokat. A szeretet, amellyel a csornai premontreiek közelítettek a fiatalokhoz, bizonyítja, hogy Istennek a természetes kegyelme az emberek szeretetén keresztül működik, ennek van ereje, és semmi extrát nem kell tenni azért, hogy ez megjelenjen.

Boldvai Bertalan ezzel kapcsolatban emlékeztetett a premontreiek alapítójára, Szent Norbertre, akit a művészetben jellemzően monstranciát, Oltáriszentséget a kezében tartva ábrázolnak, annak ellenére, hogy életének a jelentős részét vándorprédikátorként élte le. Szent Norbert ábrázolása a premontreiek számára hitvallás is lehet, hogy bármit is tegyenek, a legfőbb cél, hogy az isteni jelenlétet közvetítsék az emberek felé. Ehhez ebben a filmben nem kellett nekik semmi különlegeset tenniük. Nem az volt a szándékuk, hogy meggyőzzék, megtérítsék a két fiatalt. Egyszerűen örültek annak, hogy ott vannak, próbáltak velük emberi módon viselkedni, közelebb kerülni hozzájuk. Ez a nyitottság a két fiatalban is megvolt. Ezeken az emberi csatornákon keresztül pedig már bőségesen tud működni a Jóisten kegyelme.

A szerzetesek és a film alkotói fél évvel az alkotás elkészülte után is tartják a kapcsolatot a két fiatallal. Nem napi szinten, de Zsola és Tamara bizonyos rendszerességgel leírják, hogy mi van velük, főleg a fiú, aki könnyen lelkesedő alkat, ez a filmből is kiderült. Ő nem volt jelen a bemutatón, mert Vidi-Újpest meccs volt épp akkor Fehérvárott. Tamara viszont – aki egy budapesti, környezetvédelmi szakközépiskola 11. osztályos tanulója – készségesen nyilatkozott. Elmondta: a film alkotói felvetették neki annak lehetőségét, hogy szerepelhet ebben a projektben, és úgy gondolta, miért ne vágna bele. Ez bizonyára olyan élmény lesz számára, amit soha nem felejt majd el, és másokkal is megoszthatja. Nem is csalódott. A filmben való szereplés előtt szinte egyáltalán nem törődött Istennel, bár nem tagadta a Teremtő létét. Ma viszont már egyre többet foglalkozik a transzcendenciával, és hisz abban, hogyha bármilyen baja, gondja van, bizalommal fordulhat Istenhez, és Ő meghallgatja, segít neki. Tamara úgy érzi, hogy a csornai premontrei kolostorban eltöltött öt nap megváltoztatta az életét, már nem ugyanaz a lány, mint aki előtte volt.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír