Te is lehetsz apostol! – A Schönstatt Családakadémia 16. évfolyamának küldetésünnepe Pécsett

Hazai – 2021. november 30., kedd | 14:00

A pécsi székesegyház Corpus Christi-kápolnájában Felföldi László pécsi megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmise keretében adták át a Schönstatt Családakadémia 16. évfolyamán végzett öt fiatal házaspárnak a diplomát november 20-án. A járványhelyzet következtében háromévesre nyúlt képzésük ért ezzel véget.

A Magyarországi Apostoli Schönstatt Családmozgalom kidolgozott tematikája mentén a képzés szervezői Pécsről Abai Tibor és Zsuzska, a kísérő házaspár és retorikai oktatók pedig Zalából Farkas Sándor és Gyöngyvér voltak.

A képzés megvalósulását a Pécsi Egyházmegye támogatta, így otthonos körülmények között, Máriagyűdön töltekezhettek a családok.

Felföldi László szentbeszédében a családok és a kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet. Kifejezte örömét, hogy vannak olyan családok, akik más családok képzésével, lelki épülésével szeretnének foglalkozni.

A képzés elsődleges célja a résztvevők házastársi kapcsolatának megerősítése, a házasságok egyediségének, erősségeinek a feltérképezése, kibontakoztatása volt. Az első évben az ország különböző tájairól érkezett előadók gazdagították a résztvevőket inspiráló, schönstatti tematikájú előadásaikkal, tanúságtételeikkel.

A második évtől kezdődött az igazi munka. A házaspárok ráeszméltek, hogy igaziból mindnyájan meghívottak, tényleges apostoli munka várományosai vagyunk. „Felszabadító volt számunkra csokorba gyűjtve hallani, hogy Jézus sem a tökéleteseket, szuperképességűeket hívta meg munkatársainak: hiszen Ábrahám öreg volt, Mózes köztudottan dadogott, Illés depressziós hajlamú, Noé iszákos, Péter hirtelen haragú, Lázár meg halott volt. Ezen felbátorodva kezdtük elhinni, hogy mi is munkatársai lehetünk a jó Istennek.” A szükséges retorikai alapfogások megismerésén és elsajátításán túl elsődleges feladatuk a saját „szívtémájuk” megtalálása volt. Fel kellett ismerniük magukban azt az egy témát, ami aktuálisan a legjobban foglalkoztatja őket. Először ötperces előadásokat raktak össze és tartottak egymásnak, majd a szívtémának választott témából egy kibővített 45 perces előadás következett. Ezt tovább csiszolva születtek meg a vizsgaelőadások, amelyeket ez év szeptemberében már külsős házaspároknak tartottak meg.

Az elhangzott előadásokat a részt vevő házaspárok először kettesben egymással beszélik meg. Ezt követően kerül sor egy rövid megosztó körre (aratásra), majd agapé keretében kötetlen beszélgetésre. A zavartalan ráhangolódás elengedhetetlen feltétele, hogy az előadások ideje alatt mindvégig gyermekfoglalkoztatást biztosítanak a gyerekekkel érkező házaspárok számára.

„Hálatelt szívvel, közösségi élménnyel gazdagodva zárhattuk ezt az előadóképzést. A jövőben a megismert retorikai fogásokkal felvértezve szeretnénk az éppen aktuális szívtémánkból újabb előadásokat formálni, egymást gazdagítani és más házasságokat is erősíteni” – számolt be Tóth Gábor István, az egyik résztvevő.

Szöveg: Tóth Gábor István/Schönstatt Családakadémia

Fotó: Csete Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria