Támogatókra vár egy kárpátaljai gyermekotthon a háború árnyékában

A háború okozta pszichés teher, a téli egész napos áramkimaradások, az infláció és a munkahelyhiány, valamint a stabilitás kilátástalansága nagy teher a ráti Szent Mihály Gyermekotthon minden lakója számára. Mégis kitartóan nevelik a befogadott gyermekeket, még a harcok elől menekülőknek is szorítanak helyet az asztaluknál. A jezsuiták online adománygyűjtéséhez kapcsolódva támogathatjuk központi, többfunkciós épületük szigetelését, ezzel hozzájárulva gyermekmentő szolgálatukhoz. Mindennapjaikról a gyermekotthon igazgatóját, Bíró Máriát és fiát, Bíró Pétert kérdeztük.

– Miért lesz valaki nevelőszülő? Miért fogad be egy házaspár további 5-10 gyereket, amikor a sajátjait sem könnyű felnevelni Kárpátalján?

– Az állami árvaházakba kerülő gyermekek helyzete Ukrajnában köztudottan kritikusan nehéz. Több száz fős intézményekben vannak elhelyezve, korosztály és nem szerint csoportosítva, a testvérek külön intézményekben, elválasztva egymástól, ha a rendszer úgy kívánja. Ezek a fiatalok 18 éves koruk után rendkívül alacsony arányban tudnak sikeresen integrálódni a társadalomba. A katolikus egyház többek között ebben akart a rászoruló gyermekeknek segíteni. Az egyház közösségeihez tartozó házaspárok erre a hívásra felelnek, amikor vállalják a nevelőszülői feladatot. A keresztény elhivatottságon és az empátián túl általában az az igény játszik szerepet abban, hogy a házaspárok vállalják ezt a missziót, hogy pozitív változást hozzanak a gyerekek életébe.

– Milyen nehézségekkel, kezelésre szoruló problémákkal érkeznek a gyerekek?

– A nehéz gyerekkorból adódó traumák következtében szinte minden gyereknek van különböző mértékű pszichés problémája. Fizikai betegségek és érzelmi instabilitás is gyakori. Előfordul tartós fogyatékosság is, ami gyakran a családban megélt atrocitásból adódik.

– Hogyan változott meg tavaly február 24-e óta a gyermekotthon élete? Mit éreznek Ráton a háborúból?

– Noha a ráti gyermekotthon Kárpátalján van, vagyis Ukrajna viszonylag biztonságos területén, a háború okozta pszichés teher, a besorozások, amelyek a gyerekotthonban élő fiúkat, apákat is bármelyik pillanatban elérhetik, a katonatemetések, a belső menekültek tapasztalatai, a téli egész napos áramkimaradások, az infláció, a munkahelyhiány, a fizetésekre a háború miatt kirótt újabb adók, az emberi és nemzetiségek közötti eltorzított kapcsolatok, a mérhetetlen szenvedés, pusztítás, valamint a béke és stabilitás kilátástalansága nagy teher az otthon minden lakója számára. A gyermekek a magukkal hozott traumáik miatt hatványozott félelemmel élték meg a február 24-i és azt követő eseményeket.

– Miért döntöttek úgy, hogy az otthon befogadópont legyen?

– Látva a sok szenvedést, amit a háború okoz az ártatlan embereknek, természetes volt, hogy befogadjuk a hozzánk fordulókat, amíg szükségük van szállásra, támaszra, vigaszra. Az amúgy is magas rezsiköltséget jelentősen megnövelte a körülbelül negyven belső menekült vendégül látása: elszállásolásuk, ellátásuk, háztartási gépeink használata. Befogadtunk értelmi fogyatékkal élőt, időst, újszülöttet, kutyával érkezőt; olyat, aki hátrahagyta a háborús zónában hozzátartozóját, és olyat is, aki tudta, hogy már nincs hova hazamennie.

– A gyerekek hogyan fogadták a menekülteket? Milyen pluszterhekkel jár ez?

– Mindez természetesen jelentősen változtatott életünk korábban megszokott rendjén, gyorsan kellett alkalmazkodnunk, nagy lelkierővel és sok türelemmel. Az otthonban élő gyerekeknek jót tett, hogy beszélhettek a hozzánk érkezőkkel a háborúról, de a mindennapi dolgokról is. Többekkel szoros barátság alakult ki, azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, akár visszaköltöztek otthonukba, akár külföldre kényszerültek.

– Eddig is adományokra épült a szolgálatuk. Mire van most szükségük, és mire fordítanák a beérkezett támogatást?

– A gyerekek felneveléséhez részben állami támogatás, részben adományok állnak a családok rendelkezésére. Folyamatosan azon gondolkodunk, hogyan tudnánk csökkenteni a rezsiköltségeket, hiszen a jelenlegi fizetésekkel hosszú távon ez nagy megterhelés a nevelőszülők számára. Arra jutottunk, hogy szükséges a családi házak külső szigetelése, hiszen azzal jelentősen csökken a rezsiköltség is. Erre a célra kerestünk az elmúlt másfél évben támogatókat, aminek köszönhetően mára a lakóházaink szigetelése megvalósulhatott.

Szükségesnek tartjuk központi ellátóházunk szigetelését is, hiszen ebben az épületben zajlanak a napközis foglalkozások, a zeneórák, a gyermekfejlesztési programok, a felnőtteknek tartott hittanórák Majnek Antal püspök atya vezetésével, és itt tudjuk elszállásolni a menekülteket és önkénteseket is. Mivel ez az épület ilyen sok funkciót tölt be, rezsiköltségeink itt a legmagasabbak, ezért szükséges a csökkentésük, hogy a működésünk hosszú távon fenntartható legyen. Ennek megoldása a homlokzat külső szigetelése. Az önök által gyűjtött adományokat erre a célra szeretnénk felhasználni.

– Más támogatást is szívesen fogadnának?

– Az anyagi támogatásokon kívül mindig szívesen fogadunk tárgyi adományokat is, hiszen egy ilyen nagy közösségben gyorsan elhasználódnak a használati tárgyak, az élelmiszer is gyorsabban fogy, mint egy átlagos családban.

– Hogy emlékeznek a korábban Ráton szolgáló jezsuita atyákra? Kaptak tőlük valamilyen „útravalót”?

– A jezsuitákkal először 1992-ben került kapcsolatba a ráti katolikus közösség, amikor Bohán Béla SJ először került Ungvárra, és a ráti plébániát is ellátta. Neki köszönhettük, hogy Kárpátaljáról néhány diák Magyarországon tanulhatott katolikus intézményben (a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban) egy évvel a határnyitás után. Molnár Miklós SJ 1996-tól élt a ráti plébánián, és a közösségi élet, amit akkor megteremtett, egészen napjainkig érezteti hatását. A gyermekotthon is ennek a közösségnek a révén talált otthonra Ráton. A Házas Hétvége közösséget, a helyi karitász megalapítását, a teológiai képzést, a hitoktatóképzést, az ifjúságnevelést és a lelki élet megújítását köszönhetjük Miklós atyának. Itt élt köztünk, és teljes részt vállalt minden problémánkból. Az ő révén kerültünk kapcsolatba Puss Sándor SJ atyával, aki egy éven át szintén a ráti plébánián lakott, és bekapcsolódott a közösség életébe. Ez a kapcsolat máig él Sándor atyával. A közösség mindig nagy örömmel veszi látogatását, személyes hangú prédikációit. Sándor atya különösen szívén viseli a gyermekotthon sorsát, és amikor csak teheti, támogatja a munkánkat anyagilag, kapcsolatokkal, lelki támasszal. A jezsuiták több évtizedes szolgálata Rátot „a világ közepévé” tette, ahogy Miklós atya is nevezte a falunkat.

– Hogyan segít a hit megküzdeni a nem mindennapi nehézségekkel?

– A Kárpátalján élők az elmúlt évtizedekben sok nehézséget megéltek. A legidősebbek még a világháborúban tapasztaltakról mesélnek; egy időben Rát is része volt a frontvonalnak. Azóta is többféle politikai, gazdasági, szociális megpróbáltatást élt meg a közösség. Az idősek továbbadták a nehézségekkel való szembenézés és megküzdés módját: a Gondviselésre hagyatkozást. Erős imaközösségek voltak az egyházközségben, és az Isten szeretetébe, gondoskodásába vetett hit adott erőt, kiegyensúlyozottságot, kitartást az itt élőknek. A 2014 óta tartó háború is hasonló megpróbáltatások elé állít minket.

A szüleink és nagyszüleink által átadott, Isten segítségébe vetett bizalom a legfőbb erőforrásunk a túléléshez. A sok éve tartó háború során megértettük, hogy a béke bennünk kezdődik, mindenkinek magában kell megteremtenie. Imádkozunk, hogy minden emberbe és minden nemzetbe visszatérjen a béke.

Az online adománygyűjtéshez ITT lehet csatlakozni.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír