Talán egyszer a szívekben is megszületik – Bemutatjuk Ráczné Kalányos Gyöngyi festőművészt

Ráczné Kalányos Gyöngyi Komlón született, a Kossuth-aknai cigánytelepen. Itt is nevelkedett tizenhárom éves koráig. Öten voltak testvérek, mind lányok, ő volt a legidősebb. Édesapja vájárként dolgozott, édesanyja nevelte a gyerekeket, emellett kőműves mellett segédkezett, azt mondták rá, culáger, anyaghordó munkás. A legnehezebb feladatokat végezte. A család téglából épült házban élt. Az épület fala a sok bányarobbanástól meggyengült, az édesapa hatalmas gerendákkal támasztotta meg, nehogy kidőljön.

Györgyi nyolcéves korától kezdve segített édesanyjának a gyereknevelésben, sokat foglalkozott a húgaival. Festeni és rajzolni is korán elkezdett. Kilencéves korában Komló egyik városrészébe, Kökönyösre került iskolába.

A tanárnője rajzlapot és ecsetet tett elé. Gyöngyi különleges tehetsége azonnal megmutatkozott, olyannyira, hogy a rajzait nemzetközi versenyekre küldték Indiába és a Szovjetunióba.

Ahová eljutottak a képei, ott Gyöngyi lett az első helyezett. Egy hónapos jutalomutazást is nyert a Szovjetunió-beli Artekba. Zánkára is járt rajzolni. Az úttörőtábor Gyermekalkotások Galériájának vezetője, Bernáth Elek figyelemmel kísérte a sorsát, ha esetleg nem jelent meg a megbeszélt időben, telefonált, hogy hol van. A tábor vezetői kiterítettek az útra egy tizenhárom méter hosszú rajzlapot, Gyöngyi arra festett. 

Minden szépnek ígérkezett, ám egy váratlan esemény megtörte a festőpalánta kislány lelkesedését. Hetedik osztályos korában felkérést kapott egy, a pécsi Pannónia Filmstúdiónál filmrendezőként dolgozó hölgytől – akinek a nevét nem akarja megemlíteni –, hogy fessen meg egy saját maga által kitalált mesét, és készítsenek belőle rajzfilmet. Gyöngyi délelőtt tanult az iskolában, délutánonként pedig a rajzfilmen dolgozott a rendezőnővel. Sokszor estig csak egy pohár tejet és két kiflit evett. A szülei nem hitték el, hogy rajzfilmen dolgozik, gyakran kikapott, ha későn ért haza. A munka egy éven át tartott, és amikor elkészült, a stúdióban megkérdezték tőle, mit kezd majd azzal a sok pénzzel, amit a filmért kap. A serdülőkorú Gyöngyi döbbenten kérdezte: Fizetni fognak ezért? Amikor megerősítették, hogy nem is keveset, sorolni kezdte: veszek magamnak cipőt, ruhát, táskát, a többit meg odaadom az édesanyámnak. Elérkezett A hét ikerszarvas kígyó című animációs film bemutatója, az eseményt a komlói Zrínyi moziban tartották. Gyöngyi ott látta a nevét a nagy vetítővásznon az alkotók között, piros betűvel írva. Felemelő érzés volt számára, boldog volt. A legközelebbi vetítésre magával vitte az édesanyját is, hogy megmutassa neki: valóban ezen dolgozott, nem csavargással töltötte az idejét. Ekkor érte az első hideg zuhany: ki kellett fizetnie a mozijegyek árát. Várta a filmstúdiótól a munkájáért beígért pénzt, helyette azonban csak egy használt lemezt kapott, amin a rajzfilm zenéje hallható meg egy új bugyit. 

Gyöngyi ettől nagyon elszomorodott, a festészettől is elment a kedve. Nem hagyott fel az alkotással, de inkább csak a maga kedvtelésére rajzolt, festett.

Ha a cigánytelepen megkérték az ott lakók, hogy fessen nekik valamit a falra, szívesen elvállalta, arról viszont hallani sem akart, hogy kiállítsák a képeit vagy pályázzanak velük. 

Három év elteltével a család Véméndre költözött, mert az egyik lány asztmás volt, és úgy gondolták, ott jobb lesz neki. Az új környezet idegen volt Gyöngyi számára. A cigány asszonyok itt a fiaiknak feleséget kerestek, a kamaszlány Gyöngyire is kivetették a hálójukat, ő azonban nem akart férjhez menni. Előfordult, hogy a számára kijelölt fiú édesanyja megvárta az iskolánál, és hazafelé menet a fiáról beszélt neki, hogy milyen jól járna vele. Az is megesett, hogy a fiú szülei elmentek Gyöngyiék házához lánykérőbe. A kislány gyorsan beosont a szobába, kiugrott az ablakon, és elszaladt. Egy másik alkalommal nem tudott elszökni, mert tele volt az udvaruk népekkel. Kérte az édesanyját: anyu, én nem akarok férjhez menni, küldd el őket! Nem lehet, nem maradhatunk szégyenben! Na jó, akkor az lesz szégyen, amit én csinálok – mondta Gyöngyi. Véménden elvitték őt a másik cigánytelepre, egy házba, ahol már elő volt készítve a menyasszonyi ruha, rögtön esküvőt akartak. Gyöngyi innen is megszökött, az erdőn keresztül menekült el az egyik húga segítségével. Ebből aztán botrány lett, de elhatározta, hogy akarata ellenére nem megy férjhez.

Végül aztán Gyöngyi elfogadta egy lovári cigány fiú közeledését. Várandós lett tőle, de a férfi anyja követelte a fiától, hogy ne vegye el, mert Gyöngyiék beás cigányok. A fiú az anyjára hallgatott, aki egy autót is vett neki. Gyöngyi akkoriban téeszben dolgozott, a tej zsírtartalmát mérte. Nem volt hol laknia, fogalma sem volt, hová menjen a születendő gyerekével. Az édesapja nagyon szigorú ember volt. A lány kilátástalannak látta a helyzetét, ezért öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt. Végül az édesanyja befogadta a házukba. 

Gyöngyi megszülte a lányát, és idővel sikerült elhelyezkednie a komlói Kossuth-bányában meddő- és palaválogatóként. Később megismerkedett a férjével, aki Pécsen dolgozott a vágóhídon. Összeházasodtak, és a férje a nevére vette Gyöngyi házasságon kívül született gyermekét. Négy közös gyermekük lett, három fiú és egy lány. Huszonöt és fél évig éltek együtt, a férje hosszan tartó betegség után 2009-ben hunyt el. Gyöngyi a haláláig ápolta, otthon, asszonya karjai között adta vissza lelkét a Teremtőnek. Nagyon sokat segített neki a férje, mindenben mellette állt.

Miközben ő festett, a férje a díványon gitározott, énekelt vagy tamburinon játszott. Gyöngyi is gyakran énekelt alkotás közben. A férjét érdekelték a képei, és ha nem tetszett neki valami, elmagyarázta, szerinte min kellene változtatni.

Rendszerint igaza volt – mondja Gyöngyi, és úgy gondolja, többet nem megy férjhez, mert ilyen embert úgy sem találna. 

A festészetre visszatérve felidézi: amikor Véméndre került, a már említett Bernáth Elek hatalmas csomagot küldött neki, benne ecsettel, ceruzával, festékkel, festővászonnal, hogy dolgozzon, ne hagyja abba az alkotást. Ez komoly inspirációt jelentett Gyöngyi számára, ennek is köszönhető, hogy rendszeresen festett. Miután férjhez ment, Pogányba költöztek, és a házukban egy ember nagyságú képet festett a falra. Huszonhárom évvel ezelőtt – akkor már két gyerekük volt – a súlyos családi viszálykodások elől Pécsre költöztek. Feltörtek egy üresen álló lakást, és beköltöztek. Gyöngyi akkor már folyamatosan festett, de még fizikai munkát végzett. Megtudta, hogy egykori tanárnője, aki annak idején a rajzfilm elkészítésére kérte, beszélni akar vele. Gyöngyi megkereste a tanárnőt, aki akkoriban rajszakkört vezetett az Apáczai Nevelési Központban, és azt szerette volna, hogy Gyöngyi is járjon el a foglalkozásokra. Felnőtt létére beült hát a gyerekek közé. Arra azonban nem gondolt, hogy a tanárnő pályázatra küldi majd a rajzokat. Gyöngyi képeit a saját lánya nevén adta be, és a képek nyertek is a pályázaton. A tanárnő egy alkalommal mutatott neki egy könyvet is, ami a cigánytelepről szólt. Gyöngyiről is írt bele egy részt, de hazugságokat állított a szüleiről, az édesanyjáról is, aki már évek óta nem élt. Gyöngyi ekkor megszakította a kapcsolatot a tanárnővel. 

Pécsett Gyöngyi megismerkedett Kerékgyártó István művészettörténésszel és Daróczi Ágnes művelődéskutatóval, ők segítették művészi adottságainak kibontakoztatásában. Közben leérettségizett, majd Szekszárdon, az Illyés Gyula Főiskolán felsőfokú csecsemő- és kisgyermek-szakgondozói képesítést szerzett.

Gyöngyit festőművészként elsősorban az istenhit, az anyaság, a cigányság életmódja és hagyományai foglalkoztatják.

Eddig csaknem száz egyéni kiállítása volt Magyarországon és szerte a világban. Nem idegen tőle a groteszk, kissé gunyoros világlátás sem. Szívesen ábrázol szárnyas embereket. Ez a motívum gyermekkorától kíséri a festészetét, ahogyan ő mondja, elsősorban azért, mert miközben festette ezeket a figurákat, szabadnak érezte magát. Gyermekkorában otthon sok minden tiltva volt, legidősebb lányként ő vigyázott a húgaira, főzött, mosott, rengeteg háztartási munkát végzett. Gyakran menekült a gondok elől, és elképzelte, milyen jó is lenne, ha szárnyai nőnének, és elrepülhetne egy másik világba. 

Ráczné Kalányos Gyöngyi illusztrálta Versegi Beáta Mária CB Punya című, a közelmúltban megjelent modern meseregényét, amely Jézus korában játszódik.

A mágikus realizmus stílusjegyeit magán viselő könyvben a Megváltó Krisztus története egybefonódik egy hétgyermekes cigány családéval.

Kérdésünkre Gyöngyi felidézi, hogyan ismerkedett meg Beáta nővérrel. Minden évben alkotótáborba megy, ott találkozott egy Zsuzsa nevű festőnővel, egy kedves hölggyel, aki két gyermek édesanyja és jó ismerőse Versegi Beátának. Tőle tudta meg, hogy Beáta nővér illusztrátort keres a könyvéhez. Zsuzsa ajánlott már neki néhány művészt, de egyikük rajzai sem nyerték el a tetszését. Végül megmutatta neki Gyöngyi munkáit. Beátát megfogták a képek, és azonnal felvette a kapcsolatot Gyöngyivel, majd többször találkoztak. A festőművészhez részletekben érkeztek az újabb és újabb szövegrészek, amelyek azonnal megelevenedtek a fejében, amint elolvasta őket. Gyors vázlatokat készített, majd gyakran hajnalig festette az illusztrációkat, másnap mégsem érzett fáradtságot, amikor reggel dolgozni ment.   

Gyöngyit az ragadta meg a legjobban ebben az evangéliumra épülő fikciós történetben, hogy cigányok és magyarok is szerepelnek benne, és hogy bár nem szépíti a valóságot, hiszen van benne erőszak, bűn, tolvajlás, végül mégis érvényre jut az igazság. Ez sokaknak reményt ad. Az is nagyon szép, hogy majdnem minden képen ott van a punya, a kenyér, ami egyrészt testi eledel, másrészt Jézus örök életet adó teste – meséli a művésznő. 

A főhős egy hétgyermekes asszony, Cinka, aki Jézus Krisztus édesanyját, Máriát támogatja a keresztúton. A könyv története szerint Krisztus mellett Cinka fiát is viszik keresztre feszíteni. Gyöngyi úgy fogalmazott: „Ekkor éreztem a legnagyobb dobbanást és fájdalmat a szívemben.” Néhány évvel ezelőtt ugyanis a festőművésznő tragikus körülmények között elvesztette a legidősebb fiát, de erről nem szeretne többet mondani. Úgy érzi, ha valakit valami nagy fájdalom ér, és látja, hogy a másik ember is nagy gyötrelemtől szenved, akkor sorsközösséget vállalva vele képes odalépni hozzá, megfogni a kezét, és magához ölelni. A könyvben a legidősebb fiát, Gazsit elvesztő Cinka öleli magához az isteni Fiát szenvedni látó Máriát. Gyöngyi alkotóként úgy gondolja, bizonyára Mária is érezte Cinkának, ennek a sokat szenvedett cigány asszonynak a fájdalmát, aki különlegesen érzékeny volt mások szenvedése iránt.

Versegi Beáta Mária szövege és Gyöngyi képei is azt üzenik, hogy Cinka hihetetlenül erős, a legnagyobb tragédiákat is kibírja, soha nem veszíti el az életkedvét, az Úrba vetett hitét és reményét. Emellett pedig segítőkész, jólelkű, meg lehet bízni benne. Az Úr munkálkodik a lelkében. 

Gyöngyi a legjobban Szűz Mária alakját szereti megfesteni. Mária szülte Jézust, és mint földi édesanyja, rengeteget törődött vele. Fia keresztre feszítésekor és halálakor borzasztó szenvedést kellett kiállnia. Egy édesanya mindenre képes a gyermekéért. Mária óriási terhet vállalt magára, szeretetből el kellett viselnie, hogy megölik a gyermekét. Hiába volt istenanya, szörnyű lehetett látnia fia kiszolgáltatottságát és gyötrelmeit.

Hogy mit jelent egy gyermek elvesztése, csak az érezheti igazán, aki átélte ezt. Ahogy Gyöngyi a saját fia halálakor. 

A Punya című meseregényben felvillan egy olyan világ lehetősége, amelyben a béke és a szeretet uralkodik a népek között. Gyöngyi szerint ez csak egy gyönyörű álom, ami soha nem válhat valóra. Hiába kedves valaki egy másik emberhez, ha ő nem viszonozza ezt; és ilyesmi sajnos gyakran előfordul. Talán az utolsó időkben vagy az utolsó napon megtörténhet, hogy minden ember jó lesz a többiekhez, olyan, mint Cinka, aki megsüti a kenyeret, és szétosztja az emberek között. A kenyér földi és mennyei táplálék. De ma még sajnos vannak emberek, akik nem gondolnak erre, hanem azon vannak, hogy törjenek-zúzzanak, viszályokat keltsenek. Ám lehet, hogy Isten majd megkönnyíti a lelküket, és egy napon nem lesznek többé ilyenek. Talán, de ez csak remény. Istenben kell hinnünk, ő majd elrendez mindent – mondja Kalányos Gyöngyi. Ki tudja, lehet, hogy egyszer valóra válik a karácsonyi álom, és a Megváltó Krisztus a szívekben is megszületik végre. 

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 3-i számában jelent meg.