Szükséges a szemléletváltás – Berzsenyi Emese nevelés- és vallástörténész a fogyatékosságról

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszékének oktatójával készült interjúból az alábbiakban részleteket olvashatnak.

Berzsenyi Emesének eddig két hiánypótló vallástörténeti műve jelent meg: 2020-ban doktori disszertációja publikált változata Kiválasztott vagy megbélyegzett? – Tanítások a fogyatékosságról: a zsidóság, a kereszténység és az iszlám szent könyvei szerint címmel, illetve habilitációs értekezése Bűnös vagy ártatlan? – Az európai középkor fogyatékosságtörténete 2024-ben.

– Miért tartottad fontosnak keresztény teológiai és filozófiai megvilágításban kutatni a fogyatékosságot?

– Vannak dolgok, amiket az ember nem úgy kezd el, hogy eleve fontosnak tartja, hanem problémákkal találkozik. Az akadémiai világban egy kutatási probléma az maga a kutatási téma is egyben, amelybe bele tudom képzelni magam szakmailag, emberileg, tudástartalmilag, érdeklődéskörileg és sok egyéb más módon. (...) az ábrahámi vallások – zsidóság, kereszténység, iszlám – fogyatékosságtörténete összefoglaló módon nem létezik a nemzetközi szakirodalomban sem. (...)

– Koronként és kultúránként milyen eltérés vagy hasonlóság fedezhető fel a fogyatékosság megnyilvánulásában és a társadalmi viszonyulásban?

– A fogyatékosságnak máig sincs általános definíciója. Sok mindentől függ, hogy mit tartunk fogyatékosságnak, mert mindig viszonyítanunk kell valamihez. Gyakran felteszem a kérdést, hogy

valóban fogyatékosság-e, vagy ez csak a társadalom problémája az egyénnel?

Tehát a fogyatékosság meghatározása, mindenkori besorolása függ attól, hogy milyen korban, milyen kultúrában és társadalmi helyzetben élünk. Még a jelen korunkban is több mindentől függhet az, hogy valakinek milyen módon történik a fogyatékossá nyilvánítása, illetve, hogy a környezete mit gondol erről.

A vallások szempontjából korok és kultúrák másképpen gondolkodtak ezekről az emberekről. Az ókori Egyiptomban például a törpenövést abszolút nem tartották fogyatékosságnak, sőt az államapparátus emberei között magas rangú királyi hivatalnokok is lehettek. Más volt azonban az epilepszia, ami igazából egy krónikus betegség, és amit sok helyen a fogyatékossághoz sorolnak, én kifejezetten nem foglalkoztam ennek kérdésével.

Az értelmi fogyatékosság körül gyakran felvetődik: ez Isten büntetése vagy inkább valamiféle áldás?

Például a kereszténység 2000 éves története során a fogyatékosság megítélését különböző tendenciák jellemezték, illetve bizonyos fogyatékosságokról mást gondoltak, ebben fellelhető egy fejlődési ív. Egy biztos: az értelmi és a testi fogyatékosságot mindig el tudták különíteni egymástól. (...) mindhárom vallás szentírási szövegeiben a betegségeket és a fogyatékosságot általában együtt, egy fogalomként kezelik. Nem azért, mert nem tudták a kettő közti különbséget, hanem azért, mert a szentírások többnyire az isteni örökkévalóság szemszögéből íródtak. Az örökkévalóság szempontjából pedig teljesen mindegy, hogy valaki egy napig, egy évig vagy egész élete során beteg, mert az idő csak ránk, teremtményekre vonatkozik ebben a földi létben, és az örökkévalóság számára ennek nincs értelme. Tehát önmagában másságnak tekintették, de nem feltétlenül jónak vagy rossznak, hanem egy állapotnak.

– Különböző módon viszonyultak a született és a szerzett fogyatékossághoz?

– Ez egy érdekes kérdés. A kereszténység korának vagy kultúrájának egy részében a fogyatékosságot Isten büntetésének tekintette. Merthogy a tökéleteshez viszonyítva ez egy csökkentett állapot, és hogyha valakitől valamit elvesz a Teremtő, akkor az egy büntetés. A többi vallás nem tartja büntetésnek a fogyatékosságot. (...)

– Aki nem veti meg a fogyatékossággal élőket, az egyenjogúnak vagy egyenértékűnek ismeri el őket?

– Nem feltétlenül. (...) Helytállóbb, hogy társadalmi hasznosságuknak megfelelően kezelték az embereket. (...) Kérdés, hogy mit értünk egyenlőség alatt, azaz ki kivel egyenlő.

– Miért éppen az európai középkor fogyatékosságtörténetét dolgoztad fel?

– (...) Létezik egy új, viszonylag 30 éves tudományág, amit disability studynak, azaz fogyatékosságtudománynak neveznek. Ez nem gyógypedagógia (...) A vizsgálatom tárgya a társadalmi helyük, abban való részvételük és minden, ami őket ebben a világban körülveszi. (...)

– Bűnös vagy ártatlan? Kiválasztott vagy megbélyegzett? Hol van a határmezsgye?

– Ez a határ ugyanolyan változó, mint a megítélés. (...) Ennek komoly szakirodalma van: elfogadás és elutasítás a társadalom részéről, tolerancia a szükség és a bőség alapján.

– A Taügetosz legendához kapcsolódó negatív hozzáállást viszonylag pozitív szemlélet váltotta az évszázadok során. Az ábrahámi vallásoknak ebben milyen szerepük volt?

– Taügetosz volt, van és lesz. (...) Spártában, ha nem fogadtak el egy gyermeket, akkor oda kitették (...) Létezett ennek intézménye az ókori Egyiptomban, de ilyenek voltak a középkori zárdaforgók vagy zárdafiókok is, amelyeket napjainkban a kihelyezett inkubátorok váltottak fel. (...) Abban a kultúrában, ahol kialakul a vallás, azért jön létre, mert változásra van szükség. Ez többek között a fogyatékos személyek megítélését is magával hozhatja. (...)

– (...) Miért szükséges a paradigmaváltás?

– (...) A II. Vatikáni Zsinat tanítása sok mindent megváltoztatott (...) Például fogyatékos személyeknek sokáig azért nem szolgáltattak ki szentségeket, mert a hit megértését és tanainak elfogadását, elsajátítását szóbeli vizsga, illetve válaszadás alapján ítélték meg. Ilyen téren az iszlám már a kezdetektől azt tanítja, hogy az ember lelkét, ezzel együtt a hitét is, csak és kizárólag Isten ítélheti meg helyesen. (...)

Kellenek a paradigmaváltások, merjünk integrálni!

– A konferencián elhangzott előadás címéhez a János evangélium 9,3 versét kölcsönözted: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei.”

– Ez az evangéliumi mondat mindent megmagyaráz. A figyelmen kívül hagyása 1500 évnyi problémát okozott. Jézus konkrétan fogalmaz: Isten akaratának kell megnyilvánulnia rajta. A fogyatékosság tehát nem a bűn büntetése, hanem Isten akarata, és az Ő akarata nem az, hogy megbüntesse az egyént azért a rosszért, amit hetedíziglen (generációkkal korábban) egy őse tett. (…)

– Összegezve, a mai kor egyházai hogyan viszonyulnak a fogyatékosokhoz?

– (...) Napjainkban az egyházak arra törekszenek, hogy ne az egyházi hagyományokon alapuló segítést nyújtsák, hanem egy elfogadó, integráló gyakorlatias segítést abban, amiben az embernek ott és akkor van szüksége.

Az emberi jogok modern gyakorlata az egyházi gondolkodásban oly módon kell megjelenjen, hogy az még a legkisebb vidéki plébánián is alkalmazható legyen.

Az interjú teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás: Új Város Online

Fotó: Wikimedia Commons 

Magyar Kurír