Szilvásy László lett az új piarista tartományfőnök

Megszentelt élet – 2019. március 27., szerda | 21:01

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja március 27-én Szilvásy Lászlót választotta meg tartományfőnöknek. A magyar piarista szerzetesek Mátraverebély-Szentkúton összeült káptalanja az első két nap valóságelemzése után szerdán a négyévente esedékes választásokkal folytatta az összejövetelt.

A választásokat megelőző délelőtti szentmisében segítségül hívták a Szentlelket. Ruppert József egy régi piarista imádságot idézett fel: „Respice, quaesumus, Domine, pusillum Ordinem nostrum!”, azaz „Nézz le, Istenünk, kicsiny rendünkre!”.

A piaristák a történelem nehéz időszakaiban, vagy éppen belső viták miatt sokszor érezhették magukat kicsinek, veszélyben lévőnek, nehezebb helyzetűnek, mint más, nagyobb létszámú rendek. A piarista lelkület és küldetés tüze mégis összetartotta a rendtagokat, továbbvíve Kalazanci Szent József élményét, aki annak idején így mondta: „Rómában találtam meg Isten szolgálatának legjobb módját, a szegény gyerekek nevelését, amit el nem hagynék semmiért a világon.” Ezzel a lelkülettel bírták ki hősiesen a piarista szerzetesek a kommunizmus alatti nehézségeket, akár a rendi keretből való kényszerű kikerülést is, vagy a rendszerváltás után felvállalt több intézmény adta kihívásokat.

* * *

Szilvásy László 1971-ben született Békéscsabán. A gimnáziumot a kecskeméti piaristáknál végezte. 1990-ben lépett a piarista rendbe. Teológiai tanulmányait 1991-től a Kalazantínum Hittudományi Főiskolán, 1993-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd 1996-tól a római Lateráni Egyetemen végezte, ahol kánonjogot tanult. 1998-tól a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban kezdett tanítani, majd 2003-tól négy éven át az intézmény igazgatója volt. 2007-től a rendtartomány központi vezetésében dolgozott Budapesten, tartományi titkárként, gazdasági ügyekért felelős tartományi asszisztensként, valamint ökonómusként. Emellett 2011-től 2019-ig házfőnöki tisztséget is betöltött. 2017-től vezeti a rend Fenntarthatóság és Projektek Generálisi Titkárságát.

A káptalan a tartományfőnök asszisztenseit is megválasztotta március 27-én: Vereb Zsolt a küldetés és ifjúságpasztoráció, Molnár Lehel a hivatásgondozás és képzés, Labancz Zsolt a részvétel és karizmatikus integráció, Vízhányó Zsolt a működés és struktúra területéért lesz felelős a következő négy évben.

A káptalan a következő napokban a jövőtervezéssel folytatja a tanácskozást.

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria