Szigeteken szolgálva – Beszélgetés Pintér Gábor érsekkel, Új-Zéland és Óceánia apostoli nunciusával

Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművészt Magyarország új-zélandi nagykövete, Nagy Gábor Tamás kérte fel az emléktábla elkészítésére, ám hogy az a wellingtoni Szent Szív és Jézus Anyja, Mária-székesegyház (Metropolitan Cathedral of the Sacred Heart and of Saint Mary His Mother; rövidebb formában Sacred Heart Cathedral) belső oldalfalán nyerhessen méltó helyet, abban meghatározó szerepe volt a Vatikán – történetesen magyar – nagykövetének, Pintér Gábor érseknek. A Föld területileg legnagyobb kiterjedésű nunciatúrájának vezetőjével az emléktábla-avató ünnepség estéjén beszélgetett T. Pintér Károly, a Protestáns Újságírók Szövetségének alelnöke.

Tíz nyelven ír-olvas-beszél, de további néggyel is „elboldogul”. Névrokonommal azonban a Kárpát-medencétől mintegy húszezer kilométerre is anyanyelvünkön társaloghattunk a wellingtoni magyar nagykövet rezidenciájának tárgyalójában.

– Hol nuncius úr, hol érsek atya megszólításokkal találkoztam az Önnel készült interjúkban, ami híven tükrözi tisztségének kettősségét, hogy tudniillik egy személyben diplomata és egyházi elöljáró…

– Bár ezt nem minden nyelv tudja érzékeltetni, de

a magyarban valóban kifejezhető ily módon is szolgálatomnak az a kettőssége, amit én egy sínpárhoz szoktam hasonlítani. Mi ugyan a többi nagykövethez hasonlóan egy vagy több ország államfőjéhez és kormányához vagyunk akkreditálva, ezzel párhuzamosan azonban feladatunk a helyi római katolikus egyház tevékenységének felügyelete, koordinálása is.

Én inkább a koordinálás szót kedvelem, hiszen a mi dolgunk az, hogy összekötő híd legyünk egy-egy ország és a Vatikán között. Minden, ami a helyi egyházban történik, rajtunk keresztül jut el Rómába, és ugyanígy történik visszafelé is. Mindehez persze még számos más tevékenység is kapcsolódik, hiszen számos országban a nuncius a diplomáciai testület dékánja, fontos feladat a más egyházakkal és vallásokkal való kapcsolattartás, vagy az emberi jogok biztosításának előmozdítása.

– Olykor más felekezetekhez tartozók is némi irigységgel emlegetik a Római Katolikus Egyház fegyelmét. Jól gondolom, hogy egyetlen helyi egyház sem szokott közvetlenül kommunikálni a Vatikánnal, „megkerülve” a nunciatúrát?

– Jól gondolja. De gyakorlatilag ez nem is lehetséges.

Elvileg ugyan bárki írhat levelet közvetlenül a pápának vagy valamely vatikáni hivatalnak, de az véleményezésre, elemzésre „postafordultával” visszakerül a nunciatúrára.

Érdekességként jegyzem meg, hogy a pápa azért rengeteg levelet kap a hívektől. Ezek egy része ma már e-mail-ben érkezik, de az olasz postának van egy külön szekciója a pápának küldött „hagyományos” levelek kezelésére, amelyek mennyisége eléri a napi 100 (!) kilogrammot.

– Összesen hány nunciatúrája van a Vatikánnak?

– Jelenleg 190 állammal van diplomáciai kapcsolatunk, ám nem minden országnak van külön nunciatúrája, hisz’ például én is innen, Új-Zélandról képviselem az Apostoli Szentszéket sok óceániai szigetországban. Nunciatúránk, tehát nagykövetségünk jelenleg 113 van a világban, de hasonló státuszban vannak képviseleteink a jelentős nemzetközi szervezetekben is – New York-ban, Genfben, Brüsszelben, Strasbourgban, Bécsben… Létezik továbbá néhány olyan állam, amellyel ugyan nincs még magas szintű diplomáciai kapcsolatunk, de van úgynevezett „diplomáciai érintkezés”. Ilyen például a Kínai Népköztársaság, Szaúd-Arábia vagy Afganisztán.

– Ön már két évtizede dolgozott beosztott diplomataként a világ különböző pontjain, amikor Ferenc pápa 2016-ban a Belarusz Köztársaságba nevezte ki apostoli nunciusnak, majd Közép-Amerikába, Hondurasba helyezte át. Ebben a minőségben új-zélandi állomáshelye a harmadik, ismét merőben más kultúrájú térség. Ha nem titok, kérem, árulja el, a pápa milyen megfontolások alapján nevezi ki a nagyköveteket?

– Országonként változik, hogy milyen szisztéma szerint képzik, illetve alkalmazzák a diplomatákat. Van, ahol a nyelvtudás a döntő, máskor egy adott régió országaira készítik fel őket. A Katolikus Egyház kiterjed az egész világra, ezért rendkívül fontos, hogy az Apostoli Szentszék diplomatái megismerjék az Egyház sok arcát és ennek kulturális hátterét. A „tanulóévek” alatt számomra is nagyon hasznos volt megismerni Európát, Ázsiát, Latin-Amerikát. A nunciusoknál már nyilvánvalóan nem a megismertetés a cél.

A fő szempont az, hogy – képességei alapján – hol van az illetőre a legnagyobb szükség.

Nekem például Belaruszban a szokásos munkák mellett fel kellett építtetnem egy teljesen új nagykövetségi épületet. Ottani kinevezésemben nyilván szerepet játszott a nyelvtudásom, meg hogy magyarként könnyebben megérthettem egy szovjet utódállam rendszerváltozás utáni helyzetét. A nunciusok általában 5-6 évig teljesítenek szolgálatot egy állomáshelyen. Engem Ferenc pápa három és fél év után személyesen hívott fel telefonon, azzal a kéréssel, hogy vállaljam el a hondurasi nunciatúra vezetését – mert most ott van rám szükség. Nálunk senki nem pályázhat egy adott országra, a kinevezés felkérésre történik. A pápa hozzátette, hogy mielőtt Hondurasba utazom feltétlenül találkozni akar velem. Így is történt: több mint egy órán át beszélgettünk a szobájában – négyszemközt. Pontosabban 70 percen keresztül ő beszélt, én pedig hallgattam. Nem csak azt mondta el, hogy mit tud az országról, amit meglehetősen jól ismert, hanem azt is, hogy mit vár tőlem, milyen különleges feladataim lesznek, s ezeket szerinte miként kell megoldani.

– Az elvártnál alighanem több munkára kényszerült, hiszen erre az időszakra esett a covidjárvány. Nem sokkal ennek kitörése után még a bulvársajtó is szenzációként tálalta egyik vállalkozását …

– Honduras lakói őszintén és mélyen vallásos emberek, akik szinte tragédiaként élték meg, hogy e nagy bajban a kijárási tilalom miatt nem kereshették fel nemzeti Mária-kegyhelyüket Suyapában. Ezért döntöttünk úgy, hogy ha a hívek nem zarándokolhatnak Szűz Mária kegyszobrához, akkor mi visszük el a szobrot hozzájuk – helikopterrel. Három nap alatt bejártuk az országot – napi nyolc órán át voltunk a levegőben. A nyitott ajtajú gép egyik oldalán az eredeti kegyszobrot, a másikon az Oltáriszentséget vittük a lehető legközelebb az udvarokon, ablakokban, háztetőkön imádkozó, integető tömegekhez.

Ennek az „akciónak” leírhatatlan volt a hatása, rendkívüli vigasztalást és erőforrást adott az embereknek.

Emellett néhány nappal a járvány kitörése után sikerült megszervezni, hogy naponta nyolc-tízezer adag főtt ételt és konzerveket tudjunk házhoz vinni a rászorulóknak katonai teherautókkal.

– Adja magát a kérdés: ha nunciusi szolgálatát a köztudottan ezernyi problémával küzdő Hondurasban még ilyen látványos sikerek is fémjelezték, akkor miért döntött úgy Ferenc pápa, hogy Közép-Amerikából négy és fél év után Új-Zélandra „vezényli”? A béke és nyugalom szigetére …

– Magát Új-Zélandot okkal tarthatják a nyugalom és biztonság szigetének, számomra azonban az itteni szolgálat semmi esetre sem tekinthető nyugalmasnak. Merthogy munkaterületem kiterjed Óceánia csaknem valamennyi szigetállamára. Ezért az angol és a francia nyelv ismeretén túl a fizikai állóképesség is meghatározó tényező volt. S ez kiegészült egy különleges szemponttal: sajnálatos módom az elődöm súlyos sztrókot kapott. Csak hat hónap után tudták Rómába szállítani, így gyakorlatilag egy teljes évig ifjú helyettese vezette ügyvivőként a nunciatúrát. Szükséges volt tehát, hogy a szerteágazó munkák folytatására egy gyakorlott, tapasztalt nuncius jöjjön. 2024 október 3-án kezdtem meg itteni szolgálatomat.

Hogy Óceánián belül milyen iszonyatos távolságok vannak, azt egy más kontinensen élő ember nem tudja elképzelni. A térképen egymáshoz egészen közelinek tűnnek a szigetek. Új-Zéland? Ott van rögtön Ausztrália mellett – mondják sokan. Nos, ez a „szomszédság” két és félezer kilométert jelent,

azaz Sydney-ből ide három és félóra a repülőút. De legalább van közvetlen repülőjárat. Csendes-Óceánia szigetei között azonban ez igen ritka. Egy-egy sziget felkeresése nagyon hosszú repüléseket, többszöri átszállást és rengeteg várakozási időt jelent. Márpedig az én munkámnak talán az egynegyedét teszi ki az új-zélandi ügyekkel való foglalatosság, minden más teendőm Óceánia szigetvilágába szólít.

