Szabó Péter, a KJPI elnöke megnyitójában beszámolt az elmúlt tanév eredményeiről, ismertette az intézet előtt álló feladatokat, köszöntötte az új hallgatókat, és átadta a diplomákat a közelmúltban végzetteknek.
Ezt követte a Magyar Kánonjogi Társaság konferenciája, Válogatott kérdések a liturgikus jog területéről címmel.
Az első előadó Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Liturgikus Bizottságának elnöke volt, aki A püspöki konferencia feladata és hatásköre a részleges liturgikus jog alakításában címmel tartott előadást.
Őt követte Maróti Gábor, a PPKE Hittudományi Kar Kánonjogi Tanszékének vezetője Ius liturgicum – fegyelem és kreativitás című felszólalásával.
Ezután került sor Artner Péter, a KJPI tanszékvezetőjének előadására, aki a litrugikus visszaélések szabályozásának kérdéseit vizsgálta meg a törvényalkotás szemszögéből.
A konferencia záró előadását Resch András, a római Pápai Szent Anzelm Egyetem liturgikus intézetének doktorandusza tartotta, aki Szent István király alakja a legrégebbi miseorációi alapján, kitekintéssel a jogtörténeti sajátosságokra címmel vizsgálta a liturgikus jog történetének kérdéseit.
A konferencia során a kánonjogi intézet megköszönte Veres Andrásnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem eddigi nagykancellárjának tízéves áldozatos munkáját, és Isten áldását kérte további életére.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






