Találkozás, világosság, szeretet, békesség – Ökumenikus adventi gyertyagyújtás Debrecenben

Hazai – 2022. november 29., kedd | 17:45

Több ezer ember újra együtt ünnepelt Debrecenben advent első vasárnapján, november 27-én este a református Nagytemplom előtti téren. A debreceni ökumenikus adventi gyertyagyújtást ebben a formában az elmúlt két évben nem tartották meg. Most újra közösségben kezdődhetett meg az adventi időszak a városban. Idén a négy vasárnap témája: találkozás, világosság, szeretet és békesség.

Advent első vasárnapjának témája a találkozás volt. Köszöntőt mondott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita; Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője és Papp László polgármester.

Palánki Ferenc megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy advent elején a római katolikus liturgia nem a Kisjézus születésének történetét adja elénk, hanem Jézus második eljövetelét hirdeti (Mt 24,37–44). A főpásztor rámutatott: Jézus nem azt mondja, hogy Noé korában az emberek loptak, csaltak, hazudtak, hanem azt, hogy ettek, ittak, házasodtak… Mi ebben a bűn?

Noé kortársai nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami a tetteikből kimaradt. Csendesen kihagyták Istent az életükből, a hétköznapjaikból, és nem tették föl a kérdést, hogy mi végre vagyunk a világban.

Ma is Noé korát éljük. Kezdjük el építeni a bárkánkat, mentsük meg testvéreinket, családjainkat, közösségeinket, városunkat, azt, aki még megmenthető. Olyan Istentől lefoglalt terek, családi otthonok, szövetségek kellenek, ahová nem hatol be a vízözön szennyes árja.

Állhatatossággal kell megőriznünk a lelkünket, mert

nemcsak a Kisjézust várjuk, hanem a Nagyot, aki előtt majd számot kell adnunk életünkről,

időnkről, erről a mostani adventről is. Mégsem ő ítél el bennünket az Isten előtt, hanem az Istent elfeledők maguknak készítik ítéletüket, mert Isten a szeretet Istene, nem az ítéleté.

Jézus azt is mondja: „Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.” Nem tudjuk, mi történik, mi lesz a jövőben. Ha föl akarunk készülni a jövőre – ami bizonytalan –, akkor a leghelyesebb, ha a jelennel foglalkozunk, nem a jövővel, és még csak nem is a múlttal.

Ha valaki fel akarja magát készíteni a jövőre, akkor vegye komolyan a jelent. Mert a jelenben adatnak meg a lehetőségek a szeretetre, a jóságra, a nagylelkű jótékonyságra is

– fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök, majd a köszöntő végén szeretetteljes, békés adventi készülődést kívánt mindenkinek.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita imádságot mondott, hogy a fényesség után gyúljon békesség Debrecen, hazánk és a világ minden lakójának szívében.

„Békességre vágyunk, a békesség angyala érkezik hozzánk.

A béke ingyenesen adatik meg az embernek a végtelen Isten ajándékaként, mégis rajtunk múlik, hogy a békesség beköltözik-e a szívünkbe, az otthonunkba.

A naptár elhozza karácsony ünnepét, de vajon a szívünkben békesség lesz-e? Ma nem a békesség, hanem a gyűlölködés terjed, valami furcsa, idegen erő egymás ellen fordít bennünket” – mondta Kocsis Fülöp érsek, majd kérte, hogy tegyük meg a lépéseket a békesség felé. Ahogy elindulunk advent útján, a fényesség egyre nagyobb lesz. Így legyen egyre nagyobb a békesség a szívünkben karácsonyhoz közeledve.

Az ünnepi térjátékon közreműködtek a Szárnyas Sárkányok gólyalábas csoportja, Erdős Fruzsi Csokonai-díjas énekes, a Debreceni Népi Együttes, a Hajdú Táncegyüttes, a Főnix Néptáncegyüttes, a Modern Tánc-Játék Stúdió táncosai, a Hortobágyi Pásztorok, a Kuckó Művésztanya, a Bíró zenekar és a Sárkánylányok Tűzzsonglőr Csapat.

Az ünnepségről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria