Az összejövetelt az Olasz Püspöki Konferenciának a Katolikus Egyház gazdasági támogatását elősegítő szolgálata szervezte. Ez a segítségnyújtás közös felelősséget és részvételt igényel, ami hozzájárul egy egységesebb és szolidárisabb egyház építéséhez – hangsúlyozta a Kelemen-teremben tartott beszédében Ferenc pápa.
A pápa megköszönte Matteo Zuppi bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnökének üdvözlő szavait, majd elismeréssel állapította meg, hogy a „Mindenük közös volt” (ApCsel 2,44). A »Segítséget nyújtani« a szinódusi úton” címmel megrendezett országos konferencia résztvevőinek szolgálata az első keresztény közösségben gyökerezik. Idézett az Apostolok Cselekedeteiből, miszerint „a hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32). A Krisztusba vetett hit az életben konkrét döntések formájában valósul meg, mint a javak közössége, a saját vagyon adományozása, a bevétel szétosztása a rászorulók között (vö. ApCsel 4,34-35). Az apostoli közösség az evangéliumi életstílus alapján elkezdte átalakítani a világot. Mindnyájan részt vettek tehetségük és vagyonuk szerint ebben az „evangéliumi forradalomban”, amely láthatóvá teszi a Jézus által tanított és adott szeretetet. Azóta az emberiség történelmi körülményei sokat változtak, de ez a dinamika még ma is meghatározó az Egyházban és az Egyházon keresztül a társadalom életében. Ez ihlette az olaszországi egyház gazdasági támogatásának jelenlegi rendszerét is, amelynek lényegét Ferenc pápa a következő két szóban foglalta össze: társfelelősség és részvétel. Ez a két szó napjainkban is megőrzi minden erejét és jelentőségét, és valóban segít egy egységesebb és szolidárisabb Egyház építésében – hangsúlyozta a pápa.
Az a tény, hogy Krisztus Testének tagjai vagyunk, elválaszthatatlanul köt minket az Úrhoz és ugyanakkor egymáshoz is. Ez jelenti tehát a társfelelősséget. Az Egyházban senki sem lehet csak néző, vagy ami még rosszabb, kirekesztett. Mindenki érezze magát egy nagy család aktív részének. A közös felelősség a közömbösség, a „mindenki magáért” felfogás ellentéte. A pápa a „közömbösség” jelentése kapcsán azt a véleményét fejtette ki, hogy a legcsúnyább betegség, amiben szenvedhetünk: közömbössé válni mások problémái iránt, mint az a két „egyházi ember”, akik tovább haladtak a tolvajok által megsebesített szegény ember mellett – utalt a pápa az irgalmas szamaritánus evangéliumi szakaszára.
A társfelelősség tehát magában foglalja a részvételt – mutatott rá Ferenc pápa, megismételve már többször kifejtett véleményét, miszerint nem lehet az ablakban állni és nézni a tovább haladó életet. Az Egyház csak ott tud anyai arccal és a tényleges testvériség stílusával rendelkező közösségeket nevelni, ahol mindenkinek „egy a szíve-lelke” (ApCsel 4,32). Jézus kinyilatkoztatásában nincsenek „első- és másodosztályú” keresztények, mindannyian az egyetlen Atya gyermekei, egymás testvérei vagyunk. A szinódusi folyamat tudatosítja annak felismerését, hogy – az ősegyházhoz hasonlóan – csak a különbözőségek összhangjában tehetünk tanúságot a szeretet szépségéről, amely felszabadít, amely önmagát adja, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kilépjünk az önzés, a konfliktusok, az ellentétek negatív dinamikájából – szögezte le a pápa.
A társfelelősséghez, részvételhez járul egy harmadik szó, a közösség. A közös felelősségvállalás és a részvétel építi és fenntartja a közösséget; a közösség pedig részvételre és közös felelősségvállalásra ösztönöz. Ez a szinódusi út meghallgatásának szentelt első két évének a tapasztalata – mutatott rá Ferenc pápa, emlékeztetve Jézus szavaira: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Itt az ideje, hogy tanúságot tegyünk, és gyümölcsöztessük a kapott ajándékokat.
Társfelelősség, részvétel és közösség. Ezek az olasz egyházat gazdaságilag támogató szervezet alappillérei is, amelyek egyben felidézik a szinódus kulcsszavait: közösség, részvétel, küldetés. A szinódusi témában szerepel továbbá a „misszió” kifejezés, emlékeztetve minket arra, hogy az Egyházban minden a missziót szolgálja. A pápa elismeréssel szólt a szervezet munkájáról, amely egy „extrovertált” Egyház valóságát teszi láthatóvá, arra törekedve, hogy hasonlítson az irgalmas szamaritánus evangéliumi példaképéhez. A pápa beszéde végén megköszönte a szolgálatot, majd Szent Józsefre bízta őket, aki hittel és gondoskodással tartotta fenn a Szent Család életét. Búcsúzóul szívből jövő áldását adta rájuk, szeretteikre és munkájukra.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria