Színes programmal várják Lengyelországban a magyar csoportokat az IVT előtalálkozóin

Hazai – 2016. február 18., csütörtök | 18:40

Az ifjúsági világtalálkozók meghatározó, szerves részei a központi eseményeket megelőző előtalálkozók. Az Egyházmegyei Napok célja, hogy a zarándokok mélyebben megismerhessék a fogadó ország kultúráját, szokásait.

Nem lesz ez másképp Lengyelországban sem. Cikkünkben sorra vesszük, hogy a magyarországi csoportok melyik lengyel egyházmegyét látogatják meg a krakkói IVT előtt.

Július 20. és 25. között közös imaalkalmak, kulturális események, koncertek, városjátékok, sportolási lehetőségek és még megannyi esemény vár a fiatalokra, és persze egy helyen a tarka nemzetköziség és a hamisítatlan lengyel vendégszeretet. Minden lengyel egyházmegye, amely előtalálkozónak ad otthont, erre a hétre egy bibliai helyszín nevét veszi fel, megalapozva ezzel programja lelkiségét, fókuszpontjait.

A legtöbb magyar fiatallal valószínűleg a Łódźi Egyházmegyében találkozhatunk majd, amely egyszerre több előtalálkozó helyszíne lesz: a lengyel egyházmegye által szervezett programon kívül ugyanis itt tartja ifjúsági fesztiválját a Chemin Neuf Közösség is. Előbbi programon az Egri Főegyházmegye és a Miskolci Egyházmegye csoportjai, az utóbbin pedig a váci, a debrecen-nyíregyházi, a pécsi és a székesfehérvári fiatalok kezdik – ahogy Szent II. János Pál nevezte: Péter bárkáján (Łódź Piotrowa) – az IVT-élményt. A várost azonban az IVT-k másik védőszentjéhez, Szent Fausztina nővérhez is szoros szálak fűzik: egy közeli faluban, Głogowiecben született, s itt töltötte gyermekkorát.


Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye zarándokcsapata Gliwice felé veszi majd az irányt, amely Pál apostol szülővárosáról, Tarzuszról kapja majd a nevét az előtalálkozók hetében. Az előtalálkozó során imaalkalmak, kulturális programok – mint a város közelében található híres ezüstbánya meglátogatása –, különféle műhelymunkák várják majd a zarándokokat. Lehetőség nyílik majd arra is, hogy az irgalmasság jegyében a résztvevők egyszerű önkéntes szolgálatot végezzenek a város kórházaiban, hajléktalanszállásain, iskoláiban, közösségeiben.


Lengyelország ősi Mária-kegyhelyén, Częstochowában két magyar egyházmegye, a győri és a kaposvári zarándokai is jelen lesznek majd. A helyi lengyel egyházmegye előtalálkozós nevét Kánáról kapja, ahol Jézus első csodáját tette Édesanyja kérésére.

Wrocławba, azaz Galileába – II. János Pál pápa szavaival élve: „a találkozások városába” – zarándokol majd a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye csoportja. A Szilézia fővárosában rendezett program középpontjában az irgalmasság titka áll majd: kiengesztelődési imaest, irgalmasságfesztivál, esti városnézések és kulturális programok várják majd az idelátogatókat.


Kármel hegyévé változik majd júliusban a Katowicei Egyházmegye – ide a szombathelyi fiatalok látogatnak majd el. A találkozó minden napja más-más színezetet kap: lesz, hogy az egyházközségekkel való találkozás, az egyéni, választható programok (evangelizáció, túra, egyéni csendes elmélkedés, önkéntes munka) kerülnek majd előtérbe; a program egy fesztiváli napban csúcsosodik majd ki.


A szegedi fiatalok első célállomása, a Radomi Egyházmegye Emmauszról kapja a nevét. A Krakkótól kétszáz kilométerre fekvő egyházmegye minden bizonnyal Lengyelország legnagyobb egyházmegyéi közé tartozik. Koncertekkel, dicsőítéssel, szentségimádással várják az érkezőket, akikkel a vendéglátók szeretnék megosztani a lengyelek zarándoklelkiségét is.

A magyar szervezők várják a további jelentkezéseket; ITT találhatjátok az egyházmegyei referensek elérhetőségét.

Forrás és fotó: Krakko2016.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria