Nagyboldogasszony ünnepére készülve hagyományosan Máriaradnára zarándokoltak a temesvári és a nagyváradi egyházmegye területén élő szlovák ajkú hívek. A Szűzanya ősi kegyhelyére érkező zarándokok köszönetüket és kéréseiket hozták magukkal: együtt imádkoztak a családokért, a betegekért, a fiatalokért és kedvező időjárásért.
A szlovák ajkú hívek részt vettek a kegytemplomban bemutatott ünnepi szentmisén. A liturgia főcelebránsa Pavol Šajgalík OFMCap püspök, a Szlovák Köztársaság katonai ordináriusának tábori püspöke, a határon túli szlovákokért felelős főpásztor volt, aki első alkalommal járt az országban.
A szentmisén koncelebráltak Pál József Csaba temesvári megyéspüspök és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
A szentmisét követően a püspökök, a papok és a hívek együtt imádkozták a keresztúti ájtatosságot a kegytemplom mögötti dombon állított kálvárián.
A két egyházmegye szlovák közösségeinek találkozása egyben az Egyház egységének szép tanúságtétele is volt.
Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye; Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




