Szörényi László irodalomtörténész székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián

Az alábbiakban Szörényi László, az akadémia emeritus tagja A jezsuita Árvai György latin nyelvű eposza Hunyadi Jánosról című székfoglaló előadásának összefoglalóját adjuk közre. Az előadás visszanézhető az akadémia YouTube-csatornáján.

Árvai György (1697–1759) egri születésű jezsuita tanár és tudós volt, aki a leghosszabb ideig, húsz évig volt a kassai jezsuita egyetem professzora, sőt egy időben dékánja, majd rektora, végül még könyvtár- és nyomdaigazgatója is volt. A filológián és a teológián kívül leginkább magyar történelemmel foglalkozott. Minden művét latinul írta. Másodikként napvilágot látott műve, a Columen orbis Christiani Joannes Hunniades Victoriis de Otomannica potentia Clarissimus Epico carmine celebratus 1724-ben jelent meg Nagyszombatban.

A kiadvány műfajának, vagyis a liber gradualisnak megfelelően, a nyomtatvány legelején az egyetemi neo-baccalaureus fokozatot frissen megszerzett ifjakat szólítja meg, mint a poézis oktatója. Szintén szokás szerint saját nevét nem tünteti fel, csak a vizsgáztató filozófiaprofesszorét, Csernovics Ferencét.

Ezután következik egy Magyarok Nagyasszonyához, Máriához intézett ajánlás vagy könyörgés, amelyben a Szűzanyához a költészet és ezen költemény legfőbb patrónájához fordul, úgy is mint olyanhoz, aki mindig egyetlen reménye volt Magyarország életének és üdvének. Tehát most, amikor Hunyadi győzelmi babérairól fog énekelni, ezek tulajdonképpen csokorba köthetők, és így átnyújthatók mintegy jegyajándékként a Szent Szűznek. Megjegyzendő, hogy ez az ajánlás vagy múzsai segélykérés Zrínyiére emlékeztet, aki szintén Máriát választotta múzsájául. Maga ez a bevezető elégikus disztichonban van írva, a rá következő és Hunyadi hét győzelmét megéneklő epikus ének pedig természetesen hexameterben (a mágikus számú hét győzedelem vagy diadalom – latinul victoria – Hunyadival kapcsolatban vándormotívum, amely műről műre megjelenik a Nádasdy Ferenc által 1664-ben kiadott Mausoleum óta).

Az első victoria Hunyadinak a Belgrád és Szendrő közötti győzelme, amikor szétverte Murád szultán egyik hadtestét, amely előzőleg részt vett a törökök hét hónapig erőltetett, de végül is sikertelen Nándorfehérvár ellen indított hadjáratában. A második ének Hunyadinak arról a győzelméről szól, amely az erdélyi Szentimre melletti csatát zárta. Ott a törökök, bár annyira rettegtek Hunyaditól, hogy fő célnak az ő megölését tűzték ki, de csak a Hunyadinak öltözött hős bajtárs életét tudták kioltani. Viszont a török rablóportya  vezérükkel, Mezid béggel és fiával együtt ott maradt a csatatéren, a magyar rabok pedig kiszabadultak. A harmadik ének a Vaskapunál zajlott ütközetről szól, ahol Hunyadi a Sehabeddin basa által vezetett nyolcvanezer török nagyobb részét megölte, kisebb részét foglyul ejtette a maga tizenötezer fős seregével.

A negyedik győzelmet megéneklő ének a téli hadjárat egyik legelképesztőbb, európai hírnevet kiérdemelt epizódjáról szól, amikor a bulgáriai Morava folyó mellett Hunyadi harmincezer törököt ölt meg a maga tízezres seregével, ráadásul négyezer foglyot is ejtett, akiket diadalmenetben vezetett fel. Az ötödik ének ugyanezen hadjárat egy másik eseményéről szól, amikor is Ulászló király távollétében Hunyadi kicsalogatta és legyőzte a törököket hegyi rejtekhelyükről, ráadásul foglyul ejtette a szultán közeli rokonát, Carambust, a kis-ázsiai részek török kormányzóját. Végül a hatodik és a hetedik győzelem Nándorfehérvár legendás megvédésének két részben megírt elbeszélése: a szerző először a török flotta szétveréséről szól, utána pedig a várvédők és a keresztesek közös rohamáról, amellyel elfoglalták a török tüzérség állásait, majd visszavonulásra késztették II. Mehmed szultánt és egész seregét. Az egyes énekeket mindig történeti argumentum vezeti be, melyben a szerző hivatkozik Bonfininak mint műve fő forrásának felhasznált helyeire.

Hunyadit olyan epikus hősnek ábrázolja a költő, mint aki a legfőbb dologban, tehát abban, hogy ő Istennek, illetve Máriának kiválasztott és oltalmazott hőse, teljességgel hasonlít a mű legfőbb költői mintaképének, Vergiliusnak Aeneasára. Ennek megfelelően a költemény végén úgy mutatja be Hunyadi halálát, amely rövid idővel a győztes várvédelem után következett be, mint élve mennybeszállást. (Ebben természetesen szerepet játszik Árvai egyik, nagy sikerrel felhasznált költői előképének, Janus Pannoniusnak az a verse, amely pontosan így mutatja be Hunyadi mennybeszállását. Árvai nyilván tudhatta azt is, hogy Kapisztrán szentté avatását már Mátyás király is javasolta, és vele együtt a hálás pápaság Hunyadi beatifikációját is támogatta.)

A frissen graduált diákok számára írott előszóban – a liber gradualis műfaji szabályaitól igen nagy mértékben eltérve – hivatkozik Mindszenti Antal jezsuita professzor ugyanabban az évben Nagyszombatban megjelent művére, amelynek címe Propugnaculum Reipublicae Christianae, Religione conditum, fortitudine Hungarorum defensum (A kereszténység védőbástyája, amelyet a vallás alapított és a magyarok vitézsége védelmezett). Mindszenti a mohácsi csata kétszázadik évfordulójára készítette művét, amelyben arról beszélt, hogyan fogtak hozzá a magyarok az elpusztult védőbástya felépítéséhez.

Szörényi László az előadást Markó Béla Zrínyi Miklós című szonettjének felolvasásával fejezte be, amelyben az erdélyi költő úgy szól – Trianonra gondolva – a szentgotthárdi csatáról és a rákövetkező végzetes vadkantámadásról, ahogy a Mindszenti nyomán latinul író költőelődje, Árvai György – abban bízva, hogy Mohács után csak azért is lesz újjászületés.

Forrás: Szent István Tudományos Akadémia

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír