Tánc Istennel és Isten körül

Mi Krisztus Király vasárnapján vettünk részt ezen a különleges táncos imán, de ünnepről ünnepre, így karácsony előtt, az örömvasárnapon is táncot lejtenek az Úrnak a vasárnap esti mise után azok, akik az imádságnak ezt a különleges formáját gyakorolják. Letisztult, egyszerű és mélységesen örök zenére járnak körbe-körbe féltucatnyian, teljes összhangban, archaikus haszid és újonnan születő koreográfiákra. Mozdulataik átgondoltak, ugyanakkor természetesek. Látszik rajtuk, hogy nem hivatásos táncosok, de átadják magukat a szent dallamoknak, mintha Isten, az abszolút középpont körül keringenének.

Sárközi Gabriella a Nyolc Boldogság katolikus közösség régi tagjaként – családjával együtt – egy időben külföldön élt. Így nemcsak itthon, hanem Svájcban, Francia- és Olaszországban is találkozott az ősi zsidó táncokkal, amikor húsvétkor, illetve szombat este ezekkel is ünnepelték a feltámadást. A szakrális tánc nagyon beléivódott, de csak évekkel később, egy váratlan felkérésre kezdett táncot tanítani egy családos táborban. Ott merült fel a gondolat: jó volna folytatni a liturgikus táncot, hogy mélyebben is megismerhessék ezt a kincset, ami a Jézus Krisztusban hívők öröksége is. Itt találtak egymásra azok, akik a központi magját alkotják a csapatnak, amelynek tagjai együtt táncolnak az Úrnak.

Jézus és Mária is így táncolt

– mutat rá Gabi arra, hogy miért is lehet jelen ez a dicsőítési forma egy lelkiségi közösség és a mai Katolikus Egyház életében. Emiatt kaphat helyet a liturgikus tánc a templomban is, hiszen az az imádság háza. Nem véletlen, hogy Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek jóváhagyását és áldását is a magukénak tudhatják. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy néhányan csak „ugri-bugriként” tekintenek az ilyesfajta imamegnyilvánulásokra, s furcsállják, ha látják a templomban, vagy akár megbotránkoznak rajta. Ezért a főpásztor kérésére szigorúan a szentmisétől elválasztva tartják ezeket a templomi alkalmakat. A liturgikus táncra vagy a szentmise előtt kerül sor, vagy utána.

Ez nem egyfajta spirituális táncelőadás, hanem az imádság egy formája, amelybe a végén résztvevőként bekapcsolódhat bárki, akik kedvet érez hozzá.

Molnárné Hódsági Kata az egyik öccse esküvőjén ismerkedett meg Gabival, s mivel már korábban is találkozott a liturgikus tánccal, nagy örömmel jött el megnézni a gyakorló alkalmat, hiszen nem messze laknak a templomtól. Nagyon tetszett neki, amit látott, és itt ragadt, immár három-négy éve jár ide vasárnap délutánonként.

Gabi végiggondolja, mely táncok illenek az egyes jeles napokhoz, és aztán hétről hétre gyakorolnak, hogy az ünnepek alkalmával a templomban is bemutassák a táncokat. Ha olykor ki is marad egy-egy hét, alapvetően minden vasárnap összegyűlnek próbálni. Kata számára az is vonzó, hogy jó a közösség. Úgy gondolja, a tánc mellett sokat jelent nekik az is, ahogyan Gabi az inspirációul szolgáló bibliai részekről, az ószövetségi kapcsolódásokról beszél. „Különleges, hogy táncban imádkozunk, nem is tudnám különválasztani a kettőt, mindkettő fontos számomra. Néha olyan, mint egy meditáció, amelyben üzenetet kapunk a Szentlélek által Istentől.”

Olyan tökéletes a templom akusztikája, hogy itt minden hang imává magasztosul – mondja Nedeczky Júlia, aki klarinéton szokott közreműködni a liturgikus táncalkalmakon. „Fiatal felnőttként pontosan azért kezdtem el klarinéton játszani, hogy ilyen dallamokat szólaltassak meg, a szívem közepe ez a dallamvilág. Mivel liturgikus keretek között adjuk elő, a tánc és a zene is olyan, mint egy ima; kiegészíti egymást a kettő, úgy hat, mint valami kérdezz-felelek.” Júlia nem tudja megoldani, hogy minden vasárnap ott legyen a próbákon, sokszor külön gyakorol. Amikor azonban együtt van a táncosokkal, az minőségi különbséget jelent számukra. Olyankor sokkal jobban át tudják élni a táncot, az imádságot. Júlia a felkészülést inkább munkának éli meg, úgy érzi, a tánc és a zene együtt a templomban válik imává.

„Julcsi és a többi zenész a lelkét adja ehhez az imádsághoz, és mi úgy érezzük, hogy a szárnyára vesz bennünket a zene” – fogalmaz Gabi. Kata is megerősíti: amikor megjön Júlia, a zene mindig emel a táncukon, ünnepélyesebbé teszi azt.

Gabi kifejezetten imaként tekint a készületi alkalmakra. Egész évben szinte minden vasárnap egy órát táncolnak a hatos mise előtt, öttől vagy már háromnegyed öttől. Az imával megszentelik a vasárnapot. Egyszerű, fáradt anyukák gyűlnek össze ezekre az alkalmakra, mondja Gabi. „Gyógyítunk, tanítunk, tesszük, amit kell. Ez az óra ajándék nekünk, ilyenkor a férjeink vagy a nagyobb testvérek, a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre.

Az élő vizek forrása, igazi felüdülés ez számunkra.”

Gabi a Nyolc Boldogság közösség tagjaként megtapasztalta a tánc örömét, de a mélységét még nem annyira. A táncokat részben a közösségi megosztókon található videókból tanulta, tanulja, illetve frissíti fel, és olvas is róluk. „Az elhívásom arra szól, hogy mindennek a mélységét adjam át. Ezért amikor friss táncot tanulunk, az mindig egy zsoltárra, szentírási üzenetre épül, s valójában minden egyes mozdulatunk ennek a magyarázata. Még a héber betűk jelentését is ki tudjuk bontani. A lábunkkal igyekszünk »kiszabadítani, kibontani« a szöveget, kifejezni azt, amiről szól.” Gabi a főparancs szavaival mondja, „teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeretjük az Örökkévalót. Az egész életünk benne van ebben a mozgásban, minden, amit megéltünk. Tehát adott esetben már évek óta dolgozunk magunkban azokon a szövegeken, amelyek itt tánccá érnek össze”.

Október elején, Szent Ferenc ünnepéhez közeledve három olyan táncot táncoltak, amelyek a Naphimnuszhoz kapcsolódtak. Örömvasárnap a Messiás szavaira mozgó, élő adventi koszorút alkotnak rózsaszínben, húsvétkor pedig például a Vörös-tengeren való átkelést, a fáraó lovasait elnyelő hullámokat vagy Mirjám örömtáncát elevenítik meg, hófehérben – ez utóbbi egyébként az első, háromezer-háromszáz éves örömtánc. Mindig az ünnepnek megfelelő színbe öltöznek. Gyakran már a plébánián zajló próbák, főpróbák alatt az ének, a zene és a bibliai szövegek hatása alá kerülnek, s a templomban aztán még inkább. Mint mondják, „olyan ez, mint amikor a boltívek összeérnek a szegletkőben, és akkor hirtelen minden a helyére kerül. Ott valóban Isten színe előtt vagyunk, mintha a lábunk már a mennyei Jeruzsálemet érintené”.

Isten maga is tánc: a szívében forgó egylényegű háromságos szeretet örök áramlása és kiáradása.

Teremtő, megtestesülő dinamizmus, amelynek befogadója küldötté is válik – így fogalmaz Gabi, aki minket is a kör közepére vezet. Ott valóban a teremtő Isten van jelen. A vallásos körtánc számtalan szimbólumot rejt: kifejezi a jegygyűrűt, amit Isten a népének adott, egy hatalmas, családdá formáló ölelést jelképez, de példázza azt is, hogyan fordulhat vissza az emberiség Isten rendjéhez azután, hogy az egyéni és a közösségi bűn valamennyiünk szívében elpusztította Isten képét. Ez a tánc istenközpontúsága miatt az Egyház ősmintája. A táncban a legkisebb mozdulatok, a szó és a dallam is az örökkévalóság szintjére emelkedik. A kör íve, vagyis a létünk tőle függ, minden rá vonatkozik, hozzá kapcsol bennünket. Ez egész keresztény életünk modellje – magyarázza Gabi. A táncosok köre az örömhír sátraként vagy a hegyre épített városként is értelmezhető: bátran hirdeti, hogy Isten országa közöttünk van.

A közösség vezetője a tánc mélységét tovább elemezve arra is rámutat, hogy az lényegében az egységet szolgálja. Egyfelől emberi lényünk egységét, hiszen a liturgikus tánc által a teljes ember imádkozik. Ahogyan Barsi Balázs ferences szerzetes fogalmaz:

Csak egész lényével mondhatja ki az ember Istennek, hogy »szeretlek«.

A megváltás is testben történt meg, a léleknek is szüksége van a testre, mert anélkül nem ember.” Másfelől a tánc az ember, a választott nép és az Egyház egységét is szolgálja. A kereszténység zsidó eredetű, és hogy megérthessük Izraelnek az üdvösség történetében elfoglalt igazi helyét, ahhoz is hozzásegíthetnek minket e táncok. Hiszen a zsidóság nem saját magáért, hanem valamennyi nép javára és hasznára nyert kiválasztást. Táncaiban is az Istentől kapott feladatot hordozza: „Őrizd meg és emlékezzél, mondd el fiaidnak.”

A zene – a klarinét, a Dávid király lantját (hárfáját) megidéző gitár hangja és az ének – a Kelet titokzatos világába vezet. Milyen kedves lehet Jézus szívének, hogy az ő népének dallamait hallja! Általuk a Biblia világába is egészen más módon tudunk bekapcsolódni – mutat rá Gabi.

A táncima vezetője arra is rávilágít, hogy a hála- és örömtáncok során együtt ujjonganak „a világ összes kicsi szegény lelkével, akik az égben és a földön vannak, és akiknek nincs másuk, csak Isten. A rabbik is mondják, hogy bár a Tóra a lehető legspirituálisabb dolgok egyike, amelynek tanulmányozásához a fejünkre van szükség, mégis a lábunkkal táncolunk, nem pedig fejen állva. Mindannyian ugyanannak a földnek vagyunk a lakói, senki sem áll magasabban vagy alacsonyabban” – teszi hozzá.

Liturgikus táncokat mások is táncolnak, de Gabiék maguk sem maradnak meg az angyalföldi templom falai között: gyakran hívják meg őket lelkigyakorlatozók, zarándok-, illetve ünneplő közösségek. Gabi szerint

a táncuk akkor érvényes igazán, ha az élet táncában, Krisztus követésében folytatódik.

Így válhat valóra Pál Feri atya gondolata: „a tetteink nyomán látható legyen Isten”.

Az utolsó táncban úgy mennek körbe az imaközösség tagjai, mintha egy sivatagi karavánhoz tartoznának. Jobb tenyerükben visznek valamit, nem mást, mint mécseseket: azt a tüzet, amitől Izrael néppé lett, az égő csipkebokor, a szabadulás tüzét. Azt a tüzet, amely évezredeken át, nemzedékről nemzedékre ott volt és ma is ott van a zsidó nép táncaiban. Semmi sem oltja ki ezt a tüzet, ami őket is táncba, imába röpíti.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 21–28-i ünnepi számában jelent meg.