Új-Zélandon kívül tizenegy ország tartozik a nunciatúrához.

A Pápua Új-Guineához sorolt Salamon-szigeteken kívül lényegében Mikronézia, Melanézia és Polinézia valamennyi önálló állama hozzánk tartozik, ideértve a francia nyelvű Új-Kaledóniát és Francia-Polinéziát is. Ezek ugyan Franciaország tengeren túli területei, de a rajtuk lévő öt egyházmegyét a mi nunciatúránk „felügyeli”. A független államokon kívül egyébként szintén hozzánk tartozik két amerikai sziget: Guam és Saipan. Szóval területileg ez a Föld legnagyobb nunciatúrája, nem szárazföldön, hanem egy „folyékony kontinensen”.

– Hogyan lehet koordinálni a munkát egy ilyen hatalmas térségben?

– A csendes-óceániai egyházmegyék 17 püspökének önálló konferenciája van, ami személyes részvétellel csak háromévente tud összeülni. Épp idén volt esedékes ez az értekezlet, így augusztus 5. és 11. között valamennyi püspökkel tudtam személyesen találkozni Amerikai Szamoa fővárosában, Pago Pagóban.

– Gondolom, Új-Zéland püspökeivel gyakoribbak a találkozások…

– Igen, erre többször nyílik alkalom. Ám annak, hogy a hat új-zélandi egyházmegye püspökei külön konferenciát alkotnak nem csupán a földrajzi távolság az oka. A szigetvilág népeiben az istenhit természetes módon van jelen, mentalitásuk, kultúrájuk, hagyományaik, vallásosságuk lényegesen különbözik az Új-Zélandon tapasztalhatóktól. Ez egy szekularizált ország, a templomba járók aránya olyan, mint Európában. Bár hozzá kell tennem, hogy az újonnan bevándorlók között sok a katolikus, így jelenleg – főleg a Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Indonéziából, Kínából, Malajziából, Indiából, Kelet-Timorból érkezetteknek köszönhetően – már 17 százalékra tehető a katolikusok számaránya az anglikán és presbiteriánus többség mellett. S nem csupán létszámában gyarapszik a katolikus egyház, de a zömében fiatal, elkötelezetten keresztény bevándorló jóvoltából az utóbbi 15–20 évben a hitélet dinamizmusa is erősödött.

Az országra jellemző még a spiritualitásra rendkívül fogékony maori őslakosok vallásossága, akik között a katolikusok aránya eléri a 30 százalékot. A maorik öntudatának alapvető része a transzcendencia, számukra a szekularizáció nem igazán értelmezhető, az Istenbe vetett hit nem kérdés.

– Milyen nehézségek leküzdéséhez nyújthat segítséget a nunciatúra Óceánia helyi egyházai számára?

– A legfőbb nehézség – nem meglepő módon – az elszigeteltségből adódik. Ennek leküzdése gyakorlatilag lehetetlen, de sok-sok hivatalos tevékenységem mellett azon igyekszem, hogy egyrészt pénzügyi támogatást keressek a papok és szerzetesek időnként elszomorító életkörülményeinek javítására, másrészt látogatásaimmal érzékeltessem velük a pápa és a világegyház szolidaritását.

– Térjünk vissza beszélgetésünk helyszínére, ahol ma délután egészen különleges esemény színhelye volt a főváros szépen felújított székesegyháza: két magyar nagykövet leplezte le azt az angol nyelvű emléktáblát, amely Magyarország néhai prímásának állít emléket – a Kárpát-medencétől mintegy húszezer kilométerre. Nuncius úr miben látja ennek az aktusnak a jelentőségét?

– Mindszenty József a világ számos, magyarok által is lakott országát érintő pasztorációs útja során látogatott el Új-Zélandra 1974 decemberében, halála előtt öt hónappal. Rieger Tibor emléktáblájának felirata azonban „csupán” azt a tényt rögzíti, hogy a hercegprímás a 20. század mindkét embertelen diktatúrájában példát tudott adni az igazság és a szeretet melletti kiállásra.

Számomra ez az emléktábla egy felkiáltó jel. Abban bízom, hogy időről-időre lesznek, akik késztetést éreznek majd Mindszenty József személyének, sorsának tanulmányozására.

Egy ilyen „felkiáltó jel” utat nyithat Magyarország alaposabb megismerésére, de akár hitbéli elmélyülésre is.

Portré: Lambert Attila (archív); fotó: T. Pintér Károly

Magyar Kurír