Találkozásra hívták az egyházközségi képviselő-testületi tagokat Kaposváron

Hazai – 2023. március 30., csütörtök | 13:22

Március 25-én a Kaposvári Egyházmegyében működő, plébániai képviselő-testületi tagok találkoztak a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Központban. Az alkalmon Tomanek Péter, a Kaposvári Püspökség irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévő tagokat, majd Varga László megyéspüspök osztotta meg gondolatait.

Az irodaigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a plébánia egy közösség, ahol rengeteg feladatot látnak el a munkatársak. A szervezési, társadalmi és szociális feladatok mellett anyagi, gazdasági kérdésekben is döntéseket kell hozni. Ez nem egy ember munkája, hanem egy egész közösség látja el az aktuális teendőket. A képviselő-testület az a tanácsadó testület, melynek feladata a plébános munkáját lelkiismeretesen és felelősségteljesen segíteni, döntéshozatalát előkészíteni.

„Hálásan köszönöm, hogy a munkatársaink vagytok! Szeretném megköszönni, hogy még akkor is szeretitek a papokat, amikor látjátok a hiányosságokat. A szeretet nem azt jelenti, hogy elfedjük a hibákat. Igazságban szeretni azt jelenti, hogy kimondom az igazságot és azt is, hogy ennek ellenére szeretnék segíteni, mert szeretem az Egyházamat és a paptestvéreket is – mondta Varga László megyéspüspök. – Minél kevesebben vannak aktív szolgálatban az atyák, annál nagyobb feladat hárul a világiakra, így a képviselő-testületi tagokra is. A legfontosabb, az egység. A gonosz sok mindenre képes, csodákat és rendkívüli, látványos dolgokat is tud tenni. Egyre azonban nem képes: egységet alkotni. Ezt csak a Szentlélek tudja.

Ha bárhol, bárki szívében megosztottság van, legyen az pap, vagy világi munkatárs, akkor nyitva hagyta az ajtót a gonosznak, aki mindig a megosztottságra törekszik az Egyházon belül is. Ezért az a kérésem, hogy rendszeresen imádkozzatok az egységért a helyi egyházközségben, és tegyetek meg mindent azért, hogy megakadályozzátok a megosztottságot” – hangsúlyozta a főpásztor.

A találkozón a Kaposvári Egyházmegyei Zsinaton tárgyalt témákról is hallhattak a jelenlévők.

A Zsinati Könyv IDE kattintva letölthető.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria