Szívverés a magasban – Berecz András fotóiból nyílt kiállítás Bécsben

A tárlat három részből áll: Fényjelek, Harang-szív, Néma harangok. A képeknek és a hozzájuk fűzött szövegeknek szakrális és a nemzet összetartozása szempontjából is fontos mondanivalója van.

Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ausztriai nagykövete köszöntőjében kiemelte a harangok és a harangszó fontosságát, közösségteremtő, megtartó erejét. Felidézte Göd helytörténeti Almanachjából Majerfy József, Grassalkovich Antal hivatalnoka cikkét a Hazai Tudósításokból: „Szombaton, Kis Asszony havának 23. napján 1806: Nyolcz századoktól fogva idegen szavaknak terhök alatt gyűjtötték össze harangjaink a Magyar városoknak, faluknak és pusztáknak áhitatos lakosait a nélkül, hogy valakinek eszökbe ötlött volna ezen idegen dolgokat kellemesebb sajátjainkkal felcserélnie: most már hála az Ég Urának! ebben is bölts változást kezd behozni a Magyarhoz illő buzgóság. Nem rég készült Budán ilyen Magyar Reáírással NEMES MAJERFY JÓZSEF SZÜLETETT SPECKNER ANTÓNIA HITVESÉVEL JÓZSEF KAROLINA ÉS PAULA FERENC MAGZATJAIKNAK KISDEDSÉGEKBEN NEMES PEST VÁRMEGYÉNEK GÖD TÁGOS PUSZTÁJÁN AZ ELTERJEDT MUNKÁSOKNAK ÖSSZEHIVATÁSOKRA 1806 Szüljön ez nemes példa több hasonló példákat.” Szilágyiné Bátorfi Edit elmondta, hogy ezt az időközben megsemmisült harangot édesapja, Bátorfi József újraöntette, és a mai napig ez kíséri utolsó útjukon a halottakat Gödön.

A megnyitón Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora mutatta be Berecz Andrást, aki ezúttal egy számára új műfajban mutatja meg művészi érzékenységét.

A művész elmondta: a covidjárvány idején, 2020-ban egy egyszerű iPhone-nal kezdett el fotózni, majd filmezni, amikor előadásai sorra elmaradoztak. A természet megfigyelése, főleg az állatvilág alkalmazkodása a városhoz, emberi környezethez, rövid mesék, sorsok, énekek kedvelt témái lettek. „Aki a kezembe mobiltelefont adott, mert látta, lógatom „az orrom, előadás nélkül maradtam, az én kisfiam, Marcika – ő volt a múzsám… Ez az okostelefon fényképezni, filmezni jó, naplónak kiváló, de azért a határaival érdemes tisztában lenni” – fogalmazott Berecz András. A kiállítás anyagának születéséről elmondta: „A tornyokra kezdtem rászokni. Más ezt a szenvedélyét gyerekkorban elintézi, nekem nem múlt el. Felkapaszkodtam – ehhez át kell gázolni a kételkedőkön –, és láttam, mennyire őszinték az épületek, nincs sem vakolat, sem freskó (…) ahogy több száz éve odatették a köveket – mindegyik egyéniség –, úgy vannak ma is. Az egésznek erős üzenete van. Rászoktam, fényképezgettem…

És megláttam, hogy a sötét torony magasában, a harangok palástjában ott van egy-egy fényjel. Ha tűz van, kiabál. Az élőt hívja, hogy »emeld fel a lelked, ember!«; a holtat imával elkíséri, és mindezt érthetően mondja el. Érthetően, egyszerűen, messze hangzóan. Ugyanazon a hangon az ember bánatát tengermélységűvé, az örömét égi magasságúvá teszi. Együtt örül és együtt sír velünk.

A harang titkát keresem; a harang életjelét – halkuló ünnepeinkét, a fogyatkozó időét. Tehát a harangok évgyűrűit – ajkukon a fényt. Azt, amit a harang nyelve fényez-formáz minden megszólalásakor. Nyelvében él a harang is. Palástjának sötétjében mélyül és fölfénylik a szép anyag – sohasem lényegtelen szótól: a harang szavától. Ott csillog, ragyog, bronzköpeny alatt. Magasban fent, mélyen bent! Ezt a fényt hozom most ki a toronyajtón magammal – élő harangok elpalástolt fényjeleit.”

A kiállítás képeinek nagyítást előkészítő munkálatait Haris László fotóművész végezte el.

A megnyitón közreműködött Tóth Benedek ütőhangszereken, aki Gémesi Géza Preludium című, hét csőharangra írt művét, majd Bach a-moll hegedű szólószonátájának egy tételét és a húsvéti Mária-antifóna, a Regina Caeli átiratát adta elő csőharang, vibrafon, harangjáték és gong segítségével. Zenéjével felidézte a harangok egészen egyedi, misztikus, lelket megrezegtető hangzásának élményét.

A kiállítás előzetes egyeztetés alapján megtekinthető a bécsi Collegium Pazmanianumban június 5-ig.

Forrás és fotó: Varga János/Collegium Pazmanianum

Magyar Kurír