Te Deumot ünnepelt a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont

Hazai – 2021. június 24., csütörtök | 18:47

A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpont 7–11. évfolyamos diákjai szentmise keretében adtak hálát az elmúlt tanévért június 17-én. A Te Deum főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök volt.

A főpásztor homíliájában az imádkozó emberről elmélkedett, a cselekvés mellett ugyanis a folytonos imádkozás az egyik legfontosabb keresztényi feladat.

Szentbeszédének középpontjába a Miatyánkot helyezte, mely imádság szövegével Jézus az emberekkel és az Istennel való szeretetkapcsolatra egyaránt tanít bennünket.

Ha valakivel kapcsolatban kívánunk maradni, akkor tennünk kell érte, keresnünk kell egymást, különben a kapcsolataink elhidegülhetnek. Az ima az Istennel való kapcsolatkeresés legfontosabb formája – hangsúlyozta Veres András.

A tanévzárón Biró Péter igazgató ünnepélyes keretek között adta át az igazgatói dicséreteket, az azzal járó könyvjutalmakkal és oklevelekkel az alábbi tanulóknak: Kaposvári Marcell (7.c), Magyar Mátyás (7.c), Szommer Dániel (8.b), Szalai Gellért (8.b), Boldis Barnabás (10.b), Gábor Dávid (11.a).

A katolikus köznevelési intézményben végzett kiemelkedő munka elismeréseként Vida Ferencné tanárnő a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát vehette át Veres András megyéspüspöktől.

Az ágazati miniszter által adományozott köznevelési díjak közül Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Vargyas Imréné tanárnő, aki az idei tanévben nyugállományba vonul.

Páli Szent Vince-díjat kaptak az alábbi tanulók: Kiss-Leizer Luca nyolcadikos tanuló (kisdíj) és Bokkon Tibor tizenkettedikes tanuló (nagydíj).

Az ünnepélyes tanévzáró szentmise után a diákok a saját osztálytermükben vehették át a bizonyítványukat, illetve a kiváló és példamutató munkáért járó könyvjutalmakat és okleveleket.

Az 1–6. évfolyam számára június 15-én tartották a tanév végi hálaadó szentmisét, melyet Radó Tamás püspöki biztos és Szalai Gábor atya mutatott be. Biró Péter igazgató az ünnepélyes tanévzárón kiemelkedő tanulmányi eredményéért, versenyeredményeiért és templomi szolgálatáért Boldis Annamária (6.c) tanulót igazgatói dicséretben részesítette.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szöveg: Hanusovszky István, Némethné Tóth Katalin

Fotó: Magyar László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria