Szűrőnapot és kampányrendezvényt tartottak az Alzheimer-világnapján Székesfehérváron

Hazai – 2026. szeptember 25., péntek | 10:22

Az Alzheimer-világnapján, szeptember 21-én Székesfehérváron 12. alkalommal rendeztek szűrőnapot, melynek házigazdái a Katolikus Szeretetszolgálat, a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata voltak, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogrammal és a Szociális Klaszter Egyesülettel összefogva.

Világszerte 50 millió, hazánkban mintegy 250 ezer ember él demenciával – Magyarországon az érintettek száma a hozzátartozókkal együtt meghaladja az 1 millió főt is.

A székesfehérvári rendezvényen Dankovics Gergely programigazgató elmondta: a minden évben megújuló szűrőkamionban a legkorszerűbb vizsgálati eszközök találhatók. A 2010-ben indult programban eddig több mint 850 ezer állampolgár vett részt. Hazánk legnagyobb mobil diagnosztikai központja 50 féle ingyenes szűréssel és demenciavizsgálattal várja az érdeklődőket.

A szűrőnapon a Szociális Klaszter elnöke, Egervári Ágnes a megelőzés fontosságáról és az új lehetőségekről beszélt a demencia kezelésében.

„Az Alzheimer-világnap arra jó, hogy beszéljünk a demenciáról, a szociális ellátórendszerekről és a megelőzésről is. De talán még fontosabb, hogy az emberekről beszéljünk. Nagyon fontos a korai felismerés, és ezért nagyszerű, hogy a szűrőkamion-vizsgálatokkal több ezer veszélyeztetett korban lévő ember szűrését lehetett elvégezni – hangsúlyozta. – Ma már vannak kezelési lehetőségek, és a korai felismerés segít abban is, hogy felkészülhessünk a betegség későbbi kihívásaira.” 14 olyan tényező van, amelyekre odafigyelve 40 százalékkal csökkenthető a demencia kialakulásának esélye – ismertette a neurológus.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök köszöntőjében arról szólt, hogy a demencia – a hozzátartozók számát is figyelembe véve – ma a népesség több mint tíz százalékát érinti Magyarországon. Fontos, hogy minden lehetséges módon támogassuk az érintetteket. „Ép emberben ép lélek lakik. Ép lélekkel tudjuk egymást szeretni, tisztelni, és ép lélekkel vagyunk képesek magunkról gondoskodni fizikailag és erkölcsileg is” – fogalmazott a főpásztor. Beszéde végén Isten áldását kérte az orvosokra, a munkatársakra és a szűrővizsgálatokra érkezőkre.

Cser-Palkovics András polgármester köszöntetét fejezte ki, hogy ismét Székesfehérvárra érkezett a szűrőkamion.

Kiemelte, hogy a városnak van saját egészségfejlesztési programja is, melyben nagy hangsúlyt helyeznek a prevenció fontosságára. Mint elmondta, az egészséges városok mozgalmán belül igyekeznek városrészi szűrőprogramokkal közelebb vinni az emberekhez a részvétel, a megelőzés lehetőségét. „A mai nap pedig szó szerint idegurult a lehetőség. Hálás szívvel köszönöm azoknak a szakdolgozóknak, akik ma elvégzik ezt a munkát. Bízom benne, hogy aki eljön, mosolyogva és megnyugodva fog távozni, hiszen egészséges, és tett is azért, hogy az legyen, és az is maradjon.”

A kampányrendezvény megnyitóján Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a demencia köztünk van, és természetesen nem kizárólag az idős ember problémája, hanem a családé, a közösségé és a társadalomé. Arról is szólt, hogy a technológiai fejlődés korában sem szabad elfeledkezi az idősekről. „Mi, az Országos Papi Otthonban nagyon sok modern eszközt használunk: mesterséges intelligenciát a mozgásfejlesztéshez, vagy például a VR-szemüvegeket. A technika segíthet abban, hogy időben észleljünk dolgokat, és az emberi szaktudással kiegészülve rengeteget tehetünk demens hozzátartozóinkért.”

A szűrőnapra kitelepültek az Országos Papi Otthon munkatársai is, hogy egész napos demenciaszűrést biztosítsanak az érdeklődőknek.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria