Szétesőben – Gondolatok a Békeidő című filmről

Eddig például moziba jártunk, most az interneten nézzük a filmeket. Értelemszerűen a filmbemutatókat sem a filmszínházakban tartják, hanem az interneten. Magyarországon elsőként Hajdu Szabolcs Békeidő című alkotása költözött be az online térbe.

A film törzsét három igen lazán összekapcsolódó szál adja: egy lelkész, egy középiskolai tanárnő és egy politikai aktivista története. Időnként hozzájuk csapódik más szereplő is – mint a lakásszínház-rendező, az engedély nélkül dolgozó taxis, a statisztafiú vagy egy fiatal lány. Ahogyan azt a rendező egy rádióinterjúban elmondta, az ábrázolt személyes történetek minden esetben túlmutatnak önmagukon, általános társadalmi problémákra utalnak.

Magyarországon a szocializmus idején nagy hagyománya volt a társadalmi kérdéseket boncolgató filmeknek, annak ellenére, hogy a cenzúra mindenen rajta tartotta a szemét. Ezek a filmek azért voltak mégis érdekesek, mert időnként egy lépéssel túl tudtak lépni az adott korban megszokott határokon. A rendszerváltás után kevés igazán meghatározó társadalmi dráma született. Egyrészt azért, mert a néző nem volt kíváncsi a magyar rögvalóságra, másrészt azért, mert túl gyorsan változott minden ahhoz, hogy a viszonyokat ábrázolni lehessen. Azt se felejtsük el, hogy a rendezőkre várt a múltfeltárás feladata is: negyvenévnyi szocializmust kellett volna valahogyan feldolgozniuk. Az viszont mind a két korszakról elmondható, hogy a jó társadalmi drámák anélkül voltak képesek belépni a diskurzusba, hogy a néző a történetvezetésben azonnal ráismert volna egy létező, így beazonosítható ügyre. Napjaink színháza attól szenved, hogy a régi darabokat sokszor durván, értelmetlenül aktualizálják. Az amerikai filmeknél ma már nem csodálkozunk, ha egy konkrét személy vagy eset kerül terítékre, az Óceánon túl ugyanis a film a közvélemény-formálás aktív eszköze. Magyarországon mindeddig más volt a hagyomány, a filmrendezők nem rövid távra terveztek, tudták, minél jobban kötik a történetet valamilyen aktualitáshoz, annál kevésbé fogja kiállni az idők próbáját. Az nagyon valószínű, hogy a Békeidő esetében mindenki elsősorban arról fog beszélni, miként jelenik meg benne a magyarországi metoo-botrány előzménye, a migránskérdés vagy a jelenkori politikai szabadságjogok témája. Merthogy megjelenik, méghozzá igen vonalas módon.

Sajnos akkor sem érezzük ezt a filmet kiemelkedőnek, ha sikerül mindezen túllépnünk. Bár Hajdu Szabolcs tehetségéhez kétség sem férhet, filmjeit nézve úgy érezhetjük, hogy mélységben és színvonalban is lassú lejtmenetbe kapcsolt. Legismertebb alkotásai közül a Fehér tenyér érzékenysége vagy a Bibliothèque Pascal látványvilága magával ragadja a nézőt, a Délibáb viszont honosított westernként inkább a trendekhez igazodik. Az Ernelláék Farkaséknál hasonlít a leginkább a Békeidő felfogására, ám míg az előbbi dramaturgiailag egységes, az utóbbi inkább egy patchworkre emlékeztet. Ennek oka kétségkívül az lehet, hogy az alapját egy filmes tábor fiataljainak írt filmetűdök adták.

Ez a szétdaraboltság, szétesettség tapasztalható a történetvezetésben is. A film szereplői képtelenek szót érteni egymással, már ha egyáltalán eljutnak odáig, hogy valami módon kifejezzék a gondolataikat. Az idősebbek – mint a lelkész vagy a tanárnő családja – évtizedek óta elbeszélnek egymás mellett, a fiatalabbak – a helyét kereső lány vagy a lelkész fia és udvarlója – még a kommunikációra is képtelenek. A filmben természetesen senki nem normális, még a tanárnőék lánya sem, hiszen ő meg varázsló. A konfliktusok szép csendben indulnak, és egymás véleményének elutasításától a másik személyének megvetésén át szinte minden esetben eljutnak az erőszakig. Szociodrámáról lévén szó úgy tűnik, hogy az alkotók szerint ez jellemzi a magyar társadalmat: pattanásig feszülnek az idegek, az elfojtott indulat pedig előbb-utóbb át fogja szakítani a gátakat. Természetesen minden alkotónak szíve joga, hogy a saját nézőpontjai szerint készítsen el egy filmet. Ám ha valaki szűrőt tesz a kamera lencséje elé, az nem a valóságot, hanem annak torzított mását fogja rögzíteni.

Úgy hiszem, a Békeidőt hamar el fogjuk felejteni.

Fotó: Imdb.com

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember Mértékadó mellékletének 2020. május 10-i számában jelent meg.