Szolgálni ott, ahol vagyunk – Beszélgetés Pakot Géza jezsuitával, aki búcsúzik Szatmárnémetitől

– Kérhetem, hogy pár szóban foglalja össze hivatásának eddigi fontosabb állomásait?

– Örömmel, hiszen ez az én személyes és közösségi történetem Istennel. Miután civil szakmákat tanultam és abban dolgoztam, 27 éves koromban léptem be a jezsuita rendbe. Két újonc év után egy évet töltöttem nyelvi és retorikai továbbképzésen, majd három éven át tanultam filozófiát és teológiát. Ezt követte két gyakorlati év középiskolai környezetben, majd újabb három év teológiai tanulmány.

2006-ban szentelt pappá Jakubinyi György érsek atya. Kezdetben templomi szolgálatot, majd egyetemi lelkészi szolgálatot láttam el négy éven át. A munkát megszakította egy úgynevezett terciás év, a képzés utolsó szakasza, majd folytatódott az egyetemi lelkészségi munkám és részben templomi szolgálat. Tíz éve vagyok a középiskolai lelkészi, spirituális szolgálatban, mivel egy fél év jezsuita iskolában való előkészület után provinciálisom Szatmárnémetibe disponált.

– Mi volt a legerősebb benyomása Szatmárnémetibe érkezésekor?

– Szatmárnémetibe 2015 január végén érkeztem, épp a két iskolai félév szünetében. Ami elsőre nagyon jó benyomást tett rám az a közvetlenség, amellyel nem csupán a rendtársaim, hanem az egyházmegye püspöke, papjai, szerzetesei és munkatársai fogadtak engem. Ehhez tartozik, hogy már a megelőző években volt alkalmam több embert is megismerni, akik itt éltek és egyházi körökben dolgoztak. Érkezésemkor örültek nekem az emberek, ami szolgálati hely váltásakor nagy segítség egy új helyen. Ez a tapasztalat az évek során tovább bővült az egyházmegye és a Partium sok szegletében. Sok barátot szereztem mindenfelé.

– Miben állt az itteni szolgálata?

– A jezsuita rend és az egyházmegye között a jelenkori együttműködés 2011-ben kezdődött, amikor püspök atya jezsuita spirituálist nevezett ki a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum lelki szolgálatára. E szolgálatra kaptam kinevezést 2015-től kezdve. Munkám a líceumban, a Szent Alajos Konviktusban, az egyházmegyei lelkigyakorlatos házakban és hétvégeken a Kálvária templomban zajlott.

A tanórákon kívül tanári-, iskolai- és osztály- lelkinapok szervezése, korcsoportonkénti heti szentmisék bemutatása, a székesegyházban történő nagyobb ünnepségeink megszervezése, de a személyes beszélgetések és konzultációk is feladatomhoz tartoztak. A konviktusban az esti imák, elmélkedések és heti szentmise mellett szintén jelen volt a személyes rendelkezésre állás beszélgetésre, a közösség erősítésére.

Iskolánk az elmúlt kilenc évben nagyon sokat bővült úgy is mint épületegyüttesek sora, és úgy is mint szétágazó kínálat tekintetében. Azóta szakképzésünk és bölcsődénk is nyílt, és ez a bővülés tette szükségessé, hogy az utolsó évben az öt épületben már ketten szolgáltunk, mint spirituálisok.

Ideérkezésemkor az iskolai szolgálat mellett a provinciálisom megbízott azzal, hogy a Szent Ignác-i lelkiséget a világiak számára elérhetővé tevő KÉK (Keresztény Élet Közössége) lelki kísérője is legyek. Az évek során lelkinapok, lelkigyakorlatok, közösségi alkalmak egész sorát, illetve lelkivezetői részképzést is sikerült megvalósítanunk közösen.
2021-től a német nyelvű személyi plébániára is kinevezést kaptam a Kálvária templomba, mint plébános. Itt évente elsőáldozásra és két évenként bérmálásra készítettünk fel gyerekeket a heti rendszerességű hittanórákon. A templomi szolgálatban a helyi közösség mellett nagy segítségemre voltak a Johann Ettinger Német Líceum vezetősége és munkatársai.

– Milyen érzésekkel távozik most itteni szolgálatából, illetve merre tovább?

– Nagyon sokat tanultam és fejlődtem ittlétem idején. Ezeket drága kincsekként viszem magammal tovább, és bízom benne, hogy segítenek a továbbiakban. A jól végzett munka öröme van bennem. Úgy gondolom, hogy képességeimet jól tudtam kamatoztatni és fejleszteni.

Ugyanakkor, mint minden változás, fájdalmas ez a mostani is, hiszen sok mindent el kell engedni. Különösen az nehéz, hogy megszűnnek a napi kapcsolat lehetőségei sok-sok emberrel és hellyel. Lélekben persze közel maradunk egymáshoz. Hálával teli szívvel vagyok az egyházmegye püspöke, papjai, munkatársai, az iskola közössége, a plébánia hívei és a város és környék lakói felé. Isten áldjon meg mindenkit!

A továbbiakban a rendi szolgálatom egy másik helyszínt jelöl ki számomra, más körülmények és emberek közé megyek. Ennek részleteit még ezután fedezem fel, hiszen mint mindig, a provinciálisom jelöli ki a szolgálat súlypontjait. Szeretném segíteni a rendi közösségünket, hogy jól tudjon szolgálni ott, ahol jelen vagyunk. Kérem ehhez mindenki imáját. AMDG (Ad maiorem Dei gloriam – a szerk.), azaz Isten nagyobb dicsőségére!

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 

Fotó: Jézus Társasága

Magyar Kurír