Szudán püspökei figyelmeztetnek a háború miatti hatalmas szenvedésre

Kitekintő – 2024. július 8., hétfő | 13:17

A Szudáni Katolikus Püspöki Konferencia (SCBC) ülése után június 29-én kiadott közleményükben az afrikai ország főpásztorai vészharangot kongatnak a szudáni társadalom szerkezetét szétmorzsoló „erőszak és gyűlölet hihetetlen mértéke” miatt.

„Nem tudunk távolságot tartani attól, ami Szudánban történik az országban 2023 áprilisában kitört háború óta” – hangsúlyozzák a nyilatkozatban az afrikai ország katolikus püspökei „a mindkét fél által elkövetett szörnyű háborús bűnökről és emberi jogi visszaélésekről” szólva. A Szudáni és Dél-Szudáni Katolikus Püspöki Konferencia a Jubában, június 29-én lezárult találkozót követően kiadott közleményében a főpásztorok a háború befejezésére, a humanitárius segítségnyújtásra, a béke támogatására és a konfliktus utáni rehabilitációra, rekonstrukcióra és a traumák gyógyítására szólítottak fel.

A Szudáni Fegyveres Erők (SAF) és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) félkatonai szervezet közötti hatalmi harc 2023 áprilisában széles körű konfliktussá fajult. Óvatos becslések szerint a harcokban legalább 15 500 ember vesztette életét, míg egyes becslések szerint akár 150 ezer ember is meghalhatott. Szudán már a konfliktus előtt is súlyos humanitárius válságot élt át, közel 16 millió ember szorult humanitárius segítségre. Jelenleg 25 millió ember – Szudán lakosságának több mint fele – rászoruló, közülük mintegy 12 millióan otthonuk elhagyására kényszerültek, és a jelentések szerint olyan visszaélések áldozatai, amelyeket a humanitárius jog teljes figyelmen kívül hagyásával követtek el.

A szudáni püspökök azt írták sajtóközleményükben, hogy „a szudáni társadalom szövete szétszakadt, az emberek sokkos, traumatizált állapotban vannak, és teljesen megdöbbenten állnak az erőszak és a gyűlölet mértéke láttán”. „Ez nem egyszerűen két tábornok háborúja – olvasható a nyilatkozatban. – A hadsereg elválaszthatatlanul beágyazódott az ország gazdasági életébe, és mind a Szudáni Fegyveres Erők, mind a Gyorsreagálású Támogató Erők rendelkeznek a szudáni és a nemzetközi pénzügyi elithez tartozó személyekből álló hálózattal és kartellekkel, amelyek hasznot húznak a gazdaság különböző ágazatai feletti ellenőrzésből.” Azon túl, hogy a püspökök „a mindkét fél által elkövetett szörnyű háborús bűnökről és emberi jogi visszaélésekről” szólnak, rávilágítanak arra, hogy az emberek borzalmas humanitárius katasztrófát szenvednek el egy olyan helyzetben, amelyben „még csak a nyoma sem látszik a béke iránti párbeszéd fényének, ami reményt adhatna a szudániaknak”. Aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a harcoló felek vezetői nem állnak készen a békére. A főpásztorok szerint „eljött az idő, hogy gondoljanak a népre és a nemzetre”, „Minél többen szóródnak szét, annál inkább nő a gyűlölet a különböző szudáni etnikai csoportok között” – mutattak rá.

A Szudáni és Dél-Szudáni Püspöki Konferencia közös nyilatkozatában a főpásztorok hálájukat fejezték ki Ferenc pápának, amiért többször is kifejezte aggodalmát Szudánnal és szomszédjával kapcsolatban, valamint a békéért és a menekültek védelméért szóló felhívásaiért.

A szudáni püspöki testület felemelte szavát az országban ártatlan civilek ellen elkövetett atrocitásokkal kapcsolatban is: „Elítéljük a civilek meggyilkolását, megerőszakolását és kifosztását bármely oldal részéről, és felhívást intézünk a bűneik miatti felelősségre vonásért.”

Végül csatlakoztak a pápa felhívásához a békére és a párbeszédre, valamint felhívást intéztek a harcban részt vevőkhöz, hogy „tegyék le a fegyvert, és kezdjenek érdemleges béketárgyalásokat”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria