A pedagógusnapi műsort a Nagyboldogasszony Iskolaközpont Fúvószenekarának, valamint HarMónikum kórusának közös előadása nyitotta meg Bogáthy Gábor vezetésével és Kalocsainé Pintér Mónika vezénylésével.
Az ünnepi alkalmon Varga Bálint, az intézmény igazgatója köszöntötte a pedagógusokat, aki az alkalmat a pedagógusminősítési eljáráshoz hasonlította, amely jó alkalom arra, hogy szembesüljenek azzal, mennyi értékes munkát végeznek el pedagógusként a mindennapokban. Mint fogalmazott, ez a nap mindenkinek eszébe juttatja, hogy a maga területén milyen sokat tesz hozzá az intézmények működéséhez, a vállalt küldetés elvégzéséhez.
Az igazgató egy tehetséges fiatal gyakornok példáján keresztül mutatta be a hivatástudatot, aki „a tudás édes ízét és a gondolkodás szépségét szeretné átadni a diákoknak.” Kiemelte, hogy a pedagógusoknak a feszített munkatempó mellett olyan modern társadalmi kihívásokkal is szembe kell nézniük, mint a relativizmus vagy az online tér, amely láthatóan beszippant, miközben helytelen szembeállítások és hamis pótlékok százai nehezednek az emberekre.
Varga Bálint úgy fogalmazott: néha úgy érezzük, hogy egy órán többször 45 percig ki kell bírnunk egy-egy csoporttal, de az is jusson eszünkbe, hogy ugyanennyi lehetőségünk van formálni a gyerekeket. „Keveseknek van ennyi lehetősége. Nagy felelősség, hogy mit teszünk ebben az időkeretben. A most itt lévő gyermek, tanuló annyiban lesz sikeres és olyan, amilyennek elképzeljük, amennyiben sikeresek vagyunk az oktatásában és nevelésében. A mi nagy vizsgánk ez; nem azonnal születik eredmény, később azonban mindig” – mondta az igazgató, majd Szent II. János Pál pápa gondolataival zárta beszédét:
a fiataloknak szükségük van olyan nevelőkre, akik hisznek bennük.”
A köszöntő után a kaposvári Szent Család Katolikus Óvoda kisgyermekeinek Toppantó műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd a kaposvári Szent Margit Katolikus Óvoda A kert, ahol csoda terem című műsora következett.
Az óvodások előadását követően a Nagyboldogasszony Iskolaközpont negyedik osztályos tanulói – felsőbb évesekkel, pedagógusokkal kiegészülve – adtak zenés-énekes műsort, melyet Varga László megyéspüspök ünnepi gondolatai követtek.
A katolikus iskola, óvoda és bölcsőde nemcsak az oktatás, a tudomány, a kultúra megismerésének, hanem hitünk továbbadásának is kiváló területe. Ezt nem háríthatjuk át csupán a szülőkre és a hitoktatókra, hiszen szinte minden tantárgy összefügg a keresztény kultúrával, és sok múlik azon, hogy a tanárok milyen lelkülettel vagy hittel adják át tudásukat – hangsúlyozta a főpásztor.
Fontosnak tartom, hogy egyházmegyénkben, egyházközségeinkben és az intézményeinkben is ismertté váljon és megvalósuljon a római püspöki szinódus üzenete, amit három szóban foglalhatunk össze: részvétel, közösség és misszió. Célunk, hogy minden megkeresztelt ember felismerje a felelősségét egyházunk és világunk erkölcsi, szociális, kulturális állapotáért és a teremtett világgal való kapcsolatáért. Erre nevelje a gyerekeket, fiatalokat, és segítse a szülőket is.
Felelősségünket és küldetésünket csak élő közösségekben tudjuk hatékonyan megélni. Ezért üdvözlök és támogatok minden kezdeményezést, ami széttöredezett világunkban intézményeinken belül és kívül is a közösségépítésre irányul – mondta Varga László. –
Küldetésünk van, amit akkor tudunk teljesíteni, ha kilépünk a komfortzónánkból, és elindulunk egymás felé azért, hogy találkozzunk, meghallgassuk egymást, meghalljuk, mit mond a másik, és felismerjük az igazi segítség módját.
A megyéspüspök beszéde végén meghívta a pedagógusokat a szeptemberben Kaposváron megrendezendő Katolikus Társadalmi Napokra, melynek mottója: „Igazságosabb és testvériesebb világot”.
A Kaposvári Egyházmegye minden évben megköszöni a pedagógusok és a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók munkáját, amit díjak, jutalmak átadásával is kifejez.
Idén püspöki elismerésben részesült:
– a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából Kovács Krisztina pedagógus, Majoros Bernadett pedagógus, Laki-Lukács Zsófia és Szendrey Anita iskolatitkárok;
– a tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvodából Horváth Zsolt pedagógus, Vajda Mária gazdasági vezető;
– a kaposvári Szent Család Katolikus Óvodából Kovács Gézáné óvodapedagógus;
– a kaposvári Szent Margit Katolikus Tagóvodából Právicsné Csoboz Fanni pedagógiai asszisztens.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria













