Szóljon hát a Karácsonyi ének!

Van közöttük pap, diakónus, színművész, énekes, múzeumigazgató, könyvelő, óvónő, kántor, újságíró, iskolaigazgató, levéltáros, sajtófőnök, tanár, médiaszakember, nagyszülő. Különböznek egymástól, de együtt haladnak az úton, és bennünket is hívnak a betlehemi jászolhoz. Nézzük és halljuk meg őket! 

„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak?” Charles Dickens Karácsonyi ének című kisregényében hangzik el ez a mondat, még pedig Scrooge úr szájából. A történet főhőse egy kapzsi, lelketlen, megkeseredett ember, akinek a karácsony ugyanolyan unalmas nap, mint a többi, és értetlenül nézi az ünnepi készülődést. Nem tűri meg a háza előtt éneklő koldus kisfiút, sem a szegényeknek gyűjtögetőket, az írnokát pedig felmondással fenyegeti és szörnyű körülmények között dolgoztatja. Ám egy nap Scrooge úr lehetőséget kap arra, hogy bepillantson a láthatatlanok világába. Látja a múltat, a jelent és a jövőt: elfelejtett fájó emlékek, a körülötte élők mindennapi nyomorúsága, szenvedése, és mindezek ellenére a belőlük áradó derű, hit és emberség felnyitja a főhős szemét, főleg, amikor saját magányos halálának képe jelenik meg előtte. Scrooge úr megváltozik…

Dickens csaknem kétszáz évvel ezelőtt írta ezt a történetet, mégis életszerű. Az üzenetek a 21. század embereihez is szólnak:

velünk is megtörténhet, hogy egy nap olyan tükör kerül a kezünkbe, amelyben nem csupán az arcunkat látjuk, hanem a valódi énünket is, és szemünk előtt leperegnek az elmúlt év tettei.

Vajon elégedettek lehetünk magunkkal? Vagy Scrooge úr történetén keresztül ráismerünk a hibáinkra, és vele együtt határozhatjuk el, hogy tanulunk azokból? Soha nem késő újrakezdeni, változtatni a jellemünkön, és új célokat tűzni magunk elé! Versengjen hát bennünk is a múlt, a jelen és a jövő képe, ünnepeljünk tiszta szívvel, és ismerjük fel, hogy a szeretet „hozzáférhetetlen helyeken” rejtőzik, s érdemes rátalálnunk. A nehézségek és a megpróbáltatások idején is higgyünk abban, hogy Isten nem hagy magunkra bennünket, velünk jár a mindennapokban, és vár minket egy boldogító örök találkozásra. Ám itt a Földön is ragadjuk meg az alkalmat a találkozásra családtagjainkkal, barátainkkal, közösségünk tagjaival! Keressük azokat a pillanatokat, amelyekkel embertársainknak örömet szerezhetünk, nem pedig ártunk, mint ahogyan Scrooge úr tette kezdetben.

A világ, amelyben élünk, eleve kegyetlen. Az értékek háttérbe szorulnak, a tömegkommunikáció magányosságra ítél bennünket, de a közösségi oldalakon bedőlünk a felületes barátságoknak, az ismerősök sokaságának, és szótlanul fogadjuk az arctalan kommentelők sértegetéseit, rombolását… Nincs jól ez így! Ma olyan korban élünk, amikor fel kell ismernünk azokat a hibákat és vétkeket, amelyek mindennapjaink természetes részeivé váltak. Meg kell tanulnunk ismét az alázatosságot, az egymás iránti szeretetet, de legalább a toleranciát, hogy ez a békétlen és erkölcsét vesztett világ, megosztott társadalmunkkal az élen, ismét Krisztus felé fordulhasson. Hiszen az egyes ember élete és példája az, ami egy hitben megerősödött világ alapját képezheti. Karácsony közeledtével érdemes odafigyelni arra, hogy a bírálat ne jelentsen egyet a gyűlölködéssel, a tudás ne legyen a másik ember alábecsülésének eszköze, és a jólét, amelyben egyeseknek osztályrészül jutott, ne hordozza magában a szerényebben élő emberek lenézését, megvetését. Ma már alig értik, mit jelent a „tárjuk ki a szívünket” kifejezés. Pedig értenünk kellene, hiszen amikor a betlehemi jászol felé igyekszünk, az emberséget vállaló Kisjézus és a Szűzanya szeretete árad felénk, kitárt szívük megérint bennünket.

Ha megtapasztaljuk Krisztust a mindennapokban, akkor megérezzük az egymás iránti felelősséget is. Erre a felelősségre épül az a társadalom, amelyben jó élni, amely testvéri, felebaráti közösséggé kovácsolja Isten erejével a népeket, nemzeteket. Ezt tapasztalhattuk meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyszerűségében, és ezért dolgozunk mindnyájan az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében is. Idén tavasszal, a Kardinális csatorna létrejöttekor is ez a cél lebegett a szemünk előtt: megmutatni közösségünk értékes munkáját, odaadását. A járvány megtanított minket arra, hogy több figyelmet kell fordítani a kommunikációra az online térben, de a megfelelő eszközökkel, és semmilyen körülmények között sem szabad figyelmen kívül hagyni azt az üzenetet, hogy Krisztus nélkül üres az ember élete. Szükségünk van, ebben az időszakban különösen is, a betlehemi jászolból kiáradó szeretetre. Csak így lehet béke és igazi karácsony a lelkünkben és a világban. Ez tehát a feladat. Talán sokakhoz eljut majd az a nagyszerű gondolatsor, amelyet Dickens vetett papírra, és amely máig érvényes igazságokat hordoz…

Fogadják szeretettel a történetet, amit huszonnégyen olvasnak fel szentestéig a Kardinális YouTube-csatornán, ezzel is kifejezve az egységet: képesek vagyunk odafigyelni egymásra, képesek vagyunk arra, hogy ha az egyikünk elkezd egy mondatot, a másik befejezze. Kívánom, hogy jussunk el együtt a születés barlangjához, és ha odaérünk, a Szent Családot megpillantva váljék világossá számunkra, mi az, ami igazán fontos az életünkben, s bármennyire hihetetlennek tűnik is, higgyünk abban, hogy minden újrakezdhető, megváltoztatható. Így tesz boldoggá bennünket az az élet, amelyet mi magunk választunk.

Felolvasók: Csapó Viktória, Cseke Péter, Dolhai Attila, Fábry Kornél, Göbel Ágoston, Hegedűs András, Huszti Zoltán, Lackfi János, Käfer György, Käfer Mónika, Kontsek Ildikó, Kőhalmi Dániel, Kubik Anna, Kuzmányi István, Monostori László, Papp Adrienn, Radetzky András, Sára Bernadette, Siklósi Beatrix, Süllei László, Szili András, Török Ili, Varga Gabriella, Varga Viktor

Szerző: Zsuffa Tünde

Fotó: Juhász Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.